31. rész

Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telik a nyári szünet. Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat kellett várnotok a részre, de az érettségi után nem igazán volt sok időm írni és nem is igazán voltam itthon. De most behozom a lemaradást. Nagyon sokat gondolkoztam ezen a részen. Elég sok időbe telt megírnom mert a sztori egy fordulatot vett ezzel a résszel legalábbis szerintem. Nem akartam összecsapni és rövid részt írni ezért kellett egy kicsit több idő hozzá. Alaposan át kellett gondolnom, hogy mi az ami ebbe a részbe kell és mi az ami csak majd később. Rengeteg ötletem támadt, de mind csak majd a későbbi részekhez. De végre sikerült összeraknom és remélem tetszeni is fog nektek. Köszönöm, hogy még mindig velem vagytok és ezek után ténylegesen vége a szünetnek. Imádlak titeket! <3

*Justin szemszöge*

A sarkon befordulva megláttam egy közeli virágboltot. Leparkoltam előtte a kocsit és beszaladtam. Be kell vallanom az eladó lánya baromi dögös volt, de elég hülyén venné ki magát, ha éppen virágot veszek és közben őt fűzöm. Az meg elég gyenge kifogás lenne, hogy anyunak lesz a virág a szülinapjára, mivel sztár vagyok így nem csak rólam tudnak mindent, hanem a családomról is. Néha már én is meglepődök, hogy vajon honnan tudhatják azt a rengeteg infót.
-Segíthetek valamiben?-kérdezte tőlem vinnyogó hangon a csaj, ezzel kizökkentve a gondolataimból.Amint megszólalt egyből magamhoz tértem. Komolyan jobban tette volna, ha csendben marad. Olyan ez a csaj, mint egy baromi idegesítő sziréna egy csodálatos testbe csomagolva.
-Igen. Vörös rózsát szeretnék.-válaszoltam mielőtt még hülyének nézett volna.
-Hány szálat?
-Mennyi van?
-Hár kb. 100 szál, de nem tudom pontosan. Annyira nem unatkozok, hogy megszámoljam.-mondta flegmán. Na nekem itt lett elegem.
-Akkor mindet.-köptem oda ugyanolyan hangsúllyal,mint ahogy ő és ehhez társult egy lenéző pillantás is. Pedig úgy terveztem, hogy kedves leszek, de ha ő így akarja.
-Még valamit?- ezután a kérdés után ha az elmúlt pár perc nem történik meg valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy "Téged", de ezt most inkább hanyagolom.
-Igen szeretnék egy kártyát.-válaszoltam,mire ő elém nyomott egy papírlapot és egy tollat. Ráfirkantottam Lara nevét, majd a gondolataimat és mindent amit elterveztem, majd aláírtam és visszatoltam a csaj elé a tollal együtt.
 Nem merném biztosra venni azt, hogy amint kilépek az ajtón ő nem olvassa el. De ha ő ettől,  boldogabbnak érzi majd  magát.  Csak a médiának ne köpjön. Mondjuk nem hiszem, hogy nagyon izgatta volna, hogy ki is vagyok mert akkor nem így viselkedett volna. Általában az emberek ilyenkor alig kapnak levegőt, képet és aláírást kérnek, elmondják,hogy mennyire szeretnek stb. De ő valahogy más volt. Pont ezért is érdekelt még az elején. Na de mindegy. Kifizettem a virágokat, majd leírtam a kézbesítési címet és el is mentem.

Visszaültem a kocsimba ami valljuk be nem ment a legkönnyebben mivel elég sok fotós szerzett tudomást arról, hogy hol vagyok. Ami miatt majd Scooternek is magyarázkodnom kell. Mivel neki még sejtése sincs az egész Lara ügyről. Ő még mindig úgy tudja, hogy itt van velem és még mindig nagyon boldogok vagyunk meg a többi szép dolog. Amikor végre sikerült eljutnom a kocsimhoz beültem  és elindultam haza. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Lara ha megkapja a virágot és elolvassa a kártyát akkor mindent helyre tudunk hozni. Scooter ha pedig rákérdez erre a "virág vásárló"s dologra megmondom neki, hogy csak úgy szimplán vettem neki semmi háttér nélkül. Nem akarom, hogy megtudja. Már így is baromi pipa rám, mi lenne vajon akkor? Valahogy mindent rendbe kell hozni. De ha ez a tervem nem jön be akkor fogalmam sincs, hogy mit csináljak.


*Lara szemszöge*

Itt ülök a szobámban és szinte állandóan sírok és gondolkozok. Anyu már milliószor be akart jönni hozzám, de a zárt ajtó visszatartotta. Szegényt tényleg sajnálom. Rájött arra amit apa csinált, amit egyébként nem tudom, hogy honnan tudott meg, mert nem mertem még őt annyira kérdezgetni erről a témáról. Ami azt illeti nagyon nem is beszélgettem még vele amióta hazajöttem. Próbálom elkerülni, mert amint alkalma lenne rá egyből rákérdezne a történtekre és én megint összetörnék előtte. Ráadásul még ott a válás is. Mert igen anyáék el fognak válni. Hogy mikor és, hogy pontosan, hogy azt nem tudom ezt is éppen csak el tudta nekem mondani anyu mielőtt újra elsírta volna magát. És ha még mindez nem elég, itt vagyok neki én is. Fogalma sincs arról, hogy mi történt velem. Képtelen voltam neki elmondani, mert még nem állok készen rá, hogy beszéljek róla. Hanna is mindig kiabál az ajtóm előtt, hogy menjek vele játszani de tudom, hogy  úgyis feltenné a kérdést, hogy "Mikor jön megint Justin?" vagy érdeklődne az után, hogy mikor megyek vissza. Ha pedig elmondanám neki, hogy Justint a tv-n kívül máshol nem nagyon fogja látni legalábbis a közelemben és, hogy én sem megyek vissza akkor végképp el kellene neki mondanom mindent. De amilyen kicsi még úgysem értené meg és nem is várom ezt el tőle.
-Lara nyisd ki az ajtót. ez már nem mehet így tovább. El kell mondanod, hogy mi történt veled.-dörömbölt anyu az ajtón.Most vagy elmondom neki vagy nem. Az utóbbi mellett döntöttem.
-Még nem állok rá készen.- válaszoltam unott hangon.
Választ nem kaptam csak hallottam, hogy sóhajt egy nagyot majd elindul le a lépcsőn és már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam. Az ablakból láttam, hogy a kocsival kiáll a garázsból és már el is ment.Lehet, hogy mégis el kellett volna neki mondanom de az sem változtatna semmin. Úgyis azt mondaná, hogy ne aggódjak majd minden megoldódik és újra a régi lesz. De én érzem, hogy nem.

 Gondolataimból a hasam hangos korgása ébresztett fel. Úgy döntöttem, hogy lemegyek megpróbálok enni egy pár falatot. Halkan kinyitottam a szobám ajtaját és kiléptem. Kiléptem arról a helyről ahol már majdnem egy teljes hete gubbasztok és sírok. Általában csak egy nap kb. fél órára mentem le innen akkor is csak azért, hogy egy pár falatot megpróbáljak letuszkolni a torkomon. Odaosontam Hanna szobájához és bekukucskáltam a kulcslyukon, de nem láttam bent senkit. Lesétáltam a lépcsőn és Hanna cipőjének a helyét üresen találtam. Anya őt is magával vitte, tehát egyedül vagyok itthon. Mondjuk igaza van ilyen állapotban én sem hagytam volna itt magammal a húgomat, hogy vigyázzak rá.

Igazából a sok sírás és a majdnem egy hetes magány után kezdem magamat egy picit jobban érezni. Beszélni ugyan még nem vagyok képes róla, de már az is haladás, hogy legalább enni már normálisan eszek mondjuk. Bementem a konyhába ahol csináltam magamnak müzlis és a kis tálkával elindultam a nappali felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra és hosszú idő után, most először bekapcsoltam a tv-t. Váltogattam a csatornákat és megakadt a szemem a kedvenc sorozatomon.A müzlimet kanalazva tapadt a szemem a képernyőre. Pont bekaptam egy falatot amikor csengettek.



*Jenny szemszöge*

Éppen hazafelé sétáltam George-tól amikor megláttam, hogy Laráék háza előtt megállt egy fehér virág szállítós kocsi. Csak arra tudtam gondolni, hogy biztos az a lúzer apja küldte az Lara anyjának, hogy fogadja őt vissza miután félrekefélt a tanárnővel. Igaz, hogy nekem ezt a dolgot még Lara mondta el, de kb már a fél város tud a történtekről. Ahogy arról is, hogy a kis Lara Morgan a nagy Justin Bieber-rel utazgat. Nincs olyan nap, hogy ne hallanám a barátnőimtől, hogy milyen jó már Larának meg, hogy annyira irigykednek rá. Bezzeg ha megtudnák, hogy én már 2-szer is lefeküdtem Bieberrel, rám is irigyek lennének. De ezzel nem igazán kérkedhetek, mert akkor bele kellene mennem a részletekbe és ha eljár a szájuk George megtudhatja és akkor annak ami köztünk van vége lenne. Amit persze nem akarok, mert szeretem, de hát Justin-ért biztos ejteném.
- Szia.Ne haragudj meg tudnád mondani, hogy melyik házban lakik Lara Morgan? A házra nincs kitéve a szám.-kérdezte tőlem a futár srác aki egyébként nagyon cuki volt.
-Szia persze. Ott az a nagy fehér ház az övéké.  De egyébként miért keresed???Úgy tudom nincs itthon.
-Ezt a csokrot küldték neki amit kézbesítenem kell.-válaszolta egyszerűen.
-Ohh vagy úgy. Most jut eszembe, hogy múlt héten jöttek haza és elvileg mi ma találkozni is fogunk. Annyira szétszórt vagyok mostanában, azt sem tudom, hogy ma milyen nap van.-nevettem.
-Ez előfordult már velem is. nevetett ő is.-Na de nekem sietnem kell mert még van egy pár csokor amit ki kell szállítani.
-Várj! Mi lenne ha ezt itt-mutattam a csokorra-ideadnád nekem és én majd elvinném Larának. Úgyis odaindultam.-próbáltam flörtölni vele, hogy könnyebben belemenjen.-És ezzel időt spórolnék meg neked és hamarabb végeznél.
-Végül is más is átveheti helyette, te meg úgyis a barátnője vagy aki éppen hozzámész úgyhogy oda is tudod neki adni.-válaszolta. Majd elém nyomott egy kis noteszt és egy tollat, hogy írjam alá. Mivel nem tudja az igazi nevemet nem is azt használtam, mert volt egy tervem.
-Köszönöm szépen a segítséget.-mosolygott egyet majd átadta nekem a virágot és már be is ült a kocsiba.
Elindultam Laráék háza felé, mert még látott a kocsiból, de amint befordult a sarkon megálltam és a kis kártyát kezdtem el kutatni amit általában beletesznek ilyenkor a csokorba. Amikor megtaláltam egyből kinyitottam és el is kezdtem olvasni.

"Kedves Lara!
Szörnyen bánom azt amiket mondtam neked és azt amit tettem. Hidd el nekem te nagyon fontos vagy és igen eleinte játéknak indult az egész dolog, de mostanra úgy érzem, hogy beléd szerettem. Igen szerelmes vagyok. Azt hittem, hogy Selena után nem fogok többet így lányra nézni, de tévedtem. Nagyon sokat jelentesz nekem és nem akarlak elveszíteni. Ha ezt megkaptad és még mindig olvasod akkor arra szeretnélek kérni, hogy gyere el a parkban lévő kis pataknál a hídhoz holnap este 7-kor. Én ott foglak várni .És ha eljössz abból tudni  fogom, hogy még van remény és minden erőmmel azon leszek, hogy megbocsájts nekem.
Csók Justin"

Amikor ezt elolvastam egyszerre tört elő belőlem a féltékenység és a kíváncsiság. Vajon mit mondhatott neki Justin amivel ennyire megbántotta? És vajon igaz minden amit leírt ebben a "levélben" vagy ez szintén csak a játék része? Hogy lehetséges az, hogy neki ő kell és nem pedig én? Bennem minden megvan amire szüksége van. Szép vagyok, mondjuk ez Larára is igaz. De én legalább könnyen adom magam. És én tényleg szeretném, nem pedig csak bosszúból kezdenék ki vele. Mert igen azt hiszem, hogy beleszerettem Justin-ba. Persze George-ot is szeretem de Justin-t jobban. Csalódottan indultam tovább Laráékhoz amikor az eszembe jutott valami. A kis kártyát amit még mindig a kezemben szorongattam a zsebembe dugtam, majd az ajtóhoz érve a csokrot letettem a földre és becsengettem majd elszaladtam.

*Lara szemszöge*

Nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Kedvetlenül nyomtam le a kilincset mert senkivel nem volt kedvem találkozni, de tudtam, hogy úgysem engem keresnek mivel senkinek nem szóltam, hogy itthon vagyok. Amikor kinyílt az ajtó senkit nem láttam odakint és már majdnem mentem volna vissza amikor megláttam egy kis vörös foltot a lábtörlőn ami nem is volt olyan kicsi. Leguggoltam és felemeltem a gyönyörű rózsacsokrot, majd visszamentem a nappaliba. Előkerestem egy vázát, majd vízbe tettem és a kis kártya keresésébe kezdtem. Csalódott voltam, mert sehol sem találtam. Bár gondoltam, hogy nem nekem jött, mert ki küldene nekem virágot ha azt hiszik, hogy még mindig utazgatok? Csak arra tudtam gondolni, hogy anyának küldhették. De vajon ki?? Apa? Vagy esetleg anyunak új pasija van?? Fura volt belegondolni ebbe. Amikor vége lett a sorozatomnak és már a müzlimet is megettem visszamentem a konyhába, hogy elmossam a tálat, amikor hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó. Kisétáltam anyáék elé és Hanna amikor meglátott egyből a nyakamba ugrott.
-Jó téged újra látni Lara.-mondta anyu egy kis mosollyal az arcán.Nem akartam elrontani a kedvét ezért én is erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Ha már úgyis itt vagy adni szeretnék neked valamit.-mondta majd egy kis könyvet nyújtott felém. Ebből már egyből tudtam, hogy mire gondol.
-Köszönöm. És anyu amíg még el nem felejtem  valaki küldött neked virágot.- mondtam, majd elindultam a lépcsőn a szobám felé. Anya ismét csak sóhajtott amiből rájöttem, hogy észrevette, hogy még nem vagyok teljesen jól.

*3 óra múlva*

Már kb. 3 órája ülök az ablakom párkányában kezemben a kis könyvet szorongatva, melyben sorakoznak a fehér és érintetlen lapok melyek arra várnak, hogy megtöltsem őket a gondolataimmal. Rengeteg érzés kavarog bennem amiket könnyedén leírhatnék, de nem teszem. Nem tudom, hogy most azért, mert , hogy túlságosan fájna, ha valaha visszaolvasnám és ezzel magamnak akarok jót, vagy esetleg ha valaki megtalálja a könyvet és elolvassa akkor rájön, hogy valójában milyen gyenge is vagyok ebben a pillanatban. De egyszerűen az is lehet azért mert nagyon gyorsan váltják egymást az érzelmeim. Mire leírnám, hogy mit érzek addigra annak a helyét egy új váltaná fel.És, hogy miért is kötelezem magam az írásra? Ennek anya az oka. Az egyik nap hallottam, hogy az egyik barátnőjével rólam beszélgettek aki egyébként pszichológus és anya próbált már rávenni, hogy ha neki nem is mondom el akkor beszéljek a barátnőjével.Na persze. A legkönnyebb út, hogy rájöjjön mi is történt velem.Hiába az orvosi titoktartás meg minden szerintem ebben a helyzetben nem nagyon érdekelné és mindenről beszámolna anyának. Na szóval ez a nő azt javasolta, hogy ha már nem beszélek senkinek sem az érzéseimről akkor írjam le őket így ki tudom adni magamból azt ami bánt és ami a fájdalmat illeti hamarabb meg fog szűnni. Ami szerintem egy oltári nagy baromság. Most azért mert írok pár sort arról, hogy mit is érzek pontosan a fájdalom még ugyanúgy jelen lesz. Szóval úgy látszik, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Még magamban sem tisztáztam teljesen  a dolgokat, csak annyit tudok biztosra, hogy én akartam átverni Justin-t, de úgy látszik ő jobban csinálta. Elérte, hogy beleszeressek, majd amikor ez megtörtént kitálalt mindenről és tudta, hogy akkor fog a legjobban fájni a dolog ha a legjobb barátnőmet is belekeveri. Mert így nem csak egy embert veszítek el, hanem rögtön kettőt. De mégis úgy érzem, hogy önmagamat veszítettem el a legjobban.  Én nem ilyen vagyok. Jártam már Justin előtt más sráccal is, de mégsem törtem össze ennyire. Nem vagyok az a túl érzelmes valaki. Ha valami bajom van , vagy ha fájdalmat okoznak nekem azt nem adom ki magamból, hanem inkább megtartom magamnak. Nem hiszem, hogy attól sokkal jobban lennék és, hogy bármin is változtatna, ha elmondanám valakinek. Segíteni úgysem tudnak, ha nem tört velük még ilyen akkor átérezni sem tudják a fájdalmamat vagy az sem menne, hogy a helyembe képzeljék magukat. A sajnálkozásból meg nem kérek. De várjunk csak! Kinek is mondhatnám el? Az egyetlen személy anyun kívül Jenny aki mellesleg elég sokban hozzájárult a jelenlegi állapotomhoz.A fiúknak akik egyébként arról sem tudnak, hogy itthon vagyok megint nem szólhatok mert akkor George megtudná amit Jenny tett és szerintem nem az én dolgom, hogy erről felvilágosítsam. Meg anyunak most egyébként is megvan a saját problémája nem szeretném, hogy még az enyémmel is neki kelljen foglalkoznia, a húgom pedig nem sok mindent értene a dologból. Úgyhogy csak is magamra számíthatok. Tehát szerintem kijelenthetem, hogy teljesen egyedül maradtam.