33. rész

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat késtem az új résszel, de sajnos dolgoztam úgyhogy nem sok időm volt írni. De most feltettem az újat és remélem, hogy tetszeni fog. Majd írjatok komit. Puszi  <3

 Ugyanis amikor becsengettem és kinyílt az ajtó nem várt dolog történt.

Amikor becsengettem Lara anyukája nyitott ajtót.

-Jó napot! Lara itthon van??

-Szia Justin. Nem sajnos. Kb. 1 órája ment el. Adjak át neki valami üzenetet ha hazajön?-kérdezte kedvesen, bár láttam az arcán, hogy nem gondolja a legkomolyabban. Ekkor futott át az agyamon, hogy biztos Nickkel van és Jenny minden egyes szava igaz volt. Lara elfelejtett és már valaki mással van.

-Nem köszönöm. Most viszont mennem kellene-vakartam meg zavartan a tarkómat. Szinte érezni lehetett, hogy valami nincs rendben.-Azért köszönöm. Viszlát.

-Szia.-köszönt el ő is majd megfordultam a tengelyem körül és elindultam vissza a kocsimhoz.

 De észre vettem valamit amit nem kellett volna. A rózsacsokrot, amit én küldtem Larának és most a kukában hever. A mellkasomban egy szorító érzést éreztem, mintha a szívemet most törték volna össze. Ami vicces mert eddig arról sem tudtam, hogy szerelmes lennék, de most már szinte biztos, hogy elveszítettem az egyetlen személyt akivel jelen pillanatban lenni akarok. Az autóhoz odaérve bevágtam magam mögött az ajtaját és a kormányba vertem az öklömet. Ránéztem utoljára a házra és akkor vettem észre, hogy Lara anyukája még mindig az ajtóban áll és a kocsit nézi, de belőlem semmit nem lát szerencsére a sötétített ablakok miatt. Amit most egyáltalán nem is bántam mivel éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel, a látásom elhomályosult és lassan folytak végig a sós könnycseppek az arcomon. Mit sem törődve velük beindítottam a kocsit és elhajtottam a ház elől. Igaz, hogy nem láthatott, de ha túl sokáig állok még ott egyszerűen gyanút fog. És nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak. Pontosan emiatt határoztam el, hogy nem leszek többet szerelmes, ami valljuk be nem jött össze. De most minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb elfelejtsem Larát és hagyom, hogy boldog legyen azzal a szarházival. És, hogy ezt elérjem pont kapóra jön a turné.

*Lara szemszöge*

Anyut már nagyon aggasztja a viselkedésem. Szinte amióta küldték neki a csokrot azóta nem is látott. Bevallom egy pillanatra amikor megláttam reménykedtem benne, hogy nekem jött. Hogy az a személy küldte aki miatt most ennyire padlón vagyok. De rá kellett jönnöm, hogy nem érdekli, hogy mi van velem. Még csak meg sem próbált hívni amióta eljöttem onnan se ő se Scooter. Én csak egy eszköz voltam nekik. Örültek, mert találtak egy balféket aki kihúzza őket a szarból. És igen ez a balfék én voltam. Amióta apu elment folyamatosan próbál kapcsolatba lépni apuval és ezért mondhatom biztosra, hogy ő küldte a virágot. Próbálja visszaszerezni anyut, bár ahogy elnézem a helyzetet ez nem fog neki sikerülni. Anyu próbál erősnek mutatkozni, de amikor este lelopózok a konyhába, hallom, hogy sír. Olyankor annyira szívesen bemennék hozzá megölelni és szorosan hozzábújni, és biztosítani arról, hogy minden rendben lesz. De nem lennék a leghihetőbb. Jelen pillanatban és se gondolom komolyan azt, hogy minden rendben lesz. Szóval talán nem nekem kellene erről prédikálni neki. A másik ok pedig, hogy biztos kihasználná az alkalmat, hogy kérdezősködjön. Ezt pedig nem akarom.

2 órával később

-Lara kérlek nyisd ki az ajtót. -kopogott  anyu a szobám ajtaján.
-Nem fogok beszélni róla anyu. Ne haragudj- adtam tudtára.
-Most nem erről van szó. Csak engedj be és elmondom. Ígérem nem faggatlak. -leszálltam a párkányomból és odasétáltam az ajtóhoz, majd elfordítottam a kulcsot. Amint kattant a z

ár anyu abban a pillanatban nyitotta is az ajtót és belépett, mintha attól félt volna, hogy rögtön vissza is zárom.
-Kicsim -simította meg az arcomat és leült az ágyamra és megütögette magam mellett jelezve, hogy üljek le mellé.-  Szóval arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy kis levegőváltozás. -kezdett bele .- Mi lenne ha egy időre elutaznál a nagyiékhoz?? Úgyis olyan régen voltál náluk és hátha segítene neked. Már nagyon hiányzol nekik.
-De anyu én..
-Lara nem bírom elviselni, hogy szenvedsz, de nem tudok rajtad segíteni mert nem mondod el, hogy mi a baj. -vágott a szavamba. És igaza is volt. Neki sem a legkönnyebb most és lehet tényleg jót tenne ha elmennék a nagyiékhoz. Ebben a városban rengeteg minden Justinra emlékeztet, sőt még a házban is.
-Rendben. Mikor indulunk? -egyeztem bele.
-Mi nem mennénk, csak te. Tudod nekem itt a munka és most nem hagyhatom itt. Persze ha nem gond.
 - Nem, dehogy is. Akkor én mikor indulok?
- Holnap. szóval pakolj össze. Ha szeretnéd segíthetek.
- Oké.- majd azzal a lendülettel fel is rántott a kezemnél fogva az ágyról és a szekrényemhez vezetett. Elővette az aljából a bőröndömet, amit azóta nem láttam, hogy visszajöttem Kanadából és  még aznap kidobáltam mindent belőle mert minél hamarabb el akartam tenni a szemem elől. Az életem egy olyan időszakára emlékeztet amit el akarok felejteni. De most, hogy újra látom rengeteg dolog az eszembe jutott, de vissza kellett tartanom a könnyeimet különben anyu biztos kérdezősködni kezd újra és azt nem akartam. Le akartam magamban zárni a dolgokat, nem pedig újra előidézni. Szóval a könnyeimmel küszködve odaálltam anya mellé és pakolgattam az ágyamra a ruhákat amibe a kezembe adott. Mire mindennel készen lettünk este 9 óra volt.

-Jó volt újra veled lenni Lara. Úgy érzem, mintha egy éve nem láttalak voln . - ölelt meg anyu.
- Te is hiányoztál. - öleltem vissza, majd amikor kiment a fürdő felé vettem az irányt.

 Beálltam a zuhany alá és hagyta, hogy agyam a feledésbe merüljön. Mindent kizártam és csak a holnapi útra gondoltam. Vártam már, hogy újra lássam a nagyiékat. Kicsi koromban rengeteg időt töltöttem ott. Igaz, hogy Marie nem az igazi nagymamám, mert ő még kicsi koromban meghalt azóta pedig a nagypapa újra megházasodott, de akkor is úgy tekintek rá mintha az lenne. És mivel Floridában laknak így nem is sűrűn találkozhatok velük sajnos. Nagyon imádtam ott lenni. Emlékszem mindig levittek a partra és szinte egész nap ott voltunk. Mondjuk eleinte nem örültem neki amikor nagyapa megkérte Marie kezét. Nem akartam, hogy bárki is elfoglalja az én igazi nagyim helyét, de már megbékéltem vele. Sőt Marie olyan dolgot is tud rólam amit más nem. Benne teljesen megbízok. Annyira ismer már. Ezek a gondolatok járták át az egész agyamat amíg lezuhanyoztam. Majd egy gyors törölközés után felvettem a pizsamámat és ágyba bújtam. Szinte azonnal el is aludtam.

*Másnap*

Teljesen feldobott, hogy újra elutazhatok Floridába. Elég hamar felébredtem, bár akkor is hosszú idő után most először érzem azt, hogy kipihentem magamat. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat. Fogat mostam megfésülködtem és igen egy kis alapozó is felkerült az arcomra. Kezdem azt érezni, hogy ez az "utazásos" ötlet kellett csak ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Mosolyogva pakoltam el a kimaradt dolgokat a bőröndömbe és nagy nehezen leszenvedtem a lépcsőn. Anyunak is hamar feltűnt a jó kedvem mert amint beértem a konyhába mosolyogva fogadott.

-Jól aludtál?-kérdezte.
-Igen. A legjobban.-mosolyogtam még mindig. Odahajoltam hugicám arcához és egy hatalmas puszit nyomtam rá amit mosolyogva fogadott, majd szinte egyből a karjaimba vetette magát.
-Mikor indulsz?-kérdezte tőlem édes kislányos hangján.
-Öhmm.... 2 óra múlva.-pillantottam fel a falon lévő órára.
-Ezaz akkor még van időnk játszani.-visítozott és már szaladt is a szobájába a babáiért. Én csak mosolyogva néztem utána és egy kicsit talán el is nevettem magam azon ahogy bezsongott.
-De régen hallottam már ezt.-nézett rám anyu. Arcáról szinte levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy az enyémről is.
-Azt hiszem, ez az út segíteni fog rajtam.- mondtam ki egyszerűen, és most komolyan is gondoltam.

Megöleltem anyut és amikor elváltunk egymástól egy tálat nyomott a kezembe amibe  a kedvenc csokis müzlim volt. Alig volt időm megenni, mivel Hanna már nyaggatott, hogy menjek vele babázni. Olyan aranyos volt ahogy végig az asztalon könyökölt amíg az utolsó csepp el nem tűnt a tálamból. Igaz, hogy utálom ha evés közben néznek, de ez valahogy most aranyos volt tőle. Nem volt szívem rászólni. Nagy mosollyal az arcán fogta meg a kezemet és vezetett a nappali felé, még azt sem hagyta, hogy a tálat beletegyem a mosogatóba. Visszanéztem anyura majd a tálra és újra anyura aki pedig legyintett, hogy menjek csak nyugodtan majd ő elmossa. Leültünk a nappaliban a földre és játszottuk a babákkal. Hanna annyira aranyos volt megengedte nekem, hogy én játsszak a kedvenc babájával, pedig ez nála már nagy szó, mivel senkinek nem adja oda. Szóval azt hiszem megtisztelve kellene éreznem magam. De valahogy nem jött össze. Be vallom kicsit féltem vele lenni. Mindig azt vártam, hogy mikor kérdez rá, hogy mikor jön újra Justin vagy, hogy ő is jön-e velem a nagyiékhoz. Fogalmam sincs mit válaszoltam volna ezekre a kérdésekre, de úgy látszik, most valami jobban foglalkoztatta ami miatt szerencsésnek érzem magam.

Úgy elszaladt az idő amíg a tesómmal voltam és mindent kizártam magam körül csak rá koncentráltam amikor hirtelen  azt vettem észre, hogy anyu a hátam mögé áll és a vállamra teszi a kezét. Felpillantottam rá és akkor jöttem rá, hogy itt az idő. Lassan feltápászkodtam és miután felvettem a cipőmet megfogtam a bőröndöm fogóját és kihúztam a kocsihoz. Amikor anyuék is elkészültek beszálltunk a kocsiba és már indultunk is a repülőtérre. Elbúcsúztam Hannától, majd anyutól is persze anyu elmondta a szokásos " vigyázz magadra és hívj ha odaértél. Nagyapáék kimennek érted a repülőtérre. Érezd jól magad" szöveget és utamra engedett. Lassan felmentem a repülőre és elfoglaltam a helyemet az egyik ülésben az ablak mellett. Nem telt 5 percbe sem amikor a hangosbemondóban egy kellemes hang szólalt meg és utasított minket, hogy kapcsoljuk be az öveinket mert hamarosan felszállunk. Megtettem amit kért és a fejemet az ablaküvegnek támasztva bámultam ki rajta. Megakadt a szemem egy kis repülőn. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Ismerem azt a repülőt. Teljesen olyan mint Justin magángépe. De az lehetetlen ő most valahol Kanada környékén ad koncertet szóval semmi esély arra, hogy ő itt legyen. Fejemet megráztam, hogy elvessem azt, hogy ő itt van és próbáltam nem rá gondolni. Fülesemet előkerestem a kis táskámból és zenét hallgattam egészen addig amíg el nem aludtam.

* Floridában*

Nem tudom mennyit aludhattam, csak arra eszméltem fel, hogy valaki megrázta a vállamat. Kikapcsoltam a zenét és oldalra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem ki is ül mellettem. Egy kb 30-as éveiben járó férfi volt az. A furcsa az, hogy ismerem. Legalábbis láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Rámosolyogtam köszönet képen amiért felébresztett ugyanis megérkeztünk. Itt vagyok Floridában. Oda ahol szinte egész gyerekkoromban minden nyári szünetemet töltöttem. Hihetetlen érzés volt újra itt lenni. Amikor leszálltam a gépről már meg is pillantottam nagyapát  Marie-vel az oldalán. Mindkettőjük arcán hatalmas mosoly terült el, nagyapa pedig kitárta a karját jelezve, hogy már alig várja, hogy magához ölelhessen. Szinte szélsebesen szaladtam oda hozzájuk. Mindketten agyon ölelgettek és puszilgattak közben pedig folyton azt hajtogatták, hogy mennyire hiányoztam.

-Ohh Lara de jó téged újra látni. De mond csak kicsim eszel te rendesen. Olyan kis sovány vagy.-mondta Marie ahogy egy kicsit eltolt magától, hogy jobban szemügyre vegyen. Tipikus Marie. Szerintem amíg itt leszek folyton az asztal mellett fog tartani. Ezért is kiköpött nagymama alkat. Amikor kiölelgették magukat nagyapa kivette a kezemből a bőröndöt és elindultunk a kocsi felé. De valami furcsa volt. Nem kérdeztek semmit arról, hogy mi is történt velem pár héttel ezelőtt. És nem érdeklődtek az iránt, hogy jobban vagyok-e már. Biztos anyu beszámolt nekik mindenről. Van egy olyan érzésem, hogy nem egyedül tervelte ki ezt az egész floridai utat, hanem a nagyapáék keze is benne van a dologban.

 Amint odaértünk a kis piros autóhoz újra eszembe jutottak az emlékek. Emlékszem mindig ezzel a kocsival járkáltunk a városban. Nagyapa elvitt fagyizni, a játszótérre a város legszebb parkjába, a partra és még rengeteg helyre.Csodálom, hogy még mindig működik. Nem sokkal fiatalabb nálam ez a kis kocsi, de az biztos, hogy rengeteg emlék fűződik hozzá. Talán ezért nem is volt még szíve megválni tőle. Miután beraktuk a bőröndömet a csomagtartóba beszálltunk és indultunk is a házuk felé. Egész úton úgy viselkedtem kb mint egy 5 éves. Mindenen csodálkoztam és visítottam amikor olyan helyre vagy épülethez értünk amihez valami emlék fűződik és elkezdtem mesélni a régi pillanatokat és mindig kérdeztem nagyapától, hogy emlékszik-e. Ő és Marie pedig csak mosolyogva és nevetve figyelték a viselkedésemet. Majd egy ismerős utcába fordultunk és egy ház előtt nagyapa leállította az autót.

 Amikor kiszálltam a kocsiból csodálkozva figyeltem azt a házat ahol olyan sok időt töltöttem nyaranta. Szinte semmi nem változott. Ott volt a ház előtt a kis virágos kert amit még a nagyi kezdett el gondozgatni persze azóta már más virágokkal, de ugyanolyan szépen rendbe volt tartva mint akkor. A kis terasz ahol ott volt a régi hintaágy amibe a nyári estéken elég sűrűn elnyomott az álom. Amikor besétáltam szinte ugyanaz a látvány fogadott mint régen. Kivéve azt, hogy a régi ütött-kopott kanapé helyén most egy vadonatúj állt. A hátsó ajtón kiszaladtam a kertbe ahol csodálkozva figyeltem, hogy még mindig ott állt az öreg fa amit még akkor ültettek amikor anyu kicsi volt és a tetejében ott hevert a régi faházam. Igaz már elég romos állapotban, de még akkor is egyben volt. Fantasztikus érzés volt újra itt lenni. Mosolyogva mentem vissza a házba, majd felsétáltam az emeletre és befordultam abba a szobába ami régen az enyém volt. Ott is minden ugyanúgy hevert mint ahogy ott hagytam, csak az ágyat cserélték ki nagyapáék, amire, hogy mit ne mondjak rá is fért már egy csere szegényre. Még anyué volt gyerekkorába, ahogy a szoba is. Kipakoltam a bőröndömből és hihetetlen nagy boldogság kerített hatalmába. 1,5 óra alatt készen is lettem. Az összes ruhám a szekrényben sorakozott és minden fontosabb dolgot kipakoltam a bőröndömből, amit be is tettem az ágy alá. Lesétáltam a lépcsőn és kimentem a ház elé, majd leültem a hintaágyba. Újra előtörtek bennem az emlékek és bátran kijelenthetem, hogy boldog vagyok. Ez a hely csodát tett velem.