36. rész

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam mostanában részt és sajnos ez nem is nagyon fog változni mivel kezdődik a vizsgaidőszakom ami február 6-ig fog tartani. Ha az időm úgy engedi természetesen írni fogok, és köszönöm, hogy ennyire megértőek vagytok. Köszönöm mind a 66 feliratkozómnak, hogy olvassák a blogomat és hihetetlenül jó érzés, hogy tudom ennyien mellettem álltok és követitek a történetemet. Nagyon szeretlek titeket és még egyszer köszönöm a kitartásotokat. <3

*Justin szemszöge*

-Bizzle vonszold már ide a segged.-szólt Za erőteljes hangon vagy legalábbis az arckifejezése ezt árulta el, mert a zenétől semmit nem hallottam. Ezt is csak a szájáról sikerült leolvasnom mint ahogy előtte kb 10-szer amikor ugyanez a mondata hangzott el csak eddig nem nagyon érdekelt. Bizzle! Jól hangzik mi? Ez az új becenevem amit még Khalil-tól kaptam. Hogy honnan jött neki? Fogalmam sincs. Szerintem még ő sem igazán tudja. Valahogy azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az egyik jól sikerült füves partin szívott volna be annyira hogy a nevemre sem emlékezett vagy nehezére esett kimondania, hogy Bieber és Bizzle-re torzult volna az agyában a nevem. De az igazat megvallva elég jól hangzik. Lehet elszállva még kreatívabb a csávó mint általában.
A gondolatmenetem után csak legyintettem hogy várjon egy kicsit. Majd az ölemben táncoló csaj felé fordultam és belesúgtam a fülébe, hogy most mennem kell. Tudjátok az amolyan szexi módon amitől persze teljesen elolvadt a csaj, de annyira hogy majdnem lefojt az erélyről amin éppen álltunk. Bevallom nem sok kedvem volt otthagyni a csajt aki talán kicsit túl nagy lelkesedéssel csinálta a munkáját. A sztriptíztáncosok bármire képesek ha elég pénz fizetsz nekik. Mondjuk én nem táncosoknak hívom őket hanem egyszerűen csak kurváknak. Kicsit dülöngélve de odaértem a haverokhoz és Za egyből felém is fordult.
- Na végre  bro azt hittem már sose jössz-próbálta túlkiabálni a zenét-Nesze  szívj bele.- majd odanyújtotta  felém  a füves cigijét amit én óriási mosollyal az arcomon fogadtam el és persze rögtön szívni is kezdtem.

Hát igen ez vagyok én. Vagy is ha konkrét akarok lenni EZ LETTEM ÉN! Mivel régen nem ilyen voltam. Amióta eljöttem Laráék házától teljesen szétcsúsztam. Már semmit sem tudok igazán irányítani magam körül szóval hagyom, hogy sodorjon az ár. Kb. egy hétig teljesen magamba roskadva feküdtem az ágyon a plafont bámulva és közben magamat átkoztam, hogy hogy tudtam ennyire elbaszni az egészet. Az egy hét után jelentek meg újra körülöttem Za és a testvére. Persze anya és Scooter nem örültek neki, mivel mindenki tudja, hogy miért is hanyagoltam őket. De persze mindenkit azzal a dumával áltattam, hogy már megváltoztak, letették az anyagot és jó útra tértek mindezt olyan tehetséges pókerarccal, hogy még magam is elhittem volna, ha nem lettem volna a közelükben álladóan. Mióta visszakerültek a közelembe azóta szinte minden este buliban vagyok és hát nem kevés alkoholt iszom amit megspékelek egy kis füves cigivel. És persze ezek mellett elmaradhatatlanok a kurvák jelenléte. Csak, hogy teljes legyen a kép. Persze a turném még ugyanúgy megy tovább a koncerteken ott is vagyok mert igaz már mindent elveszítettem talán már a családom is elfordult valamilyen szinten tőlem mivel anya feladta, hogy naponta 5-ször hívjon mivel nem vettem fel a telefont. De a Beliebereim még mindig itt vannak. Persze ők ebből az egész új énemből semmit sem látnak mivel nem akarom, hogy még ők is csalódjanak bennem. Az interjúk során rengetegszer kérdeznek arról, hogy mit érzek most , hogy Lara elhagyott. Próbálom kikerülni a kérdést és terelem a témát, de legszívesebben ezt mondanám " Basszátok meg, én szeretem, de ő döntött és ennyi vége lépjetek túl rajta. Én is ezt teszem! Ne emlegessétek már folyton. Hagyjatok élni!! De persze ezt nem mondhatom ezért rendszerint az a válaszom, hogy: "  Erre a kérdésre most nem szeretnék válaszolni! Gondolom ő sem szeretné ha kibeszélném a magánéletünket. Igen ez a szöveg mindig hatásos mivel általában áttérnek olyan témákra, hogy mikor tervezem a következő albumot, milyen zenék lesznek rajta, és a következő turné. Sokszor már az agyamra mennek ezzel. Basszus most adtam ki az egyik új lemezemet, a mostani turnémat még be sem fejeztem ( igaz már csak két koncert van hátra) de szerintük már a következőn gondolkodom. Mikor odaértem barátomhoz, közölte velem, hogy ő már unja ezt a helyet és ideje tovább menni. Fogtuk magunkat és egy szó nélkül kisétáltunk az ajtón. Majd belevetettük magunkat újra az éjszakába.

*Másnap*

Hirtelen pattantam ki az ágyból amikor meghallottam a csengő hangját. Valami baromira fontos lehet, ha az aki az ajtóban állt ennyire ráfekszik arra a nyomorult csengőre. Nagy nehezen lesétáltam a lépcsőn, mivel a fejem annyira fájt, hogy szinte minden egyes szívdobbanásomat éreztem a fejemben a lüktetés miatt. Amikor kinyitottam az ajtót egy olyan személy állt előttem akivel most legszívesebben nem találkoztam volna. Aki nem más mint Scooter. Elálltam az ajtóból ezzel utat engedve neki, majd besétáltunk a nappaliba.

-Justin merre jártál tegnap?-kérdezte nyugodt hangon.
-Fogalmam sincs, de ez most miért is számít?
-Hogy miért is? Képzeld ma este koncerted lesz, ki kellett volna pihenned magad, erre kitudja mikor jöttél haza alig aludtál és még ráadásul másnapos is vagy. Persze ha már kijózanodtál.-kezdte kicsit ingerült hangon.
-Scooter ne ordibálj már légyszíves! Így is szét megy a fejem.
-Justin ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy megvisel ez az egész ami Lara és közted történt, hiába tagadod látom. De nem teheted magad tönkre. Gondolj a rajongóidra. Azt hiszed ők ilyennek akarnak látni?
-De ők nem ilyennek látnak. Nem engedem nekik, hogy ilyennek lássanak.
-Hát, akkor nem valami jól csinálod.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-Mégis mikor voltál te utoljára twitteren? -kérdezte
-Nem tudom pár napja. Miért?-és ekkor az arcomba nyomta a telefonját. Szinte minden egyes trend arról, hogy maradjak erős, ne hagyjam el magam, ők még mindig szeretnek stb. És ahogy lentebb görgettem akkor láttam meg azokat a képeket amiket nem akartam. Mindegyik képen másik csajjal vagyok ráadásul látszik rajtam, hogy részegen. Teljesen lefagytam egy szót sem tudtam kinyögni.
-Justin ez így nem mehet tovább. Amint vége van az utolsó két koncertednek, pihenőt fogsz tartani. Addigra remélem kinövöd ezeket a hülyeségeidet és újra a régi leszel, mert ha nem akkor én ezt az egészet befejeztem.-mondta teljes komolysággal. A fejem még mindig zúgott és az előbb látottak sem tettek valami jót. Már csak egy ajtócsapódásra lettem figyelmes és újra magam voltam.

*Lara szemszöge*

Teljesen lefagyva ültem a földön kezemben a papírral amin egy idegen férfi aláírása díszelgett az anyukám aláírása mellett. Nem tudom, hogy ezzel most mit kellene kezdenem. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Ki lehet az apám? Miért hazudtak nekem a szüleim? Miért falaztak nekik a nagyszüleim? De ezekre a kérdésekre jelenleg senkitől nem kaptam választ. És egyenlőre még nem is fogok. Most ha odaállnék nagyapáék elé úgyis azt mondanák nekem, hogy nem az ő dolguk, hogy ezt elmondják nekem, anyu meg valószínűleg, biztos terelne vagy kitalálna egy új hazugságot. De kinek mondhatnám el? Magamban nem tarthatom, mert akkor biztos megőrülnék. Az új barátaimat meg nem biztos, hogy be kellene avatnom ezekbe a dolgokba. Szeretem őket, de akkor sem ismernek olyan jól mint Jenny. De rá inkább nem is gondolok. Örökre elásta magát előttem, számomra ő megszűnt létezni. Justin-nak megint nem szólhatok, mert mióta szakítottunk nem is találkoztam vele. Szóval maradt egy személy akiben teljes mértékben megbízok, és ismer is annyira, hogy tanácsot tudjon adni.

Amíg azon gondolkoztam, hogy kivel oszthatnám meg ezt az egész "az igazi apám nem az apám" dolgot hangos nevetgélésre lettem figyelmes. Először a nappaliból jött a hang  de egyre csak hangosodott mivel nagyapáék a lépcsőn sétáltak felfelé. Gyorsan visszapakoltam a szekrénybe a papírköteget, és ahogy pakolgattam megtaláltam a kottákat, Elrejtettem közéjük az anyakönyvi kivonatomat, bezártam a szekrényt a kulcsot pedig visszatettem a helyére és elindultam ki a szobából amikor is nagyapáékkal találtam szembe magam.

-Szia drágám. Hát te?-nézett rám meglepődve nagyapa.
-Sziasztok én csak a régi kottákat kerestem-mutattam fel a kezemben lévő papírokat-de mivel megtaláltam így megyek is és gyakorolok egy kicsit.-majd elindultam az ajtó felé. Még magamon is meglepődtem, hogy ilyen lazán sikerült beszélnem.
-És hol találtad meg őket Lara?
-A polcon volt a nagy halom könyv alatt abban a mesekönyvben amiből a nagyi olvasott nekem mindig. -mosolyogtam.
-Óó gondolhattam volna.-nevette el magát nagyapa. És én egy mosoly kíséretében ki is fordultam a szobából és egyből a sajátomba mentem. Kottával együtt belegyűrtem a táskámba a bizonyítékot és a telefonomat vettem a kezembe. Tárcsáztam azt a számot ami ahhoz a személyhez tartozott aki az egyetlen akinek jelenleg beszámolhatok erről a dologról. Kicsöngött és én csak vártam és vártam és vártam. Életem leghosszabb pár másodperce volt. Három csörgés után, már éppen le akartam tenni amikor felvette a telefont.

-Szia remélem nem zavarlak.-kezdtem egyből
-Szia édesem. Dehogy mondd nyugodtan.-hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Bár próbálta leplezni ismertem már annyira, hogy rájöjjek már megint aggódik és nem miattam.
-Esetleg tudnánk, majd találkozni? Nem igazán telefon téma amiről beszélni szeretnék veled.
-Igen persze. De Istenem mit csinált már megint?
.Kicsoda?-kérdeztem értetlenül.
-Justin.
-Ja semmit semmit. Nem róla szeretnék beszélni. De miért megint valami baj van?-kérdeztem és most már kicsit nekem is megváltozott a hangom.
-Baj az mindig van. Főleg mostanában.-válaszolta meggyötört hangon.-De ne haragudj nekem mennem kell Scooter beszélni szeretne velem. Mikor és hol találkozzunk?
-Mondjuk 2 óra múlva a kávézóban? Ha neked is jó.
-Persze majd akkor ott folytatjuk. Szia.
-Rendben szia.
Miután letettük a telefont gyorsan elindultam készülődni. Arra gondoltam, hogy lezuhanyzok hátha sikerül egy kicsit megnyugodnom. De nem jártam túl sok sikerrel. Most már nem csak a saját gondomon agyaltam, hanem azon is, hogy Justin mit csinálhatott már megint.

*2 óra múlva a kávézóban*

Elég hamar elkészültem úgyhogy kicsit hamarabb ideértem mint Pattie. De amikor megpillantottam láttam az arcán a műmosolyt amivel az aggodalmát próbálta leplezni.
-Szia Lara. De örülök, hogy látlak.-ölelt meg mosolyogva.
-Szia én is örülök és köszönöm, hogy eljöttél. És ne haragudj, hogy iderángattalak amikor neked is van elég bajod.
-Ugyan. Rád mindig van időm és energiám. De mi a baj? Olyan fura volt a hangod a telefonban. Megijesztettél.
-Jobb ha az elején kezdem.-és elmeséltem neki, hogyan is találtam meg az anyakönyvi kivonatomat amit beszéd közben kivettem a táskámból és elé raktam.
-Jaj édesem. Ez borzasztó. És akkor ötleted sincs, hogy k lehet az apád?-nézett rám együttérző tekintettel, bár valami fura volt benne. Nagyon is.
-Nincs. De látom rajtad, hogy te sem vagy valami jól. Mi történt? Mesélj mit csinált már megint Justin??
-Ohh hol is kezdjem.-és ezután következett a hosszú mese. Beszámolt a folytonos ivásról és bulizásról, a csajozásokról, de a végén amit mondott teljesen ledöbbentett.
-És ő vagy ti döntöttetek úgy, hogy szünetet tart?
 -Igazából Scooter. Azt mondta, hogy hátha a pihenés helyrehozza az eszét, mert ha nem akkor a karrierjétől még nem biztos, de Scootertől búcsút vehet. Amit valamilyen szinten meg is értek. Scooternek is  elege van már abból, hogy mindig eltusolja a médiabotrányokat, hogy megpróbálja jobb színben feltüntetni. Komolyan aggódom érte.-mondta már majdnem sírva.

 Teljesen ledöbbentem. Hogy mit érzek most? Haragszom. Haragszom Justin-ra, de nem csak azért amit magával csinál, hanem azért is, hogy teljesen tönkreteszi ezzel az anyukáját. Rengeteget aggódik érte és ez nincs rendben.De ugyanakkor magamra is haragszom. Ha nem szeretek bele, nem történik az ami most van. Nem kerül padlóra és nem csinál botrányokat. De nem értem, ha nem szeretett, mert abból, hogy megcsalt a legjobb barátnőmmel erre következtetek, akkor miért van ennyire padlón? Vagy lehet nem is a szakítástól? De akkor mi baja van? De félre kell tennem a gyűlöletemet. Valamit tennem kell. Ha nem is feltétlenül Justin-ért de Pattie-ért mindenféleképpen. De mit?

35. rész

Sziasztok!!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok sűrűn részt hozni, de a suli jelenleg minden időmet elveszi. Most is rengeteg zh-m lesz, de úgy gondoltam ha már nektek most őszi szünet lesz (mert nekem az sincs) akkor írok nektek egy részt, hogy ha unatkoznátok legyen mit olvasnotok. És ígérem amikor csak lesz időm írni fogok. Köszönöm, hogy velem vagytok. Imádlak titeket <3

*Lara szemszöge*

Lassan 1,5 hónapja vagyok itt nagyapáéknál és úgy érzem, hogy végre teljesen jól vagyok. A beszélgetésem Marie-vel nagyon sokat segített. Jól esett végre kiadnom magamból egy olyan embernek aki még személyesen nem ismeri Justin-t mert így Marie csak hallgatott és nem próbált találgatni, hogy mit miért csinálhatott. Bár igaz, hogy azért azt, hogy most jobban legyek nem volt a legkönnyebb elérnem. Miután kibeszéltem magamból a dolgokat, szinte majdnem teljesen visszaestem abba az állapotba amibe otthon voltam. Szinte ki se jöttem a szobából,egész nap alig ettem és folyton csak sírtam. Egyik nap hallottam, hogy nagyapáék már azt tervezték, hogy felhívják anyut, hogy nem sokat segített rajtam az, hogy ide jöttem és, hogy jöjjön értem. De szerencsére nem adták fel. Amikor végre kijöttem a szobából nagyapáék mindig gondoskodtak arról, hogy egy percig se unatkozzak és, hogy eltereljék a gondolataimat. Mindig kitaláltak valamit amivel le tudtak foglalni. Kis koromban imádta velük társasjátékozni és ez az énem újra előtört. Új barátokat szereztem és nagyon jól érzem magam velük.

Ez a hely teljesen megváltoztatott. Egyik nap megláttam a nappaliban a régi zongorát amin kicsi koromban rengeteget játszottam, amikor még a nagyi élt. Gondolatomat elöntötték a régi emlékek és már csak azt vettem észre, hogy a hangszer mellett ülök és az ujjaimat a billentyűkhöz érintve gyomom le azokat és újra a régi dallamokat játszom a zongorán. Majd énekelni kezdtem. Igen énekelni. Olyan sok év után újra kieresztettem a hangomat és nagyapáék pedig a zongora köré állta és úgy hallgatták a játékomat. Csodálatos érzés volt újra játszani és énekelni. És erről eszembe jutott az az emlék amikor Justinék házában egy eldugott szobában láttam Justint zongorázni és ahogy azt a gyönyörű dalt énekelte. Akkor láttam rajta először azt, hogy kezd érezni irántam valamit. De lehet, hogy ez is csak színjáték volt. Vagy kitudja?

És, hogy mi van most Justinnal? Igazából a Kanadában történtek óta nem találkoztam vele, de mostanában feltűnően sokat szerepel a tv-ben de nem pont a jótettei miatt. Szinte teljesen megváltozott. Olyan mintha már nem is ő lenne, hanem egy teljesen más srác aki a botrányaival akarja felhívni magára a figyelmet. És hazudnék hogyha azt mondanám, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. Mert túlságosan is. De van aki még nálam is jobban aggódik érte. Aki nem más mint Pattie. Kb. 2 hete minden nap beszélünk telefonon és van amikor sírva hív fel annyira el van keseredve. Szegény annyira szeretne segíteni Justin-on, de sajnos  fogalma sincs róla, hogy hogyan is tudna. Mivel nem mondja el neki, hogy mi az ami bántja, csak csinálja a sok hülyeségét. A barátai igaz, hogy ott vannak mellette, de ahelyett, hogy segítenének neki inkább követik őt és csinálják a sok hülyeséget.

*1 héttel később*

Ma találkozni fogok Pattie-val. Múlt héten amikor beszéltünk kérte, hogy találkozzak vele, mert valami nagyon fontos dologról szeretne velem beszélni. Hallani lehetett a hangján, hogy tényleg nagyon  sokat számítana neki ezért belementem. Bár kicsit meglepődött amikor mondtam neki, hogy Floridában vagyok.
A kávézóban várva kissé idegesnek éreztem magam. Pattieval is Kanadában találkoztam utoljára és az valljuk be nem igazán mostanában volt. És persze nagyon kíváncsi vagyok, hogy miről is szeretne beszélni velem. Éppen a táskában kutattam a telefonom után amikor hallottam az ajtó feletti kis csengő hangját, majd cipő kopogást ami egyre hangosabb lett és egyszer csak megszűnt a hang. Felnéztem a táskából és ott állt előttem ő. Az a nő akit szinte a második anyukámnak tekintettem. Annyira jó volt őt újra látni. Bár amikor ránéztem nem azt a mosolygós Pattie-t láttam. Az arca meggyötört volt, és aggodalmat sugárzott amit próbált egy apró mosollyal elrejteni, de túl jól ismertem már ahhoz, hogy el tudja ezt velem hitetni.
-Szia Pattie.-álltam fel ő pedig egyből a nyakamba borult.
-Szia Lara. Annyira jó újra látni. Most még szebb vagy, mint eddig.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm. Kérlek ülj le.-mutattam a szemben lévő székre.
-És mesélj. Milyen itt?-kérdezte kíváncsian miközben az itallapot nézegette.
-Nagyon jó. Mindig is szerettem itt lenni.
-Ennyire sokat jártál ide?-kérdezte meglepődve.
-Igen. Itt laknak nagyszüleim és most náluk töltöm a nyarat.
-Oh már értem. Azt hittem, hogy volt valami komolyabb oka is, hogy ide jöttél.

Nem mertem neki elmondani. Nem is fogom. Nem tudhatja meg, hogy teljesen összetörtem attól amit a fia csinált és, hogy figyelem elterelés miatt és még csak nem is önszántamból küldtek ide. Így is kínosan érzi magát szerintem a legutóbbi találkozásunk miatt, nem akarom még ezzel is terheli. Elég ha azzal megbirkózik ami Justint most körül veszi nem kell, hogy még miattam is aggódjon.
-Nem dehogy semmi komoly. -hazudtam.
-És csak a nyárra maradsz?
-Igen. Szeptembertől kezdem az egyetemet. Elfogadták az utó jelentkezésemet.-mondtam boldogan.
-De jó szívem. Gratulálok.-mondta. És láttam rajta, hogy most tényleg boldog.
-De Pattie, most beszéljünk rólad. Láttom rajtad, hogy bánt valami. Meséld el.-tértem a lényegre.
-Oh szívem nincs semmi baj, csak már régen láttalak.-láttam rajta, hogy hazudik.
-Pattie.A telefonban nem így hangzott.
-De olyan jól alakul mindened és nem szeretnélek ezzel lelombozni.-mondta szomorúan.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- fogtam meg a kezét, amire ő sóhajtott egy nagyot és belekezdett.
-Nagyon aggódom Justin miatt. Egyre kevesebbet beszélünk és amikor telefonál akkor is olyan rideg velem. Nem ismerek rá. Én nem ilyennek neveltem. Nagyon félek, hogy olyan dolgot csinál ami árthat neki.-mondta sírva. Annyira megsajnáltam őt. Szegénynek nem lehet könnyű végignéznie azt ahogy a fia tönkreteszi saját magát.
-Pattie ha segíthetek valamiben akkor mond nyugodtan.
-Nagyon aranyos vagy szívem de nem kérhetlek meg ilyesmire. Tudom mennyire összetörtél a szakítás után és most, hogy minden helyrejött nem engedhetem, hogy visszaess.
-Várj! Honnan tudod?-néztem rá értetlenül.
-Anyukád mindent elmondott. És nagyon jól tudtam, hogy Floridában vagy. Anyukád jobbnak találta, ha távol vagy mindentől ami Justinra emlékeztet.
-De teljesen jól vagyok. És szeretném, ha te is jól lennél ezért mond miben segíthetek??
-Próbálj meg beszélni vele. Hátha rád hallgatni fog. Már mindannyian próbáltuk Jeremy Scooter Ryan a nagyszülei de senkire nem hallgat. Hátha te nagyobb sikerrel jársz. Holnap után indulok New Yorkba és ha átgondoltad ezt az egészet és ha úgy döntesz, hogy megpróbálod szeretném, ha velem tartanál. De most ne haragudj nekem mennem kell. Majd ha döntöttél hívj fel. Örülök, hogy újra láttalak Lara. Szia.-felállt az asztaltól és oda sietett hozzám. Gyorsan megölelt és már el is sétált.

Magamra hagyott a gondolataimmal. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom. Félek. Félek attól, hogy ha újra találkozok vele visszaesek abba az állapotból amiből szerencsére sikerült felépülnöm. De ha nem segítek akkor tönkreteheti az egész életét. És ezzel másokét is. A rengeteg rajongója a családja és az igaz barátai élete is megváltozik, ha Justin tönkreteszi saját magát és a karrierjét. Ha az meg van még neki egyáltalán. De mi van ha még nekem sem sikerül lebeszélnem őt erről az egészről? Akkor ki segíthetne rajta? Ezen gondolkoztam egész úton amíg a kávézóból hazasétáltam.

 Arra gondoltam, hogy megpróbálom elterelni a gondolataimat és elkezdtem keresni a régi kottákat amiket még a nagyival tettünk el. Mindig azokat a dalokat játszottuk a zongorán és mindig segítettek túljutnom a nehéz dolgokon. Felforgattam az egész házat a kották után, de sehol nem találtam meg őket. Már csak egy hely volt ahol még nem néztem. Bementem nagyapáék szobájába és egyből a kis kulcsos szekrény felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam meglepődtem, hogy mennyi papír van abba a szekrénybe. Kivettem egy nagy kupacot és egyesével elkezdtem átnézni az összeset. Volt egy csomó minden. Régi gyerekrajzok, nagyapa katonai fényképei, esküvői képek. Szerelmes levelek amiket még a nagyapa írt a nagyinak gondolom még akkor amikor katona volt. Aztán  találtam egy képet anyuról ahogy egy idegen férfi átöleli. Nem gondoltam nagyon fontosnak így félretettem. De az alatta lévő papír teljesen meglepett.  A születési anyakönyvi kivonatom. De ez mit keres a nagyiéknál? Aztán jobban megnéztem és amit rajta láttam azt nem akartam elhinni. Nem az apám neve volt rajta. De az írást nem igazán tudtam kiolvasni. De biztos voltam benne, hogy nem az apám aláírása és nem az ő neve. De akkor ki lehet az apám?

34. rész

Sziasztok!

 Nagyon sajnálom, hogy csak ritkán tudok részt hozni de nekem is elkezdődött a suli. Ráadásul már az első hét után rájöttem, hogy sajnos nem olyan lesz mint a gimi volt. Úgyhogy remélem nem fogtok haragudni ha csak hétvégenként lesz rész és sajnos az sem biztos, hogy minden héten. Megpróbálom azért nektek minél hamarabb hozni és köszönöm, hogy kitartotok mellettem és, hogy velem vagytok. Nélkületek ennek az egész blognak nem lenne semmi értelme sem. Imádlak titeket <3


*Lara szemszöge*

Valahogy olyan furcsa érzésem va. Mintha valami hiányozna. Annyira jól érzem magam nagyapáékkal. Rengeteget nevetünk és persze a régen itt töltött idők felejthetetlen emlékei is szóba kerülnek néha-néha. Az egyik este viszont megtörtént az amitől féltem. Amikor bementem a nappaliba Marie ült az egyik fotelban és egy újságot olvasott és közben kortyolgatta a másik kezében lévő bögre tartalmát. Pont készültem kimenni amikor észrevett.
-Jaj, Lara gyere ülj le nyugodtan. Kérsz forrócsokit? Mindjárt hozok neked.-majd felállt és kisietett a konyhába. Nem tartott sok ideig mire visszajött, majd leült mellém a kanapéra. Rengeteget beszélgettünk. Mesélt arról, hogy hogyan is találkoztak nagyapával. És nagyon sok mindent megtudtam a fiatal koráról. Mindezzel még nem is lenne semmi gond de felhozott egy olyan témát ami engem nagyon gyengén érintett, de mégis az eddig itt töltött idő alatt nagyon az eszembe se jutott. Mostanáig.
-És mesélj. Mi van veled és Justin-nal?-kérdezte tőlem. De valahogy megváltozott. Már nem mosolygott úgy mint addig amíg mesélt az életéről. Justin neve hallatán ugyanolyan állapotba kerültem mint amilyenben a hazautazásom után voltam. Furán éreztem magam.  A gyomrom dió nagyságúra zsugorodott össze, a szemeimet szúrták a majdnem előtörő könnyek, a szívemben pedig újra erős fájdalmat éreztem. Ennek az érzésnek a hiányát éreztem ma egész nap. Próbáltam tartani magam. Ami valljuk be nem volt túl könnyű és nem is tartott valami sokáig. Teljesen elgyengülve hagytam, hogy az arcomat elárasszák a sós könnyek és a szememet törölgetve kezdtem bele a mesélésbe. Mindent kiadtam magamból. Már nem bírtam tovább bent tartani. Elmeséltem Marie-nak, hogy hogyan is találkoztam Justin-nal. Az álbarátnős történetet ami később igaz szerelemmé alakult át. Legalábbis részemről és akkor még azt hittem, hogy ő is hasonlóan érez irántam. A karkötőt, amit Jenny tett, a turnét egészen a Kanadában töltött utolsó napomig. Hisz az otthon történteket feleslegesnek tartottam mivel gondolom anyu úgyis beszámolt az ideutazásom okáról.

Nem mondom, hogy sokkal jobban éreztem magam utána, de az biztos, hogy megkönnyebbültem egy kicsit. De a könnyem még mindig nem fogyatkoztak. Egyszer csak azt vettem észre hogy Marie ölében fekszek ő pedig a hajamat simogatja és én úgy sírok tovább. Majd a légzésem lassan kezdett egyenletessé válni és a többire pedig nem emlékszem.


*Justin szemszöge*

Mióta eljöttem Laráéktól azóta szinte teljesen megváltoztam. Megfogadtam, hogy nem fogom izgatni magam azon, hogy vajon mi van vele, hogy mit csinálhat éppen vagy, hogy kivel van. Az ő neve és személye számomra már semmit nem jelent. Nem akartam szerelembe esni mert nem akartam lelkileg sérülni. Az első része ennek nem jött össze, de a másik feléről még tehetek. És most pont ezt is teszem. Utazgatok a világban koncertezek adott helyeken, követem a koncert alatti utasításokat, de pihenő napokon a magam ura vagyok. Akkor senki véleménye nem érdekel. Azt csinálok amit akarok. A haverjaim elkísérnek a turné hátralévő részében és szinte minden szabadidőmet velük töltöm és az esti bulikban felszedett csajokkal. Scooter és anyu teljesen kivannak rám akadva amiért késő éjjel érek haza és általában nem egyedül. Azaz minden nap másik csajt viszek fel magamhoz a hotel szobába és reggel pedig ugyanúgy ahogy jött el is küldöm. Többnyire az éjszakákra nem igazán emlékszem mivel vagy teljesen részeg vagyok vagy totál be vagyok állva. Mivel a haverjaim mindig gondoskodnak arról, hogy jól érezzem magam. Selenával is összefutok néha és általában azok az alkalmak mindig azzal végződnek, hogy felkerül a szobámba és arra a napra ő tölti be egy buliban felszedett csaj szerepét. De nekem ez az élet tökéletesen megfelel. Nincs fájdalom, csak a felhőtlen boldogság a bulik és a csajok. Igaz, hogy mindezt nem tudatosan érem el, de kit érdekel. Mert engem biztos nem. Egyedül akkor tudok igazán boldog lenni bármi segítség nélkül, ha a családommal vagyok. A tesóim valahogy ugyanazt el tudják érni nálam mint a drog vagy az alkohol. De egyszer valahogy minden jónak vége lett. Hazautaztam apáékhoz Kanadába és elkapott egy furcsa érzés.Beléptem a házba és ez az érzés csak erősödött és ahogy beljebb értem egyre jobban éreztem. Szinte minden újra az eszembe jutott. Utoljára akkor voltam itt amikor Lara még velem volt. De most valaki mással van, akit amikor meglátok elkap az az érzés, hogy olyan szívesen beverném a képét. Idegesít az a srác. Feltűnt, hogy nagy csend van a házban.
-Apa? Erin? Valaki?-kiáltottam el magam, de válasz nem érkezett.
Így felmentem a szobámba és lepakoltam a cuccomat. Pakolás közben a hasam hangos korgása jelzett, hogy ideje lenne enni valamit. Már délután 4 óra van de eddig a tegnap esti buli miatti másnaposság nem nagyon hagyta, hogy egy falat is lemenjen a torkomon. Letrappoltam a lépcsőn majd kénytelen voltam elmenni a nappali mellett ami újabb emlékeket idézett fel bennem. És ezután következett a konyha. Ott szinte rögtön a szemem elé tárult minden ami akkor történt. Olyan volt mintha egy filmet vetítettek volna le előttem ami a veszekedésünket mutatta volna be nekem teljes egészében. Nem bírtam tovább. Szúró érzést éreztem a szememben és a mellkasomban is. Ennyi kész vége. A szekrény felé vettem az irányt és ahogy kinyitottam örömmel láttam azt a dolgot ami az elmúlt időszakban óriási segítséget nyújtott a számomra. Egy üveg whiskey. Azonnal a kezembe kaptam az üveget, a kupakját lecsavarva húztam meg a tartalmát. Éreztem, hogy az alkohol végigmarja a torkomat és a gyomromat is. Lassan csúsztam le az üveggel a kezemben a földre és a szekrénynek nekidőlve folytattam tovább az ivást. Borzalmasan éreztem magam. A könnyeim szinte úgy folytak végig az arcomon, mint ahogy a whiskey a torkomon. Pedig megfogadtam, hogy amíg itthon vagyok a kicsik miatt nem fogok inni. Vagyis inkább nem megfogadtam, hanem apa kötelezett rá. Nem tudom mióta ülhettem a padlón, de már az üveg tartalma szinte teljesen elfogyott még az alján volt benne egy kevés éppen arra készültem, hogy még azt is eltüntetem amikor ajtócsapódást hallottam. Majd valaki a nevemet kiabálta. Kísértetiesen hasonlított Laráéra.
-La..r..a te te vaagy az?-kérdeztem kissé szaggatott hangon és próbáltam feltápászkodni a földről.
-Justin te mi a jó büdös francot csináltál?- kérdezte tőlem a személy aki közvetlen előttem állt mire sikerült felállnom.
-Én één egy egészen icipicit ittam.-mondtam mosolyogva és felmutattam a bal kezemben szorongatott üres üveget.  A másik kezemmel pedig szorosan fogtam a szekrény szélét, mivel a két lábon való megállás elég nehezen ment.
-És mégis miért kellett ez?? A kicsik és Erin bármikor megjöhetnek. Ugye nem akarod, hogy Jaxon és Jazmine is lásson téged?- kérdezte tőlem apám. Igen nem Lara volt az, hanem apa. De miért gondoltam vajon arra, hogy Lara lenne az? Mit keresne ő itt? Biztos most éppen valahol az új pasijával szórakozgat. Gondolom még a szervezetemben van a tegnap este bevett drog ami miatt azt képzeltem, hogy bármi esély is lehet arra, hogy Lara itt legyen és, hogy érdekelje, hogy mi történik velem. És ahogy újra rá gondoltam megint éreztem, hogy újra sírni fogok.
-Mindent elrontottam apa. Mindent. Lara elhagyott és már mással van. És ez itt-mutattam fel újra az üveget- azt hittem segíteni fog, hogy elfelejtsem, de még rosszabb lett. Én ezt nem bírom tovább. Azt hiszem szeretem.-mondtam ki a végén már sírva és megöleltem apát.
-Nem lesz semmi baj Justin. Minden rendbe jön, de ez az élet amiben most élsz a bulizás az ivás és a csajozás nem fogja őt visszahozni. Ezzel nem segítesz magadon. Sőt még jobban eltaszítod. De most menj zuhanyozz le és aludd ki magad hátha kijózanodsz mire a többiek hazaérnek. Nem szeretném ha így látnának téged és gondolom te sem. Apának igaza van. De ő már úgysem lesz többet az enyém. Akármit csinálok ő már talált magának valaki mást akivel jól érzi magát. Akkor én miért ne tehetném ugyanezt?

5. Díj!

Nagyon szépen köszönöm az 5. díjamat a http://chanelsilverman.blogspot.hu blog írójának.

-Van állatod?? Igen van egy kutyám.

-Vannak testvéreid? Van 2 bátyám.

-Jelenleg szerelmes vagy? Igazból most nem érzem azt, hogy szerelmes lennék.

-Mi a kedvenc számod? Ha itt zenére gondolt a blog írója akkor rengeteg zenét hallgatok és nagyon sok kedvencem van. De ha egy számra akkor a 4.

-Mi a kedvenc színed? Lila.

-Hány éves vagy? 18

-Mióta blogolsz? Igazából csak tavaly nyár óta.

-Hova szeretnél elutazni? Nagy álmom, hogy kijussak Amerikába és azon belül is Los Angelesbe és New Yorkba.

-Ha tehetnéd, valamit újra csinálnál ebben a nyárban? Nagyon jó nyaram volt és nagyon szeretem ezt az évszakot. Nincs suli, sokáig tudok aludni, meleg van...stb. Szóval ha tehetném az egészet újra csinálnám xD

-Hány barátod van, akire mindig számíthatsz? Rengeteg barátom van, de mégis szinte csak nagyon kevés az aki mindent tud rólam szerintem úgy kb. 3-4 ember lehet.

u.i. Az új részt is hamarosan hozom. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kések vele, de tudjátok most kezdem az egyetemet és most volt a beiratkozás, a tárgyfelvétel meg még egy csomó dolog és nem igazán volt időm írni. De nem sokára bepótolom ígérem. És köszönöm szépen a több mint 59 ezer oldalmegtekintést és a 61 feliratkozót. Fantasztikusak vagytok. Imádlak titeket <3

33. rész

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat késtem az új résszel, de sajnos dolgoztam úgyhogy nem sok időm volt írni. De most feltettem az újat és remélem, hogy tetszeni fog. Majd írjatok komit. Puszi  <3

 Ugyanis amikor becsengettem és kinyílt az ajtó nem várt dolog történt.

Amikor becsengettem Lara anyukája nyitott ajtót.

-Jó napot! Lara itthon van??

-Szia Justin. Nem sajnos. Kb. 1 órája ment el. Adjak át neki valami üzenetet ha hazajön?-kérdezte kedvesen, bár láttam az arcán, hogy nem gondolja a legkomolyabban. Ekkor futott át az agyamon, hogy biztos Nickkel van és Jenny minden egyes szava igaz volt. Lara elfelejtett és már valaki mással van.

-Nem köszönöm. Most viszont mennem kellene-vakartam meg zavartan a tarkómat. Szinte érezni lehetett, hogy valami nincs rendben.-Azért köszönöm. Viszlát.

-Szia.-köszönt el ő is majd megfordultam a tengelyem körül és elindultam vissza a kocsimhoz.

 De észre vettem valamit amit nem kellett volna. A rózsacsokrot, amit én küldtem Larának és most a kukában hever. A mellkasomban egy szorító érzést éreztem, mintha a szívemet most törték volna össze. Ami vicces mert eddig arról sem tudtam, hogy szerelmes lennék, de most már szinte biztos, hogy elveszítettem az egyetlen személyt akivel jelen pillanatban lenni akarok. Az autóhoz odaérve bevágtam magam mögött az ajtaját és a kormányba vertem az öklömet. Ránéztem utoljára a házra és akkor vettem észre, hogy Lara anyukája még mindig az ajtóban áll és a kocsit nézi, de belőlem semmit nem lát szerencsére a sötétített ablakok miatt. Amit most egyáltalán nem is bántam mivel éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel, a látásom elhomályosult és lassan folytak végig a sós könnycseppek az arcomon. Mit sem törődve velük beindítottam a kocsit és elhajtottam a ház elől. Igaz, hogy nem láthatott, de ha túl sokáig állok még ott egyszerűen gyanút fog. És nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak. Pontosan emiatt határoztam el, hogy nem leszek többet szerelmes, ami valljuk be nem jött össze. De most minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb elfelejtsem Larát és hagyom, hogy boldog legyen azzal a szarházival. És, hogy ezt elérjem pont kapóra jön a turné.

*Lara szemszöge*

Anyut már nagyon aggasztja a viselkedésem. Szinte amióta küldték neki a csokrot azóta nem is látott. Bevallom egy pillanatra amikor megláttam reménykedtem benne, hogy nekem jött. Hogy az a személy küldte aki miatt most ennyire padlón vagyok. De rá kellett jönnöm, hogy nem érdekli, hogy mi van velem. Még csak meg sem próbált hívni amióta eljöttem onnan se ő se Scooter. Én csak egy eszköz voltam nekik. Örültek, mert találtak egy balféket aki kihúzza őket a szarból. És igen ez a balfék én voltam. Amióta apu elment folyamatosan próbál kapcsolatba lépni apuval és ezért mondhatom biztosra, hogy ő küldte a virágot. Próbálja visszaszerezni anyut, bár ahogy elnézem a helyzetet ez nem fog neki sikerülni. Anyu próbál erősnek mutatkozni, de amikor este lelopózok a konyhába, hallom, hogy sír. Olyankor annyira szívesen bemennék hozzá megölelni és szorosan hozzábújni, és biztosítani arról, hogy minden rendben lesz. De nem lennék a leghihetőbb. Jelen pillanatban és se gondolom komolyan azt, hogy minden rendben lesz. Szóval talán nem nekem kellene erről prédikálni neki. A másik ok pedig, hogy biztos kihasználná az alkalmat, hogy kérdezősködjön. Ezt pedig nem akarom.

2 órával később

-Lara kérlek nyisd ki az ajtót. -kopogott  anyu a szobám ajtaján.
-Nem fogok beszélni róla anyu. Ne haragudj- adtam tudtára.
-Most nem erről van szó. Csak engedj be és elmondom. Ígérem nem faggatlak. -leszálltam a párkányomból és odasétáltam az ajtóhoz, majd elfordítottam a kulcsot. Amint kattant a z

ár anyu abban a pillanatban nyitotta is az ajtót és belépett, mintha attól félt volna, hogy rögtön vissza is zárom.
-Kicsim -simította meg az arcomat és leült az ágyamra és megütögette magam mellett jelezve, hogy üljek le mellé.-  Szóval arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy kis levegőváltozás. -kezdett bele .- Mi lenne ha egy időre elutaznál a nagyiékhoz?? Úgyis olyan régen voltál náluk és hátha segítene neked. Már nagyon hiányzol nekik.
-De anyu én..
-Lara nem bírom elviselni, hogy szenvedsz, de nem tudok rajtad segíteni mert nem mondod el, hogy mi a baj. -vágott a szavamba. És igaza is volt. Neki sem a legkönnyebb most és lehet tényleg jót tenne ha elmennék a nagyiékhoz. Ebben a városban rengeteg minden Justinra emlékeztet, sőt még a házban is.
-Rendben. Mikor indulunk? -egyeztem bele.
-Mi nem mennénk, csak te. Tudod nekem itt a munka és most nem hagyhatom itt. Persze ha nem gond.
 - Nem, dehogy is. Akkor én mikor indulok?
- Holnap. szóval pakolj össze. Ha szeretnéd segíthetek.
- Oké.- majd azzal a lendülettel fel is rántott a kezemnél fogva az ágyról és a szekrényemhez vezetett. Elővette az aljából a bőröndömet, amit azóta nem láttam, hogy visszajöttem Kanadából és  még aznap kidobáltam mindent belőle mert minél hamarabb el akartam tenni a szemem elől. Az életem egy olyan időszakára emlékeztet amit el akarok felejteni. De most, hogy újra látom rengeteg dolog az eszembe jutott, de vissza kellett tartanom a könnyeimet különben anyu biztos kérdezősködni kezd újra és azt nem akartam. Le akartam magamban zárni a dolgokat, nem pedig újra előidézni. Szóval a könnyeimmel küszködve odaálltam anya mellé és pakolgattam az ágyamra a ruhákat amibe a kezembe adott. Mire mindennel készen lettünk este 9 óra volt.

-Jó volt újra veled lenni Lara. Úgy érzem, mintha egy éve nem láttalak voln . - ölelt meg anyu.
- Te is hiányoztál. - öleltem vissza, majd amikor kiment a fürdő felé vettem az irányt.

 Beálltam a zuhany alá és hagyta, hogy agyam a feledésbe merüljön. Mindent kizártam és csak a holnapi útra gondoltam. Vártam már, hogy újra lássam a nagyiékat. Kicsi koromban rengeteg időt töltöttem ott. Igaz, hogy Marie nem az igazi nagymamám, mert ő még kicsi koromban meghalt azóta pedig a nagypapa újra megházasodott, de akkor is úgy tekintek rá mintha az lenne. És mivel Floridában laknak így nem is sűrűn találkozhatok velük sajnos. Nagyon imádtam ott lenni. Emlékszem mindig levittek a partra és szinte egész nap ott voltunk. Mondjuk eleinte nem örültem neki amikor nagyapa megkérte Marie kezét. Nem akartam, hogy bárki is elfoglalja az én igazi nagyim helyét, de már megbékéltem vele. Sőt Marie olyan dolgot is tud rólam amit más nem. Benne teljesen megbízok. Annyira ismer már. Ezek a gondolatok járták át az egész agyamat amíg lezuhanyoztam. Majd egy gyors törölközés után felvettem a pizsamámat és ágyba bújtam. Szinte azonnal el is aludtam.

*Másnap*

Teljesen feldobott, hogy újra elutazhatok Floridába. Elég hamar felébredtem, bár akkor is hosszú idő után most először érzem azt, hogy kipihentem magamat. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat. Fogat mostam megfésülködtem és igen egy kis alapozó is felkerült az arcomra. Kezdem azt érezni, hogy ez az "utazásos" ötlet kellett csak ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Mosolyogva pakoltam el a kimaradt dolgokat a bőröndömbe és nagy nehezen leszenvedtem a lépcsőn. Anyunak is hamar feltűnt a jó kedvem mert amint beértem a konyhába mosolyogva fogadott.

-Jól aludtál?-kérdezte.
-Igen. A legjobban.-mosolyogtam még mindig. Odahajoltam hugicám arcához és egy hatalmas puszit nyomtam rá amit mosolyogva fogadott, majd szinte egyből a karjaimba vetette magát.
-Mikor indulsz?-kérdezte tőlem édes kislányos hangján.
-Öhmm.... 2 óra múlva.-pillantottam fel a falon lévő órára.
-Ezaz akkor még van időnk játszani.-visítozott és már szaladt is a szobájába a babáiért. Én csak mosolyogva néztem utána és egy kicsit talán el is nevettem magam azon ahogy bezsongott.
-De régen hallottam már ezt.-nézett rám anyu. Arcáról szinte levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy az enyémről is.
-Azt hiszem, ez az út segíteni fog rajtam.- mondtam ki egyszerűen, és most komolyan is gondoltam.

Megöleltem anyut és amikor elváltunk egymástól egy tálat nyomott a kezembe amibe  a kedvenc csokis müzlim volt. Alig volt időm megenni, mivel Hanna már nyaggatott, hogy menjek vele babázni. Olyan aranyos volt ahogy végig az asztalon könyökölt amíg az utolsó csepp el nem tűnt a tálamból. Igaz, hogy utálom ha evés közben néznek, de ez valahogy most aranyos volt tőle. Nem volt szívem rászólni. Nagy mosollyal az arcán fogta meg a kezemet és vezetett a nappali felé, még azt sem hagyta, hogy a tálat beletegyem a mosogatóba. Visszanéztem anyura majd a tálra és újra anyura aki pedig legyintett, hogy menjek csak nyugodtan majd ő elmossa. Leültünk a nappaliban a földre és játszottuk a babákkal. Hanna annyira aranyos volt megengedte nekem, hogy én játsszak a kedvenc babájával, pedig ez nála már nagy szó, mivel senkinek nem adja oda. Szóval azt hiszem megtisztelve kellene éreznem magam. De valahogy nem jött össze. Be vallom kicsit féltem vele lenni. Mindig azt vártam, hogy mikor kérdez rá, hogy mikor jön újra Justin vagy, hogy ő is jön-e velem a nagyiékhoz. Fogalmam sincs mit válaszoltam volna ezekre a kérdésekre, de úgy látszik, most valami jobban foglalkoztatta ami miatt szerencsésnek érzem magam.

Úgy elszaladt az idő amíg a tesómmal voltam és mindent kizártam magam körül csak rá koncentráltam amikor hirtelen  azt vettem észre, hogy anyu a hátam mögé áll és a vállamra teszi a kezét. Felpillantottam rá és akkor jöttem rá, hogy itt az idő. Lassan feltápászkodtam és miután felvettem a cipőmet megfogtam a bőröndöm fogóját és kihúztam a kocsihoz. Amikor anyuék is elkészültek beszálltunk a kocsiba és már indultunk is a repülőtérre. Elbúcsúztam Hannától, majd anyutól is persze anyu elmondta a szokásos " vigyázz magadra és hívj ha odaértél. Nagyapáék kimennek érted a repülőtérre. Érezd jól magad" szöveget és utamra engedett. Lassan felmentem a repülőre és elfoglaltam a helyemet az egyik ülésben az ablak mellett. Nem telt 5 percbe sem amikor a hangosbemondóban egy kellemes hang szólalt meg és utasított minket, hogy kapcsoljuk be az öveinket mert hamarosan felszállunk. Megtettem amit kért és a fejemet az ablaküvegnek támasztva bámultam ki rajta. Megakadt a szemem egy kis repülőn. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Ismerem azt a repülőt. Teljesen olyan mint Justin magángépe. De az lehetetlen ő most valahol Kanada környékén ad koncertet szóval semmi esély arra, hogy ő itt legyen. Fejemet megráztam, hogy elvessem azt, hogy ő itt van és próbáltam nem rá gondolni. Fülesemet előkerestem a kis táskámból és zenét hallgattam egészen addig amíg el nem aludtam.

* Floridában*

Nem tudom mennyit aludhattam, csak arra eszméltem fel, hogy valaki megrázta a vállamat. Kikapcsoltam a zenét és oldalra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem ki is ül mellettem. Egy kb 30-as éveiben járó férfi volt az. A furcsa az, hogy ismerem. Legalábbis láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Rámosolyogtam köszönet képen amiért felébresztett ugyanis megérkeztünk. Itt vagyok Floridában. Oda ahol szinte egész gyerekkoromban minden nyári szünetemet töltöttem. Hihetetlen érzés volt újra itt lenni. Amikor leszálltam a gépről már meg is pillantottam nagyapát  Marie-vel az oldalán. Mindkettőjük arcán hatalmas mosoly terült el, nagyapa pedig kitárta a karját jelezve, hogy már alig várja, hogy magához ölelhessen. Szinte szélsebesen szaladtam oda hozzájuk. Mindketten agyon ölelgettek és puszilgattak közben pedig folyton azt hajtogatták, hogy mennyire hiányoztam.

-Ohh Lara de jó téged újra látni. De mond csak kicsim eszel te rendesen. Olyan kis sovány vagy.-mondta Marie ahogy egy kicsit eltolt magától, hogy jobban szemügyre vegyen. Tipikus Marie. Szerintem amíg itt leszek folyton az asztal mellett fog tartani. Ezért is kiköpött nagymama alkat. Amikor kiölelgették magukat nagyapa kivette a kezemből a bőröndöt és elindultunk a kocsi felé. De valami furcsa volt. Nem kérdeztek semmit arról, hogy mi is történt velem pár héttel ezelőtt. És nem érdeklődtek az iránt, hogy jobban vagyok-e már. Biztos anyu beszámolt nekik mindenről. Van egy olyan érzésem, hogy nem egyedül tervelte ki ezt az egész floridai utat, hanem a nagyapáék keze is benne van a dologban.

 Amint odaértünk a kis piros autóhoz újra eszembe jutottak az emlékek. Emlékszem mindig ezzel a kocsival járkáltunk a városban. Nagyapa elvitt fagyizni, a játszótérre a város legszebb parkjába, a partra és még rengeteg helyre.Csodálom, hogy még mindig működik. Nem sokkal fiatalabb nálam ez a kis kocsi, de az biztos, hogy rengeteg emlék fűződik hozzá. Talán ezért nem is volt még szíve megválni tőle. Miután beraktuk a bőröndömet a csomagtartóba beszálltunk és indultunk is a házuk felé. Egész úton úgy viselkedtem kb mint egy 5 éves. Mindenen csodálkoztam és visítottam amikor olyan helyre vagy épülethez értünk amihez valami emlék fűződik és elkezdtem mesélni a régi pillanatokat és mindig kérdeztem nagyapától, hogy emlékszik-e. Ő és Marie pedig csak mosolyogva és nevetve figyelték a viselkedésemet. Majd egy ismerős utcába fordultunk és egy ház előtt nagyapa leállította az autót.

 Amikor kiszálltam a kocsiból csodálkozva figyeltem azt a házat ahol olyan sok időt töltöttem nyaranta. Szinte semmi nem változott. Ott volt a ház előtt a kis virágos kert amit még a nagyi kezdett el gondozgatni persze azóta már más virágokkal, de ugyanolyan szépen rendbe volt tartva mint akkor. A kis terasz ahol ott volt a régi hintaágy amibe a nyári estéken elég sűrűn elnyomott az álom. Amikor besétáltam szinte ugyanaz a látvány fogadott mint régen. Kivéve azt, hogy a régi ütött-kopott kanapé helyén most egy vadonatúj állt. A hátsó ajtón kiszaladtam a kertbe ahol csodálkozva figyeltem, hogy még mindig ott állt az öreg fa amit még akkor ültettek amikor anyu kicsi volt és a tetejében ott hevert a régi faházam. Igaz már elég romos állapotban, de még akkor is egyben volt. Fantasztikus érzés volt újra itt lenni. Mosolyogva mentem vissza a házba, majd felsétáltam az emeletre és befordultam abba a szobába ami régen az enyém volt. Ott is minden ugyanúgy hevert mint ahogy ott hagytam, csak az ágyat cserélték ki nagyapáék, amire, hogy mit ne mondjak rá is fért már egy csere szegényre. Még anyué volt gyerekkorába, ahogy a szoba is. Kipakoltam a bőröndömből és hihetetlen nagy boldogság kerített hatalmába. 1,5 óra alatt készen is lettem. Az összes ruhám a szekrényben sorakozott és minden fontosabb dolgot kipakoltam a bőröndömből, amit be is tettem az ágy alá. Lesétáltam a lépcsőn és kimentem a ház elé, majd leültem a hintaágyba. Újra előtörtek bennem az emlékek és bátran kijelenthetem, hogy boldog vagyok. Ez a hely csodát tett velem.

32. rész

Sziasztok!
 Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam az új részt, de igazából időm se és ötletem se nagyon volt. Szerettem volna megint egy hosszú részt összehozni remélem,  hogy valamennyire sikerült. Nagyon szépen köszönöm a rengeteg oldalmegtekintést és az új feliratkozókat és az előző részhez érkezett komikat. Remélem tetszeni fog ez a rész is. És lenne egy bejelenteni valóm is !!! Méghozzá egy új blog :) Barátnőmmel közösen írjuk és reméljük, hogy tetszeni fog nektek. Iratkozzatok fel minél többen;)
 Imádlak titeket <3


ÚJ BLOG!!!

 És itt a link:http://tevagyakulcs.blogspot.hu/



*Justin szemszöge*

Izgulok! És, hogy miért? Hogy Lara eljöjjön, de nehogy azt higgyétek, hogy azért mert szerelmes vagyok. Nem erről szó sincs. Elhatároztam magamban, hogy soha többet  nem leszek szerelemes, persze tudom ez nem így megy, de akkor is. Szerelmesnek lenni szíves! Mindig próbálsz megfelelni egy olyan személynek, akinek elvileg olyannak kellene elfogadnia amilyen valójában vagy. Nem kellene rajtad semmit sem változtatnia vagy elvárnia, hogy a változásra magadtól rágyere és tegyél érte.  Amikor együtt vagy vele, ha szerencséd van minden szép és jó, de ha nem akkor.... szóval érted. Ha pedig kötetek mindennek vége akkor összetörsz, padlóra kerülsz, úgy érzed az életednek vége és a többi szar dolog. Egyszer már átéltem ezeket és nem fogom mégegyszer. És ekkor beugrott. Mi van ha Lara most pont ugyanezt érzi?? Mert ő elvileg szerelmes volt belém, legalábbis az állítása szerint. De ez most miért is érdekel engem?  De megvan......Scooter miatt érdekel ez az egész. Ha igazat mondott ennyi idő alatt nem szerethetett még ki belőlem szóval ha még mindig szeret akkor csak el jön és megbeszélhetjük a dolgokat és ha mázlim van akkor megenyhül.

Másnap

Baromi korán keltem, úgyhogy remélem, hogy értékelni fogja ezt az egészet. Elindultam a megbeszélt helyszínre, hogy mindent  előkészítsek mire Lara megérkezik. Mert megérkezik. Legalábbis ezzel biztatom magam, mivel egyenlőre gondolni sem merek az ellenkezőjére. Nem tudom mit tennék ha nem jönne el. 
-Mi van Bieber ennyire félted a segged? Vagy talán szerelmes vagy?- kérdezte tőlem egy belső hang.
Én szerelmes? Az kizárt! Félteném a seggem? Talán!-gondolataimból a telefonom csörgése rántott vissza. Rápillantottam a kijelzőre amin Scooter nevét olvashattam.

-Bassza meg!-kiáltottam fel mielőtt elfogadtam volna a hívást.
-Igen?-szóltam bele a készülékbe.
-Szia kölyök! Csak azért hívlak, hogy szóljak holnap lejár a pár napos szüneted és vissza kell, hogy gyere.-mondta ki  azt amivel tökéletesen tisztában voltam, de nem akartam hallani.Gyomrom még jobban összefeszült, amikor arra gondoltam, hogy ha a mai nap nem jön be akkor nincs több időm.-Itt vagy?- zökkentett ki.
-Persze. Oké. És holnap hányra legyek kint a reptéren?
-Kb. délután 4 körül Kenny kivisz téged.
-Rendben köszi.
-Nincs mit. Élvezd az utolsó napot a pihenésedből és tedd a dolgod.-majd le is tette.

 Mikor mindennel készen lettem rápillantottam az órámra és akkor láttam, hogy már csak 1,5 órám van hazamenni és magamat is rendbe szedni. Egy jó tanács! Ha valamit éppen csinálsz és időre készen kell lenned ne gondolkozz túl sokat, mert lassít a munkában.
És akkor beugrott Scooter utolsó mondata. Vajon az a "tedd a dolgod " Larára utalna? Végig ezen törtem az agyam amíg a kocsihoz értem. Beindítottam a motort ami hangos morgással válaszolt és már indultam is haza. Végig azon járt az agyam , hogy kell egy "B" terv. Mivel szorít az idő így nincs időm utána gondolkozni ilyeneken hanem fel kell készülnöm arra is, hogy mi van ha nem jön el. Mert benne van a pakliban. A nap elején magabiztosan állítottam, hogy úgyis el fog jönni, de ahogy közeledünk a megbeszélt időponthoz egyre jobban parázok, hogy pont az ellenkezője lesz. Próbáltam kitalálni, hogy mi is legyen az, de semmi ötletem nem volt. Hát igen! A romantikus énem valahogy az első szerelmi csalódás után elhagyott.

A házamhoz érve  leállítottam a kocsit, majd amikor beértem egyből a fürdőt vettem célba. Ahogy a zuhany alatt álltam és a forró víz simogató érzésére gondoltam  bevillantak a kérdés.Vajon Scooter miért  ragaszkodik ennyire Larához? A sajtónál már régen bejelenthettük volna a szakítást persze a szokásos " közös döntés volt, mert úgy érezzük, hogy ez már nem működik köztük, de békében váltunk el és próbálunk barátok maradni" szöveggel ami mindkettőnkre jó fényt vet és így egyikőnknek sem származik hátránya a dologból. A turné végéig pedig biztosan találtunk volna egy másik lányt aki szívesen eljátssza a barátnőmet és akivel én is szívesen eljátszadoznék. És miért zavarja ennyire ha megbántom? Jó persze nem dicséretet várok tőle, de eddig senkinél nem volt ennyire pipa. Vagy csak én nem viselkedtem így mással? De a legfontosabb kérdés mégis talán az, hogy én miért ragaszkodok ennyire Larához? Erre a kérdésre még csak meg sem próbáltam választ találni, mert megint a szerelem témánál kötöttem volna ki és tudom, hogy ez még messze nem az. Gondolataimat félresöpörve szálltam ki a zuhany alól majd a derekam köré tekertem egy törülközőt és úgy indultam el a szobámba felöltözni. Miután sikeresen összeszedtem az alkalomhoz tökéletes ruhadarabokat gyorsan magamra rángattam azokat. Már majdnem teljesen késznek nyilvánítottam magamat, mivel már csak a hajam volt hátra amit direkt utoljára hagytam. Visszamentem a fürdőszobába beálltam a hatalmas tükör elé, majd nyomtam a kezembe egy adagot a kedvenc hajzselémből és minden egyes tincset gondosan elrendeztem és már készen is voltam.

 Ránéztem az órámra és láttam, hogy pont egy fél órám maradt, hogy odaérjek. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, felkaptam a cipőmet és a kocsikulcsot leakasztva a tartóról vetettem még egy utolsó pillantás a fogas melletti tükörbe. Mit ne mondjak elég jól néztem ki. Amikor megállapítottam, hogy elég jól nézek ki, magam mögött bezártam az ajtót és elindultam a kocsi felé, ami elvisz arra a helyre ahol mindent helyre hozhatok, vagy éppen ami szembesít azzal, hogy mindent elcsesztem. Mikor odaértem még jobban elhatalmasodott rajtam a pánik..... féltem, hogy esetleg nem jön el. Az idő most valahogy még lassabban telt mint általában. Sőt olyan érzésem volt mintha teljesen megállt volna. Rápillantottam az órámra, már csak 5 perc....már csak 4...... már csak 3.... és így telt tovább és tovább csigalassúsággal az idő. A gyomrom pedig egyre csak szűkült és szűkült az idegességtől. És végre eljött az idő, de Lara sehol. Pánikba estem. Mi van ha nem jön el? És egyáltalán mi történik velem? És feltettem magamnak már elég sokadjára a kérdést. Miért is érdekel engem?

Érzékeltem, hogy valamennyi idő eltelik és még mindig nincs itt. A telefonom kijelzőjére pillantva láttam, hogy 10 perce késik. Ebben a pillanatban minden reményem tovaszállt. Magamban rendeztem a dolgokat rájöttem, hogy hiába várok mivel úgysem fog eljönni. Már pont indulni amikor levélropogást hallottam és megláttam őt. A szívem hevesebben kezdett dobogni, de fogalmam sincs, hogy vajon miért váltja ki ezt belőlem. Ott állt a híd végénél, bár már kezdett sötétedni és messze is volt tőlem ezért csak a körvonalát láttam, de akkor is biztos voltam benne, hogy ő az. Éreztem.

*Jenny szemszöge*

Egész úton a kis kártyát nézegettem, majd amikor hazaértem beültem a tv elé és csak bámultam, de közben folyamatosan Justinon járt az agyam. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mit tehetett amiért Lara ekkora engesztelést érdemel. Az is érdekelne, hogy mit hozott vajon össze neki. És ekkor beugrott valami. Elmegyek Lara helyett. Ő úgysem tud semmit sem az egészről. És csak ne legyen már felesleges Justin fáradozása. Még a végén jól is elsülhet a dolog...

Gyorsan összekaptam magam és már be is ültem a kocsiba. Még utoljára rápillantottam a kis üzenetre, hogy hol is lesz pontosan Justin, majd az anyósülésre dobtam a kártyát és már el is indultam. Nem is volt olyan messze az a hely, mivel  hamarabb oda értem mint ahogy azt gondoltam.Elindultam  egyenesen befelé a kis híd irányába és amikor odaértem csodálatos látvány fogadott. A híd korlátja színes lufikkal volt kidíszítve, a deszkák amelyeket a két korlát oldalról szegélyezett, és szorosan egymás mellé lerakva segítik az átkelést egyik oldalról a másikra, fehér és vörös rózsaszirmokkal volt beborítva.

 

 Egyszerre kapott el a csodálat az egész láttán és a féltékenység érzete, mivel most döbbentem rá, hogy Justinnak nagyon fontos lehet Lara, ha ilyet tesz érte. De valamit ki kell találnom, hogy megakadályozzam azt, hogy együtt legyenek. Lara nem is szereti Justint. Már az elején is csak azért ment bele ebbe az egész dologba mert meg akarta leckéztetni. Ellenben velem. Én tiszta szívemből szeretem őt. Tudom, hogy ott van George meg minden őt is szeretem, de Justint jobban. Érte bármire képes lennék.

Amikor elég erőt gyűjtöttem, hogy közelebb menjek akkor megláttam Őt. Mit ne mondjak elég elegánsan nézett ki és irtó szexi volt. Ahogy ott állt egy csokor virággal a kezében ami ugyanolyan vörös rózsából  volt kötve mint amit Lara házához küldött, legszívesebben odarohantam volna hozzá és úgy öleltem volna át a nyakat, mint aki soha többet nem akarja elengedni. Nagy mosoly terült el az arcán, de ahogy közeledtem a mosoly is úgy halványodott, majd teljesen eltűnt amikor már szemtől szemben álltam vele. A mosoly helyét értettlen tekintet és csalódottság vette át.

-Mi az Bieber? Nem is örülsz, hogy újra látsz?-kérdeztem tőle és közben éreztem, hogy kajánul elmosolyodok.
-Mit keres itt Jenny? És hol van Lara?- nézett rám még mindig  ugyanazzal az értetlen tekintettel.
- Amikor legutóbb kettesben oltunk nem ilyen arckifejezéssel fogadtál.- mosolyodtam el és közben az arcára simítottam a kezemet. Ki akartam térni a válaszadás alól amíg nem tudok valami jó sztorit, hogy miért is mondana le róla és választana inkább engem.
-Kérdeztem valamit.-vonta össze szemöldökét. És ekkor beugrott valami.
-Képzeld ő küldött ide maga helyett.-válaszoltam egyszerűen.
-Hazudsz. Mióta megtudta, hogy mi volt köztünk azóta sem veled sem velem nem beszél.-nézett rám megvetően. De miért is? Nem én mondtam el neki a történteket, mert valamivel felidegesítettek és ezt találtam a legjobbnak.
-Tévedsz. Amikor hazajött annyira maga alatt volt a történtek miatt, hogy beszélgetni akart valakivel és én voltam az a valaki.-hazudtam egyszerűen.
-És miért pont hozzád?
-Tudod én voltam és vagyok a legjobb barátnője. Mindent elmondunk egymásnak, bár tudom, hogy nem számolt még be nekem mindenről ami miatt hazajött, de csak nekem tudta kiönteni a szívét. A szülei éppen válnak, tehát az anyukájának meg van a maga gondja, nem akarta, hogy még ezzel is foglalkozzon.-csak úgy áradt belőlem a hazugság. Még én is meglepődök magamon, hogy milyen jól megy. De ez nem elég. Ettől még nem fogja feladni. Ennél jobb kell.
-És, hogy van most?-sütötte le a tekintetét és a földet kezdte el pásztázni.
-Hát, még néha szokott sírni, de Nick jelenléte sokat segít khm.... abban, hogy elfelejtsen ami egész jól megy neki.-jutott eszembe a legjobb lekoptatós dolog. Bevetünk egy másik pasit. Nicket meg Justin is ismeri tudja, hogy odáig van Laráért.
-Szóval....Nick... Együtt vannak?-tért rá a lényegre és arckifejezése teljesen megváltozott.
-Én úgy tudom, hogy már igen. Most is éppen randin vannak és azért küldött engem Lara, hogy mondjam meg felesd el őt örökre. Sajnálom.-tettettem együttérzést.
-Ne sajnáld. Elbasztam.-vágta földhöz a csokrot.
-De Justin nyugi! Találsz majd valakit aki jobban megbecsül és nem felejt el pár hét alatt.
-Hogyne.-nézett rám gúnyosan.-Mit gondolsz nekem ennyire könnyű csajozni?
-De hát nézz magadra.
-Nem minden a külső. Oké tény, hogy minden nap másik csajom lehetne, de sok kockázattal jár. Nem tudhatom, hogy az aki magamért szeret nem pedig a hírnevem vagy a pénzem miatt.De nem fogom magam idegesíteni Lara miatt. Legyen boldog.-és az utolsó mondat után megfordult, majd el akart menni.Basszus valamivel meg kell állítanom.
-Justin-kiabáltam oda neki, mire ő megfordult.
-Igen?
-Szeretlek. Kérlek légy velem.-vallottam be neki. Ledöbbent arccal nézett rám.
-Bocs de nekem ez még nem megy.-válaszolta egyszerűen, majd elment. Visszautasított. Abban a pillanatban semmi nem érdekelt térdre rogytam a hídon és arcomat a kezembe temetve kezdtem el sírni.

*Justin szemszöge*

-És, hogy van most?-tértem rá a lényegre.
-Hát, még néha szokott sírni, de Nick jelenléte sokat segít khm.... abban, hogy elfelejtsen ami egész jól megy neki.- válaszolta. Nick. Ahogy meghallottam ezt a nevet egyből  arc is párosult hozzá a képzeletemben.Eszembe jutott amikor Lara elhozta hozzánk. Már akkor láttam a gyereken, hogy odáig van Laráért. De a legfontosabbat meg kell kérdeznem.
-Szóval....Nick... Együtt vannak?-kérdeztem amire belül reménykedtem, hogy "nem, csak barátok" lesz a válasz.
-Én úgy tudom, hogy már igen. Most is éppen randin vannak és azért küldött engem Lara, hogy mondjam meg felesd el őt örökre. Sajnálom.-tekintete őszinte sajnálatot és együttérzést tükrözött. Ahogy meghallottam az "igen" szót valami furcsa érzés kerített a hatalmába. Szinte át sem gondoltam a többi mondanivalómat csak úgy dobálóztam a szavakkal és fel sem fogtam azokat amiket ő mondott. Folyton csak a kérdésem és az igen válasz járt az agyamban és játszódott vissza.
-Ne sajnáld. Elbasztam.-vágtam földhöz a csokrot.
-De Justin nyugi! Találsz majd valakit aki jobban megbecsül és nem felejt el pár hét alatt.
-Hogyne.-nézetem rám gúnyosan.-Mit gondolsz nekem ennyire könnyű csajozni?
-De hát nézz magadra.-válaszolta mosolyogva.
-Nem minden a külső. Oké tény, hogy minden nap másik csajom lehetne, de sok kockázattal jár. Nem tudhatom, hogy az aki magamért szeret nem pedig a hírnevem vagy a pénzem miatt.De nem fogom magam idegesíteni Lara miatt. Legyen boldog.- az utolsó mondatom fájt a legjobban. Egyáltalán nem így gondoltam a dolgot. Nem akartam, hogy vele legyen boldog. Megfordultam és már éppen indultam volna a kocsimhoz amikor meghallottam, hogy Jenny utánam szól.
-Justin!-nevem hallatán megfordultam.
-Igen?
-Szeretlek. Kérlek légy velem.-vallotta be nekem nemes egyszerűséggel mire én ledöbbentem.
-Bocs de nekem ez még nem megy.-válaszoltam egyszerűen, majd elmentem.


 https://www.youtube.com/watch?feature=trueview-instream&v=CEQvj0qszlw

Gyors léptekkel indultam a kocsim felé. Elég érdekes volt a sztori amit megpróbált nekem beadni. Még el is hittem volna, ha nem vall nekem szerelmet. Azután újra elkezdtem reménykedni a dolgokban. Bár arról fogalmam sincs, hogy ő honnan tudott arról, hogy hol akarok találkozni Larával. És miért nem Lara jött el? És újra barátnők lennének?? ez a dolog is eléggé sántít. Na meg az a Nick gyerek. Az adrenalin, ami a reménykedés során felpezsdítette az egész testemet egyre jobban hajtott az autóm irányába és amikor beültem elhatároztam, hogy egyenesen Larához megyek. Nem volt "B" tervem,de nem is kellett. Ez a remek ötlet csak úgy spontán pattant ki a fejemből. A sebességkorláttal nem törődve hajtottam Laráék házához, hogy tisztázhassam magam és személyesen kérjek tőle bocsánatot. Amikor odaértem szélsebességgel pattantam ki a kocsiból, de a bejárati ajtó előtt megtorpantam. Mi van, ha nem bocsát meg nekem? Akkor nem tudom, hogy mit kezdenék magammal. Mert azt hiszem, hogy.... szeretem. Igen szerelmes vagyok Larába. Erre akkor döbbentem rá amikor Jenny kijelentette, hogy együtt van Nickkel. Akkor jöttem rá ara, hogy talán örökre elvesztettem és ez nagyon szar érzés volt. De sajnos igaz az, hogy akkor döbbensz rá, hogy valaki mennyit jelent neked amikor már elveszítetted. Ez így volt velem is. Ugyanis amikor becsengettem és kinyílt az ajtó nem várt dolog történt.

31. rész

Sziasztok!
Remélem mindenkinek jól telik a nyári szünet. Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat kellett várnotok a részre, de az érettségi után nem igazán volt sok időm írni és nem is igazán voltam itthon. De most behozom a lemaradást. Nagyon sokat gondolkoztam ezen a részen. Elég sok időbe telt megírnom mert a sztori egy fordulatot vett ezzel a résszel legalábbis szerintem. Nem akartam összecsapni és rövid részt írni ezért kellett egy kicsit több idő hozzá. Alaposan át kellett gondolnom, hogy mi az ami ebbe a részbe kell és mi az ami csak majd később. Rengeteg ötletem támadt, de mind csak majd a későbbi részekhez. De végre sikerült összeraknom és remélem tetszeni is fog nektek. Köszönöm, hogy még mindig velem vagytok és ezek után ténylegesen vége a szünetnek. Imádlak titeket! <3

*Justin szemszöge*

A sarkon befordulva megláttam egy közeli virágboltot. Leparkoltam előtte a kocsit és beszaladtam. Be kell vallanom az eladó lánya baromi dögös volt, de elég hülyén venné ki magát, ha éppen virágot veszek és közben őt fűzöm. Az meg elég gyenge kifogás lenne, hogy anyunak lesz a virág a szülinapjára, mivel sztár vagyok így nem csak rólam tudnak mindent, hanem a családomról is. Néha már én is meglepődök, hogy vajon honnan tudhatják azt a rengeteg infót.
-Segíthetek valamiben?-kérdezte tőlem vinnyogó hangon a csaj, ezzel kizökkentve a gondolataimból.Amint megszólalt egyből magamhoz tértem. Komolyan jobban tette volna, ha csendben marad. Olyan ez a csaj, mint egy baromi idegesítő sziréna egy csodálatos testbe csomagolva.
-Igen. Vörös rózsát szeretnék.-válaszoltam mielőtt még hülyének nézett volna.
-Hány szálat?
-Mennyi van?
-Hár kb. 100 szál, de nem tudom pontosan. Annyira nem unatkozok, hogy megszámoljam.-mondta flegmán. Na nekem itt lett elegem.
-Akkor mindet.-köptem oda ugyanolyan hangsúllyal,mint ahogy ő és ehhez társult egy lenéző pillantás is. Pedig úgy terveztem, hogy kedves leszek, de ha ő így akarja.
-Még valamit?- ezután a kérdés után ha az elmúlt pár perc nem történik meg valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy "Téged", de ezt most inkább hanyagolom.
-Igen szeretnék egy kártyát.-válaszoltam,mire ő elém nyomott egy papírlapot és egy tollat. Ráfirkantottam Lara nevét, majd a gondolataimat és mindent amit elterveztem, majd aláírtam és visszatoltam a csaj elé a tollal együtt.
 Nem merném biztosra venni azt, hogy amint kilépek az ajtón ő nem olvassa el. De ha ő ettől,  boldogabbnak érzi majd  magát.  Csak a médiának ne köpjön. Mondjuk nem hiszem, hogy nagyon izgatta volna, hogy ki is vagyok mert akkor nem így viselkedett volna. Általában az emberek ilyenkor alig kapnak levegőt, képet és aláírást kérnek, elmondják,hogy mennyire szeretnek stb. De ő valahogy más volt. Pont ezért is érdekelt még az elején. Na de mindegy. Kifizettem a virágokat, majd leírtam a kézbesítési címet és el is mentem.

Visszaültem a kocsimba ami valljuk be nem ment a legkönnyebben mivel elég sok fotós szerzett tudomást arról, hogy hol vagyok. Ami miatt majd Scooternek is magyarázkodnom kell. Mivel neki még sejtése sincs az egész Lara ügyről. Ő még mindig úgy tudja, hogy itt van velem és még mindig nagyon boldogok vagyunk meg a többi szép dolog. Amikor végre sikerült eljutnom a kocsimhoz beültem  és elindultam haza. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Lara ha megkapja a virágot és elolvassa a kártyát akkor mindent helyre tudunk hozni. Scooter ha pedig rákérdez erre a "virág vásárló"s dologra megmondom neki, hogy csak úgy szimplán vettem neki semmi háttér nélkül. Nem akarom, hogy megtudja. Már így is baromi pipa rám, mi lenne vajon akkor? Valahogy mindent rendbe kell hozni. De ha ez a tervem nem jön be akkor fogalmam sincs, hogy mit csináljak.


*Lara szemszöge*

Itt ülök a szobámban és szinte állandóan sírok és gondolkozok. Anyu már milliószor be akart jönni hozzám, de a zárt ajtó visszatartotta. Szegényt tényleg sajnálom. Rájött arra amit apa csinált, amit egyébként nem tudom, hogy honnan tudott meg, mert nem mertem még őt annyira kérdezgetni erről a témáról. Ami azt illeti nagyon nem is beszélgettem még vele amióta hazajöttem. Próbálom elkerülni, mert amint alkalma lenne rá egyből rákérdezne a történtekre és én megint összetörnék előtte. Ráadásul még ott a válás is. Mert igen anyáék el fognak válni. Hogy mikor és, hogy pontosan, hogy azt nem tudom ezt is éppen csak el tudta nekem mondani anyu mielőtt újra elsírta volna magát. És ha még mindez nem elég, itt vagyok neki én is. Fogalma sincs arról, hogy mi történt velem. Képtelen voltam neki elmondani, mert még nem állok készen rá, hogy beszéljek róla. Hanna is mindig kiabál az ajtóm előtt, hogy menjek vele játszani de tudom, hogy  úgyis feltenné a kérdést, hogy "Mikor jön megint Justin?" vagy érdeklődne az után, hogy mikor megyek vissza. Ha pedig elmondanám neki, hogy Justint a tv-n kívül máshol nem nagyon fogja látni legalábbis a közelemben és, hogy én sem megyek vissza akkor végképp el kellene neki mondanom mindent. De amilyen kicsi még úgysem értené meg és nem is várom ezt el tőle.
-Lara nyisd ki az ajtót. ez már nem mehet így tovább. El kell mondanod, hogy mi történt veled.-dörömbölt anyu az ajtón.Most vagy elmondom neki vagy nem. Az utóbbi mellett döntöttem.
-Még nem állok rá készen.- válaszoltam unott hangon.
Választ nem kaptam csak hallottam, hogy sóhajt egy nagyot majd elindul le a lépcsőn és már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam. Az ablakból láttam, hogy a kocsival kiáll a garázsból és már el is ment.Lehet, hogy mégis el kellett volna neki mondanom de az sem változtatna semmin. Úgyis azt mondaná, hogy ne aggódjak majd minden megoldódik és újra a régi lesz. De én érzem, hogy nem.

 Gondolataimból a hasam hangos korgása ébresztett fel. Úgy döntöttem, hogy lemegyek megpróbálok enni egy pár falatot. Halkan kinyitottam a szobám ajtaját és kiléptem. Kiléptem arról a helyről ahol már majdnem egy teljes hete gubbasztok és sírok. Általában csak egy nap kb. fél órára mentem le innen akkor is csak azért, hogy egy pár falatot megpróbáljak letuszkolni a torkomon. Odaosontam Hanna szobájához és bekukucskáltam a kulcslyukon, de nem láttam bent senkit. Lesétáltam a lépcsőn és Hanna cipőjének a helyét üresen találtam. Anya őt is magával vitte, tehát egyedül vagyok itthon. Mondjuk igaza van ilyen állapotban én sem hagytam volna itt magammal a húgomat, hogy vigyázzak rá.

Igazából a sok sírás és a majdnem egy hetes magány után kezdem magamat egy picit jobban érezni. Beszélni ugyan még nem vagyok képes róla, de már az is haladás, hogy legalább enni már normálisan eszek mondjuk. Bementem a konyhába ahol csináltam magamnak müzlis és a kis tálkával elindultam a nappali felé vettem az irányt. Leültem a kanapéra és hosszú idő után, most először bekapcsoltam a tv-t. Váltogattam a csatornákat és megakadt a szemem a kedvenc sorozatomon.A müzlimet kanalazva tapadt a szemem a képernyőre. Pont bekaptam egy falatot amikor csengettek.



*Jenny szemszöge*

Éppen hazafelé sétáltam George-tól amikor megláttam, hogy Laráék háza előtt megállt egy fehér virág szállítós kocsi. Csak arra tudtam gondolni, hogy biztos az a lúzer apja küldte az Lara anyjának, hogy fogadja őt vissza miután félrekefélt a tanárnővel. Igaz, hogy nekem ezt a dolgot még Lara mondta el, de kb már a fél város tud a történtekről. Ahogy arról is, hogy a kis Lara Morgan a nagy Justin Bieber-rel utazgat. Nincs olyan nap, hogy ne hallanám a barátnőimtől, hogy milyen jó már Larának meg, hogy annyira irigykednek rá. Bezzeg ha megtudnák, hogy én már 2-szer is lefeküdtem Bieberrel, rám is irigyek lennének. De ezzel nem igazán kérkedhetek, mert akkor bele kellene mennem a részletekbe és ha eljár a szájuk George megtudhatja és akkor annak ami köztünk van vége lenne. Amit persze nem akarok, mert szeretem, de hát Justin-ért biztos ejteném.
- Szia.Ne haragudj meg tudnád mondani, hogy melyik házban lakik Lara Morgan? A házra nincs kitéve a szám.-kérdezte tőlem a futár srác aki egyébként nagyon cuki volt.
-Szia persze. Ott az a nagy fehér ház az övéké.  De egyébként miért keresed???Úgy tudom nincs itthon.
-Ezt a csokrot küldték neki amit kézbesítenem kell.-válaszolta egyszerűen.
-Ohh vagy úgy. Most jut eszembe, hogy múlt héten jöttek haza és elvileg mi ma találkozni is fogunk. Annyira szétszórt vagyok mostanában, azt sem tudom, hogy ma milyen nap van.-nevettem.
-Ez előfordult már velem is. nevetett ő is.-Na de nekem sietnem kell mert még van egy pár csokor amit ki kell szállítani.
-Várj! Mi lenne ha ezt itt-mutattam a csokorra-ideadnád nekem és én majd elvinném Larának. Úgyis odaindultam.-próbáltam flörtölni vele, hogy könnyebben belemenjen.-És ezzel időt spórolnék meg neked és hamarabb végeznél.
-Végül is más is átveheti helyette, te meg úgyis a barátnője vagy aki éppen hozzámész úgyhogy oda is tudod neki adni.-válaszolta. Majd elém nyomott egy kis noteszt és egy tollat, hogy írjam alá. Mivel nem tudja az igazi nevemet nem is azt használtam, mert volt egy tervem.
-Köszönöm szépen a segítséget.-mosolygott egyet majd átadta nekem a virágot és már be is ült a kocsiba.
Elindultam Laráék háza felé, mert még látott a kocsiból, de amint befordult a sarkon megálltam és a kis kártyát kezdtem el kutatni amit általában beletesznek ilyenkor a csokorba. Amikor megtaláltam egyből kinyitottam és el is kezdtem olvasni.

"Kedves Lara!
Szörnyen bánom azt amiket mondtam neked és azt amit tettem. Hidd el nekem te nagyon fontos vagy és igen eleinte játéknak indult az egész dolog, de mostanra úgy érzem, hogy beléd szerettem. Igen szerelmes vagyok. Azt hittem, hogy Selena után nem fogok többet így lányra nézni, de tévedtem. Nagyon sokat jelentesz nekem és nem akarlak elveszíteni. Ha ezt megkaptad és még mindig olvasod akkor arra szeretnélek kérni, hogy gyere el a parkban lévő kis pataknál a hídhoz holnap este 7-kor. Én ott foglak várni .És ha eljössz abból tudni  fogom, hogy még van remény és minden erőmmel azon leszek, hogy megbocsájts nekem.
Csók Justin"

Amikor ezt elolvastam egyszerre tört elő belőlem a féltékenység és a kíváncsiság. Vajon mit mondhatott neki Justin amivel ennyire megbántotta? És vajon igaz minden amit leírt ebben a "levélben" vagy ez szintén csak a játék része? Hogy lehetséges az, hogy neki ő kell és nem pedig én? Bennem minden megvan amire szüksége van. Szép vagyok, mondjuk ez Larára is igaz. De én legalább könnyen adom magam. És én tényleg szeretném, nem pedig csak bosszúból kezdenék ki vele. Mert igen azt hiszem, hogy beleszerettem Justin-ba. Persze George-ot is szeretem de Justin-t jobban. Csalódottan indultam tovább Laráékhoz amikor az eszembe jutott valami. A kis kártyát amit még mindig a kezemben szorongattam a zsebembe dugtam, majd az ajtóhoz érve a csokrot letettem a földre és becsengettem majd elszaladtam.

*Lara szemszöge*

Nagy nehezen feltápászkodtam a kanapéról és elindultam az ajtó felé. Kedvetlenül nyomtam le a kilincset mert senkivel nem volt kedvem találkozni, de tudtam, hogy úgysem engem keresnek mivel senkinek nem szóltam, hogy itthon vagyok. Amikor kinyílt az ajtó senkit nem láttam odakint és már majdnem mentem volna vissza amikor megláttam egy kis vörös foltot a lábtörlőn ami nem is volt olyan kicsi. Leguggoltam és felemeltem a gyönyörű rózsacsokrot, majd visszamentem a nappaliba. Előkerestem egy vázát, majd vízbe tettem és a kis kártya keresésébe kezdtem. Csalódott voltam, mert sehol sem találtam. Bár gondoltam, hogy nem nekem jött, mert ki küldene nekem virágot ha azt hiszik, hogy még mindig utazgatok? Csak arra tudtam gondolni, hogy anyának küldhették. De vajon ki?? Apa? Vagy esetleg anyunak új pasija van?? Fura volt belegondolni ebbe. Amikor vége lett a sorozatomnak és már a müzlimet is megettem visszamentem a konyhába, hogy elmossam a tálat, amikor hallottam, hogy csukódik a bejárati ajtó. Kisétáltam anyáék elé és Hanna amikor meglátott egyből a nyakamba ugrott.
-Jó téged újra látni Lara.-mondta anyu egy kis mosollyal az arcán.Nem akartam elrontani a kedvét ezért én is erőltettem egy mosolyt az arcomra.
-Ha már úgyis itt vagy adni szeretnék neked valamit.-mondta majd egy kis könyvet nyújtott felém. Ebből már egyből tudtam, hogy mire gondol.
-Köszönöm. És anyu amíg még el nem felejtem  valaki küldött neked virágot.- mondtam, majd elindultam a lépcsőn a szobám felé. Anya ismét csak sóhajtott amiből rájöttem, hogy észrevette, hogy még nem vagyok teljesen jól.

*3 óra múlva*

Már kb. 3 órája ülök az ablakom párkányában kezemben a kis könyvet szorongatva, melyben sorakoznak a fehér és érintetlen lapok melyek arra várnak, hogy megtöltsem őket a gondolataimmal. Rengeteg érzés kavarog bennem amiket könnyedén leírhatnék, de nem teszem. Nem tudom, hogy most azért, mert , hogy túlságosan fájna, ha valaha visszaolvasnám és ezzel magamnak akarok jót, vagy esetleg ha valaki megtalálja a könyvet és elolvassa akkor rájön, hogy valójában milyen gyenge is vagyok ebben a pillanatban. De egyszerűen az is lehet azért mert nagyon gyorsan váltják egymást az érzelmeim. Mire leírnám, hogy mit érzek addigra annak a helyét egy új váltaná fel.És, hogy miért is kötelezem magam az írásra? Ennek anya az oka. Az egyik nap hallottam, hogy az egyik barátnőjével rólam beszélgettek aki egyébként pszichológus és anya próbált már rávenni, hogy ha neki nem is mondom el akkor beszéljek a barátnőjével.Na persze. A legkönnyebb út, hogy rájöjjön mi is történt velem.Hiába az orvosi titoktartás meg minden szerintem ebben a helyzetben nem nagyon érdekelné és mindenről beszámolna anyának. Na szóval ez a nő azt javasolta, hogy ha már nem beszélek senkinek sem az érzéseimről akkor írjam le őket így ki tudom adni magamból azt ami bánt és ami a fájdalmat illeti hamarabb meg fog szűnni. Ami szerintem egy oltári nagy baromság. Most azért mert írok pár sort arról, hogy mit is érzek pontosan a fájdalom még ugyanúgy jelen lesz. Szóval úgy látszik, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Még magamban sem tisztáztam teljesen  a dolgokat, csak annyit tudok biztosra, hogy én akartam átverni Justin-t, de úgy látszik ő jobban csinálta. Elérte, hogy beleszeressek, majd amikor ez megtörtént kitálalt mindenről és tudta, hogy akkor fog a legjobban fájni a dolog ha a legjobb barátnőmet is belekeveri. Mert így nem csak egy embert veszítek el, hanem rögtön kettőt. De mégis úgy érzem, hogy önmagamat veszítettem el a legjobban.  Én nem ilyen vagyok. Jártam már Justin előtt más sráccal is, de mégsem törtem össze ennyire. Nem vagyok az a túl érzelmes valaki. Ha valami bajom van , vagy ha fájdalmat okoznak nekem azt nem adom ki magamból, hanem inkább megtartom magamnak. Nem hiszem, hogy attól sokkal jobban lennék és, hogy bármin is változtatna, ha elmondanám valakinek. Segíteni úgysem tudnak, ha nem tört velük még ilyen akkor átérezni sem tudják a fájdalmamat vagy az sem menne, hogy a helyembe képzeljék magukat. A sajnálkozásból meg nem kérek. De várjunk csak! Kinek is mondhatnám el? Az egyetlen személy anyun kívül Jenny aki mellesleg elég sokban hozzájárult a jelenlegi állapotomhoz.A fiúknak akik egyébként arról sem tudnak, hogy itthon vagyok megint nem szólhatok mert akkor George megtudná amit Jenny tett és szerintem nem az én dolgom, hogy erről felvilágosítsam. Meg anyunak most egyébként is megvan a saját problémája nem szeretném, hogy még az enyémmel is neki kelljen foglalkoznia, a húgom pedig nem sok mindent értene a dologból. Úgyhogy csak is magamra számíthatok. Tehát szerintem kijelenthetem, hogy teljesen egyedül maradtam.

30. rész

Sziasztok :)
Nagyon örülök, hogy ennyi kihagyás után, még mindig ilyen sokan itt vagytok velem és olvassátok a blogot. Köszönöm szépen a komikat nagyon aranyos dolgokat írtatok és sok valakinek lehet nem jelent semmit ha írnak valamelyik részhez valamilyen komit de nekem nagyon is sokat jelent, mert így tudom, hogy van értelme annak amit csinálok. Szóval köszönöm mégegyszer. Megígértem, hogy az új résszel kiteszek egy másik blogot amibe nézzetek be. Nem én írom, de egyébként nekem tetszik szóval hátha nektek is fog. És ha igen akkor iratkozzatok fel, mert az írójának nagyon sokat jelentene és lehet, hogy nem folytatja tovább a blogot, ha nem lesz több olvasója. Itt a link: http://jussbizzle.blogspot.hu/.A részről csak annyit, hogy lehet egy kicsit rövid lett, de így is nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy mit kellene beleírnom. Rengeteg ötletem van, de nem akartam mindent egy részbe belesűríteni. De azért remélem tetszeni fog.  Jó olvasást. Imádlak titeket <3 :*


A gyomromban ezernyi pillangó cikázott és az idegességtől ökölbe szorítottam a kezemet, majd kiengedtem és ezt ismételgettem mindaddig amíg ki nem nyílt az ajtó. Amikor felnéztem nem hittem a szememnek....... 

Anya állt az ajtóban vörös kisírt szemekkel. Először értetlenül nézett rám, gondolom próbálta kitalálni, hogy vajon mit keresek én itt amikor éppen a turnén kellene lennem, de valahogy ugyanígy nézhettem én is rá, mivel nem értettem, hogy miért sírhatott.Én lehajtottam a fejemet és próbáltam visszatartani a könnyeket.
-Szia.. a-anyu.. haza jöttem-mondtam kicsit szaggatottan, mert nem tudtam, hogy mégis, hogy fog reagálni rá. Majd hirtelen megéreztem kezeit a hátamon és biztonságot adó szorítását. Nagyon hiányzott az ölelése. Igaz nem sok ideig voltam távol, de akkor is hiányzott. Amikor elvált tőlem akkor vettem észre, hogy könnyes a szeme és az arca is. Újra sírt.
-Szia. Ne haragudj--törölgette az arcát- csak annyira hiányoztál. Gyere be.-mosolyodott el. Az utolsó mondatánál mintha földbe gyökerezett volna a lábam. Féltem, hogy ha apa meglát kizavar.
-Gyere nyugodtan apád nincs itthon.-mondta anyu bátorítóan. Gondolom kiült az arcomra az aggodalom amit ő észre is vett. Megfogtam a bőröndjeimet és elkezdtem behúzni magam után a házba. Jó volt újra itthon lenni. Hiányzott a ház, anya a húgom és akármilyen hihetetlen még apa is hiányzott egy kicsit. De valahogy idegennek éreztem magam a saját házunkban.
-Rögtön jövök csak hozok valamit inni. Biztos megszomjaztál.- zökkentett ki anyu.
-Igen egy kicsit.- még mindig idegesen. Olyan érzésem volt mintha most járnék először a házunkban. Volt már olyan érzésed, hogy egy helytől annyira elidegenedtél, hogy vissza sem akartál menni oda többet, mert úgy gondoltad, hogy ahová mész sokkal jobb lesz és az az amire igazán vágysz? Na én most pont ezt éreztem.Amíg anyu a konyhában volt én addig körbe néztem a nappaliban, hogy mi is változhatott, majd feltűnt, hogy anyáék esküvői képe ami eddig a kandalló felett volt, most eltűnt.A kedvenc képem előtt álltam meg amin a húgom én voltunk rajta. Hanna még kisbaba volt és én tartottam a kezemben. Annyira imádtam ezt a képet.
-Gyere üljünk le és beszélgessünk egy kicsit. Annyira hiányoztál.-hallottam meg anyu hangját a hátam mögül.

Leültem a nappaliban a kanapéra törökülésben a kezeim pedig az ölemben feküdtek és úgy tördeltem az ujjaimat idegességemben, egészen addig amíg anyu felém nem nyújtott egy poharat ami tele volt jeges teával.
-Na és akkor mesélj egy kicsit. Milyen a turné? Most éppen szünet van?-tette fel anyu sorban a kérdéseket, én csak a poharamat szorítottam a kezemben és próbáltam kitalálni, hogy mit is mondhatnék, miközben azon voltam, hogy el ne sírjam magam.
-Háát... valami olyasmi.-mondtam végül, majd a számhoz emeltem a poharat és inni kezdtem. Titokban abban reménykedtem, hogy ezzel anyu lezártnak tekinti a témát és nem kérdezget erről többet. De miért is jött volna össze.
-Na mesélj már valamit. Ne kelljen mindent kihúzni belőled.-mosolygott. Én lehajtott fejjel kezdtem el mesélni.
-Hát elmentem az egyik koncertjére ami nagyon jó volt, utána meg elmentünk Kanadába megismertem a családjának a barátait... mondjuk-az utolsó szót annyira halkan mondtam, hogy szinte nem is neki szántam hanem magamnak.-De anyu kérdezhetek valamit?-vakartam meg a tarkómat miközben felnéztem rá.
-Persze kincsem. Mit szeretnél kérdezni?
-Amikor... kinyitottad az ajtót láttam, hogy vörösek voltak a szemeid és sírtál. Mi a baj?-néztem rá kérdően.
-Jaj szívem ez most nem fontos, most mesélj milyen volta koncerten és Kanadában?-faggatott tovább anyu.

Ez a kérdése fájt eddig a legjobban. Torkom elszorult, megszólalni sem tudtam. Minden az eszembe jutott. Az a csodálatos éjszaka a hotelban a koncert után és a Kanadában töltött pár óra. Igaz az utóbbi maga volt a pokol. Minden egyes kép és  újra égette az elmémet és minden szó ahogy visszhangzott a fejemben újra előhozta azt a fájdalmat. Egyszerűen nem bírtam tovább harcolni a könnyeimmel és elsírtam magam. Anya aki eddig velem szemben ült egyből felpattant és leült mellém, majd megölelt és próbált megnyugtatni.
-Mi a baj Lara?? Meséld el mi történt, hátha tudok segíteni- simogatta a hátamat, de hangjában hallottam, hogy aggódik.

Tudja nagyon jól, hogy nem igazán sírok mások előtt, hanem inkább magamba fojtom és ha egyedül vagyok akkor adom ki magamból. De nem bírtam megszólalni a sírástól.  De igazából nem is akartam. Nem akartam bevallani magamnak, hogy mindez igaz és megtörtént. Azt reméltem, hogy ez az egész csak egy álom és ha  reggel felébredek újra Kanadában leszek és Justin mellett ébredek majd fel. Azt pedig, hogy itthon vagyok, csak beképzelem magamnak, mert annyira hiányoztak anyáék.

Nem tudom már mennyi ideje ülhettünk csak simán csendben és , hogy mennyi ideje sírhattam amikor ajtócsapódást hallottam. Hirtelen a fájdalom helyét a félelem vette át. Azt hittem, hogy apa jött haza.
-Szia anya megjöttem-hallottam meg Hanna csilingelő hangját.
-Szia csillagom. Nézd csak ki jött haza!-mutatott felém anyu. Gondolom egyből arra gondolt, hogy ha a húgommal leszek jobb kedvem lesz és abba tudom hagyni a sírást.
-Laraaaa- kiabálta, és a nyakamba ugrott.
-Szia picur. Annyira hiányoztál.
-Te sírtál?-kérdezte miután adott egy puszit az arcomra.
-Igen, mert annyira örülök, hogy látlak titeket.-hazudtam.-De most ha nem gond akkor felmennék a szobámba, ha szabad.
-Miért ne szabadna?- nézett rám értettlenül anyu mire én erőltettem egy gyenge mosolyt az arcomra és felcipeltem a cuccaimat az emeletre.

Amikor beértem a szobámba minden ugyanúgy volt, mint ahogy ott hagytam. Amit elsőnek megláttam az az asztalomon heverő kép volt amit még Jennytől kaptam a 16. szülinapomra. Még az egyik osztálykiránduláson készült rólunk és mindketten hülye fejet vágunk rajta. Imádtam ezt a képet a keret pedig tükrözi a régi kapcsolatunkat. Ugyanis tele van BFF felirattal. De most... fogalmam sincs, hogy mit érzek iránta. Nem utálom, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire hátba támad. És ami a legjobban fáj, hogy nem csak velem tette ezt, hanem a legjobb barátommal Georgeval is aki talán semmit nem tud erről az egészről. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Mondjam el neki én? Vagy ha már tudja akkor beszéljek vele erről? Azt biztos, hogy most nem nagyon szeretnék. Senki társaságára nem vágyok, csakis a magányra. Letettem az összes bőröndömet a szoba közepébe és leültem az ablakpárkányomra és onnan néztem kifelé az udvarra. Hirtelen újra érezni kezdtem azt a cikis érzést az arcomon, amihez az utóbbi napokban már kezdtem hozzászokni. Újra előtörtek belőlem a könnyek ahogy visszagondoltam arra amit Jenny tett.

Szerintem már kb. 2 órája kint ülhettem az ablakban amikor meghallottam anyu hangját.
-Lara! Kész a vacsora.-kiabált fel a lépcső aljáról. Semmi étvágyam nem volt, de nem akartam megbántani ezért nagy nehezen erőt vettem magamon és lesétáltam az ebédlőbe. Bár alig ettem egy pár falatot szinte csak tologattam az ételt a tányérom egyik oldaláról a másik oldalára amit anyu is észre vett, de egy szót sem szólt.Szinte teljesen csendben voltunk amit én törtem meg.
-Apu most is késő estig dolgozik?-kérdeztem erőtlen hangon. Anyu pont a szájához emelte a villáját, amit kérdésem után egyből visszatett a tányérjára, majd egy "Elnézést" mondta után kiment a konyhába. Én természetesen egyből utána szaladtam.
-Anyu mi a baj?-kérdeztem tőle amikor láttam, hogy a konyhapúltnak támaszkodik és erősen küszködik a könnyeivel.
-Tudod... apád nem jö-ön haza-mondta ki szaggatottan és nem bírta tovább.
-De miért?-kérdeztem tőle, pedig tudtam a válaszát.
-Mert.. megtudtam, hogy megcsal a..-és már nem tudta befejezni.
 Úgy ahogy én pár órával ezelőtt ő s elkezdett sírni mire én egyből megöleltem.Nem akartam neki elmondani, hogy én ezt már régen tudom. De bűntudatom volt. Mondjuk ha hamarabb szólok neki se biztos, hogy jobban érezné magát, é még lehet nem is hitt volna nekem. Apa úgyis kimagyarázta volna magát. Abban a pillanatban azt akartam, hogy apának is fájjon. Legalább annyira mint most anyának.
-Ne sírj anyu. Minden rendbe fog jönni. Ígérem.- próbáltam vigasztalni, de amikor anya mondta ezt nekem én sem hittem el neki.Pontosan tudom, hogy mit érezhet most, mivel mindkettőnket becsapták

*Justin szemszöge*

Mióta Lara elment azóta anyu folyamatosan kerül. Ha mégis véletlenül pont egy helyen vagyunk és kérdezek tőle valamit csak unott hangon egy szavas válaszokat ad. Soha nem volt velem ilyen. Biztos vagyok benne, hogy ez most nagyon komoly, és tényleg csalódott bennem. És ha már itt járunk én is magamban.

Visszagondolva az egészre Lara tényleg törődött velem. Belement a kamukapcsolatba, pedig nem is kedvelt és tényleg érdekelte ha valami bajom volt és próbált volna rajtam segíteni. Talán tényleg nem érdemelte meg azt ahogy beszéltem vele. Félre ne értsetek nem szeretem, csak egyszerűen sajnálom a csajt. Tényleg bevette az egész "szeretlek" dolgot és én pedig kihasználtam. De vajon ez engem miért izgat? Annyi csajjal megtettem már ugyanezt kevesebb idő alatt mégsem kattogtam a dolgon. Na mindegy. De tudom, hogy ezek után a média még jobban rám fog szállni ha megtudják, hogy Lara elment. Az elején még el is tudom velük hitetni, hogy hazament meglátogatni a családját. De ezt vajon meddig veszik be? Egy idő után nekik is le fog esni, hogy valami nincs rendben, mert azért mégsem annyira hülyék.

Valamit ki kell találnom, hogy visszajöjjön de sürgősen vagy még nagyobb szarban leszek. Scooter már így is eléggé ki van rám akadva hát még ha ezt megtudja. Még azelőtt kellene valamit csinálni mielőtt rájönne erre az egészre. De mit? Teljesen tanácstalan vagyok és anyától nem merek tanácsot kérni szóval csak egy utolsó reményem maradt aki nem más mint a nagyi.

-Nagyi, kérdezhetek valamit?-kezdtem bele amint kiértem az udvarra ahol éppen egy újságot olvasott amíg Jazzyk kint játszottak a hintánál.
-Persze. Mit szeretnél?-nézett rám kíváncsian miközben letette a kezéből az újságot.
-Mi az amit szeretnek a lányok? Mármint ha megbántasz valakit mivel tudod kiengesztelni?-vágtam bele egyből.
-Ohh.. szóval a kislányról van szó. Annak idején amikor az apád megbántotta anyukádat mindig valami ajándékot vett neki.-mondta mire nekem támadt egy remek ötletem.
-Köszönöm-vágtam rá egyből, majd adtam neki egy puszit és kiszaladtam a kocsihoz.Amint beszálltam már indítottam is a motort és elindultam város felé indultam. Az egyik lámpánál befordultam a sarkon és........

29. rész

Sziasztok végre itt!!! :)
 Vagyis teljesen még nem, de azért néha lehet jelentkezem majd résszel attól függ, hogy mennyire haladok majd a tanulással. Szóval túl vagyok az írásbeliken végre és már nagyon örülök, hogy legalább a fele megvan és kicsit többet tudok itt lenni. Amíg nem voltam rengeteg díjat kaptam amit most mégegyszer megszeretnék köszönni mindenkinek. De ami a legfontosabb, hogy facebookon új csoportot készítettünk a blognak amit itt találtok:https://www.facebook.com/groups/137798113057193/ és aki még nem tagja akkor csatlakozzon mivel itt értesülhettek az új részekről. Az új csoport oka pedig az volt, hogy az előzőt ellopták fogalmam sincs, hogy bárkinek is mire kellhet egy csoport ami egy bloggal foglalkozik, de mindegy ezt a dolgot sikeresen megoldottuk és az előző csoportot pedig töröltük. A blog átalakításon esett át ami még folyik szóval lesznek még változások és reméljük, hogy tetszeni fog nektek majd a vége is. Egyébként ha bárkit érdekel valami az érettségivel kapcsolatban akár itt hozzászólásban vagy facebookon is írhattok nyugodtan. De nem is pazarolom tovább az időtököt. Örülök, hogy újra itt vagyok és remélem, hogy ti is örültök neki és ugyanúgy olvasni fogjátok majd a folytatást. Puszi <3



*Justin szemszöge*

Miután Lara és Kenny elmentek mindenki kérdően nézett rám, Selenát kivéve. Mindenki szemében ugyanaz a meglepettség csillogott és arra voltak kíváncsiak, hogy mi a fene volt ez az egész. Legalábbis ezt hittem addig amíg apám barátja meg nem szólalt.
-Ki volt ez a lány? És csak én nem vettem észre, hogy itt volt?-ezekre a kérdésekre magam sem értem, hogy miért de nagyon ideges lettem.Komolyan semmi bajom a fickóval, de most szívesen behúztam volna neki egyet. Selena látta rajtam, hogy ideges vagyok és meg akarta fogni a kezem, de én elrántottam onnan az enyémet majd felálltam és a bejárati ajtó felé indultam. Friss levegőre volt szükségem mert teljesen össze vagyok zavarodva. Utoljára akkor éreztem ilyet amikor Selenával első olyan randinkról értem haza ami már nem csak a médiának szólt. Amikor a kilincsre tettem a kezem titokban egy kicsit reméltem, hogy ez csak egy újabb hiszti volt Larától és még a ház előtt állnak a kocsival. De amint kiléptem az ajtón csalódnom kellett. A kocsi nem volt sehol, ahogy már Lara sem. Elment. Fogalmam sincs, hogy most mit kellene éreznem. Talán csalódottságot? Vagy megkönnyebbülést? Esetleg hiányt? Egyik sem. Csak ürességet érzek. Olyan mintha csak testileg lennék itt lelkileg és szellemileg pedig valahol egészen máshol. Visszamentem a házba és amikor beértem a nappaliba csak ennyit mondtam.
- Elment, de ehetnénk már végre?-miután ezt kimondtam anya arcát figyeltem. Soha nem nézett még így rám ezelőtt. Olyan tekintete volt, mintha csalódott volna.
-Nem ismerek rád Justin.-mondta halkan amikor elment mellettem, majd a fejét csóválta.
Nincs annál rosszabb amikor az édesanyád akiben mindig is bízhatsz tudatja veled, hogy egyáltalán nem olyan vagy mint amilyennek nevelt téged.
Szinte egész idő alatt csak piszkáltam a tányéromon az ételt. Komolyan elgondolkodtatott az amit anyu mondott nekem. Tényleg ennyire más lettem? Talán nem kellett volna így bánnom Larával, de már megtörtént nem tudok mit tenni azon kívül, hogy elfelejtem ezt és a létezését.

Ebéd után visszamentem a nappaliba és leültem a kanapéra a tv elé és az aznapi hockey meccset néztem.
-Ne sírj Bieber, majd lesz másik csaj.-ült le mellém Fredo szipogó hangokat kiadva.
-Kuss Flores. Egyébként ki mondta, hogy nem jött össze?- kacsintottam rá egy mosoly kíséretében.
-Nane! Komolyan meghúztad a csajt?-tátotta el a száját.
-Muszáj ennyire ordibálnod? Tudod a tesóim is itt vannak. Amúgy igen képzeld sikerült. Méghozzá nem is kellett hozzá sok idő.-mosolyodtam el pimaszul.



*Lara szemszöge*

A repülőút borzalmas volt. De még mindig nem annyira mint az az érzés ami a hatalmába kerített. Fülesemmel a fülemben az ablaknak dőlve sírtam álomba magam. Egészen addig nem is ébredtem fel amíg a mögöttem ülő kisgyerek el nem kezdte rugdosni az ülésem támláját. Miután magamhoz tértem akkor vettem csak észre, hogy kb. 5 órát aludhattam ami azt jelenti, hogy lassan haza érek. Gyomrom összeszűkült amikor arra gondoltam, hogy a gép hamarosan landolni fog és én visszamegyek abba a házba amibe megígértem, hogy egy ideig nem teszem be a lábamat. És ekkor megszólalt az a bizonyos zene, ami nem más mint a Nothing Like Us. Abban a pillanatban újra összetörtem. A könnyeim ismét utat törtek maguknak és egymást meg sem várva hullottak le az arcomon az ölembe. Most aki ebben a pillanatban láthatott komolyan azt hihette, hogy nem vagyok normális. de nem tudhatta, hogy éppen min megyek keresztül és, hogy milyen fájdalmaim vannak. Mert igen is minden porcikában éreztem a fájdalmat és azt kívántam, hogy bárcsak megszűnnék létezni.
Lassan, és amikor ezt mondom nem túlzok, tényleg nagyon lassan leszállt a gép és visszatértem oda ahonnan kb. 2 hete elindultam. Akkor még azt hittem, hogy életem egyik legszebb 1 éve lesz, de csalódtam. Igazából azt kívánom, hogy bárcsak apára hallgattam volna. A reptér elé érve leintettem egy taxit, bepakoltuk a bőröndjeimet és már indultunk is a címre amit beszállás közben mondtam el a sofőrnek. Út közben rájöttem valamire. Nekem már úgymond nincs is senkim. Anyán és a tesómon kívül. Apa amikor eljöttem szinte elküldött a picsába. A pasim akit szerettem megcsalt a legjobb barátnőmmel és ebből következik, hogy már egyik sincs.

Az ablaknak dőlve néztem a házakat és az utcán boldogan sétáló családokat miközben mentünk. Olyan érzésem volt mintha egy könnycsepp csordult volna ki a szememből, de amikor le akartam törölni semmi nem volt ott. Szuper már hallucinálok is. Egész úton csak gondolkodtam és gondolkodtam. Szar érzés amikor amúgy sem büszkélkedhetsz azzal, hogy milyen sok barátod van, de amikor a legnagyobb szükséged van rájuk akkor hagynak cserben.  De az a legrosszabb amikor egy olyan személy miatt vagy padlón akit egykor a barátodnak hívtál és egy olyan valaki miatt akit tiszta szívedből és mindennél jobban szerettél. Mert igen így éreztem. Szerettem Justint és még mindig szeretem. Nagyon fájtak azok a szavak amiket a fejemhez vágott és egyszerűen már nem tudtam tovább abban a házban maradni. Lehet, hogy egész életemben bánni fogom ezt a döntésemet, de képtelen lettem volna ezek után ott maradni és elviselni azt, hogy mindenki csak megtűr a házban, de igazából senki sem szeretné, hogy ott legyek. Egyébként nem hiszem, hogy bármit is változtatott volna az elmondottakon ha maradok

Amikor a taxi megállt  a házunk előtt nem mozdultam. Csak ültem tovább és a házat bámultam. Lelkiekben megpróbáltam felkészülni arra ami bent fog várni ha apa meglát.
-Elnézést hölgyem, de ki kellene szállnia mert tovább kellene mennem.-zökkentett ki gondolataimból a taxisofőr hangja.
-Oh.. persze.. elnézést.-mondtam szaggatottan és már nyitottam is az ajtót. Féltem. Sőt rettegtem. Nem tudom, hogy mire számítsak, ha bemegyek azon az ajtón ami már nincs is annyira távol tőlem.
A sofőr kiszállt és kivette a taxi hátuljából a csomagjaimat és letette az út mellé. A kezébe nyomtam a fuvar árát, de mielőtt beült volna a kormány mögé még ám nézett.
-Higgye el nekem minden rendbe fog jönni.-mondta majd becsukta maga mögött a kocsi ajtaját és elhajtott. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiült az arcomra az összes problémám, mert sírni nem sírtam a taxiban. Vagy talán mégis? Talán nem csak képzeltem az egészet? De nem már nem tudtam többet sírni. Legalábbis most nem. A repülőn szinte végig patakban folyt a könnyem és már nem tudtam volna többet sírni. Akartam, de már nem tudtam. A szemem égett a sok könnytől és éreztem hogy a szám is kicserepesedett amit az egész úton harapdáltam. Úgyhogy gondolom ezekből a jelekből vehette észre.

 Amíg ezen gondolkoztam végig követtem a szememmel ahogy a kis sárga jármű halad az utcán, majd lekanyarodik a sarkon így eltűnve a szemem elől. Megfogtam a bőröndjeim fogóját és szépen lassan megfordultam és újra a házat kezdtem bámulni. Végig játszódott bennem az utolsó itt töltött napom mielőtt elmentem Justin után. És ahogy arra a napra és Justinra gondoltam összeszorult a szívem. Nagy levegőt vettem és elindultam a bejárati ajtó felé. Azok után, hogy apa  azt mondta bármi bajom történik ide nem jöhetek vissza nem mertem csak úgy bemenni ezért kopogtam. A gyomromban ezernyi pillangó cikázott és az idegességtől ökölbe szorítottam a kezemet, majd kiengedtem és ezt ismételgettem mindaddig amíg ki nem nyílt az ajtó. Amikor felnéztem nem hittem a szememnek.......