Sziasztok!
Sajnos igen, ahogy azt láthatjátok a blog nem folytatódott és már nem is fog. Már nem igazán érzem magaménak a témát és így nem szeretném elhitetni veletek, hogy én annyira nagy örömmel írom, mint 3 évvel ezelőtt. De leírom nektek, hogy hogyan is lett volna vége a blognak, mivel tudom, hogy sokan erre vagytok kíváncsiak. Lehet, hogy nem is fogja ezt elolvasni senki, de megígértem, hogy befejezem és mivel ezt nem tudom megvalósítani, de a sztori vége már meg van csak nem egészen tudom, hogy lehetett volna eljutni oda így megírom nektek. Nos, az én elképzeléseim szerint Justin és Lara nem jött volna össze a végén, mivel nem akartam a tucat történetekhez hasonlót alkotni, hogy minden szép és jó a végén és újra egymásra találnak. Igaz, hogy szép és jó lett volna a vége, de nem egymás mellett. Én úgy terveztem, hogy az utolsó részben Larának már gyerekei vannak... és nem nem Justintól. Egy teljesen már karaktert szerettem volna belevinni a végén ami úgymond csattanóként jelent volna meg a számotokra. De, hogy mi is lett volna a sztori vége? Lara boldogan él a férjével és gyerekeivel és éppen új házba költöztek volna, ahol pakolás közben megtalálja az egyik régi naplóját ami igen a Justinnal közös történetükről szólt. És az egész sztori abban lett volna leírva és ahogy olvasta volna úgy jelent meg előttetek is a történet. Igen ez lett volna az utolsó részben. Tudom nem teljesen az amit vártatok és nem igazán 3 év után, de így éreztem korrektnek ha már beígértem a végét.
Végezetül nagyon szépen köszönöm nektek a támogatást és, hogy tényleg ennyien olvastátok a blogot. Amikor elkezdtem nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekelni fog ez az egész. Nagyon hálás vagyok nektek a kitartásotokért és még egyszer bocsánat, hogy ez a blog sem ért teljesen véget.
Azonban egy olyan kérdésem lenne, hogy ha esetleg szeretnétek még tőlem bármilyen blogot olvasni leginkább nem sztárokkal és kitalált történetekkel kapcsolatosra gondolok hanem akármilyen más témában akkor kérlek jelezzétek a megjegyzéseknél és bármilyen ötletet szívesen fogaok a témával kapcsolatban :)
Nagyon szépen köszönök mindent :*
2018. június 25., hétfő
2015. február 8., vasárnap
37. rész
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen keveset jelentkezem csak mint tudjátok túl vagyok az első vizsgaidőszakomon ami rettenetesen fárasztó volt és rengeteg időmet elvette. De mivel az új órarendem elég szerencsés így kicsivel több időm lesz majd írni persze ha az ötletek is úgy jönnek ahogy kellene. Nagyon sok tervem van még a blog cselekményét illetően de hogy mit, hogy valósítsak meg és hogyan szőjem bele a sztoriba azt még sajnos nem sikerült kitalálnom, de abban biztosak lehettek, hogy nem hagyom még abba egy ideig. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és, hogy ennyire megértőek vagytok. Az előző résznél az értékelésnél volta akinek nem tetszett a rész és pont ezért szeretném ha leírnátok hozzászólásokban, hogy mi az ami esetleg nem tetszik benne, mert ha segítetek csak akkor tudok változtatni. Arra is kíváncsi lennék, hogy mit gondoltok a sztori folytatásáról, hogy milyen dolgok lesznek még a történetben szerintetek. Szóval a lényeg, hogy írjátok le a véleményeteket. Nagyon szépen köszönöm és remélem, hogy tetszik majd az új rész. Imádlak titeket <3
*Justin szemszöge*
Reggel ismerős hangra keltem. Először nem tudtam kihez társítani, de utána rájöttem. Az emlékétől olyan érzésem volt, mintha egy kést szúrtak volna a mellkasomba és próbatétel szerűen forgatták volna körbe-körbe, hogy megtudják mennyit bírok. Kb ugyanezt a fájdalmat éreztem pár hónappal ezelőtt is amikor szakítottunk. De az nem lehet, hogy Lara itt legyen. Mit keresne ő itt? És miért jönne egyáltalán ide? Miattam biztos nem. Még előttem van az arca amikor azt mondtam neki, hogy nem szerettem sőt, hogy soha nem is szerettem hanem csak kihasználtam, hogy helyrehozzak néhány szarságot amit elkövettem. Azóta persze már egy egész könyv betelne ha az összes hülyeséget leírnám amit elkövettem a szakítás óta.
De ez mégis az ő hangja. Hirtelen kipattantam az ágyból és már szaladtam is ki a szobámból a lépcsőhöz. Kicsit lassabb tempóban mentem le a földszintre. Mi van ha csak a képzeletem játszik velem? Mi van ha a belsőm a tegnapi hát mondjuk úgy, hogy nem igazán kevés alkohol hatására próbál velem a lehető legköcsögebb módon játszani?Félve lépek le az utolsó lépcsőfokról a padlóra. Hangosan és nehezen kapkodom a levegőt. Olyan érzés fog el mintha valaki ülne a mellkasomon és nem engedne elég levegőhöz. A szívem csak úgy kalapál és akkor meg látom Őt.
Ott áll velem szemben és mosolyog. Mozdulni és pislogni sem merek. Félek, hogy ha megteszem akkor eltűnik és nem látom többet. Látja rajtam, hogy nem teszek semmit így ő segít lekicsinyíteni a köztünk lévő távolságot. Amikor odaér elém ugyanúgy állok mozdulatlanul. Egyre több minden van ami elhiteti velem végre, hogy ez az egész valóság, de valahogy még mindig nem hiszek a belsőmnek. Érzem az illatát. Ugyanazt a finom édes gyümölcsillatot amit mindig éreztem, ha a szobájában voltam, vagy amikor egyszerűen csak ott volt mellettem.
Hirtelen elönt az összes emlék amit együtt éltünk át. Emlékszem mennyire gyűlölt a találkozásunkkor, mennyire megvetően nézett rám amikor előálltunk Scooter tervével. Amikor beleegyezett abba a hülyeségbe ami életem egyik legszebb időszakát hozta majd a legnyomorultabbat amiben benne ragadtam de talán most kimászhatok belőle így, hogy újra itt van. Mikor utánam jött a zeneszobába és hallott énekelni. És előjöttek a rossz emlékek is. Gyorsan elhessegettem őket és próbáltam a jelenre gondolni. Itt áll előttem és engem néz mosolyogva, valami reakciót vár tőlem, de egy szó sem jön ki a számon. Elég ritkán fordul elő velem az, hogy nem tudok szóhoz jutni egy csaj közelében, de ő rengeteg olyan dolgot vált ki belőlem, amin még én is meglepődök. De valamit akkor is csinálnom kell.
Lassan felemelem, és felé nyújtom a kezem. Amikor már az arca vészesen közel van az ujjaimhoz legyengülök és a félelem újra úrrá lesz rajtam és visszaejtem a kezemet magam mellé.
-Mi a baj?- kérdezi kíváncsian és mintha kicsit aggódna is.Megszólalni még mindig nem tudok ezért csak gyengén megráztam a fejemet azt jelezve, hogy semmi baj nincsen.
-Ugyan Justin látom, hogy van valami. Nekem elmondhatod.- bátorító mosolya erőt ad. Nagy levegőt veszek és belekezdek.
-Félek.
-De mégis mitől?- mosolya már nem olyan bátorító. Mintha megrémült volna.
-Attól, hogy ha megérintelek akkor kiderül, hogy ez az egész nem a valóság. Hogy te nem vagy valódi, hanem csak a kibaszott képzeletem játszik velem.
-Hidd el nagyon is valódi vagyok.-mondta megnyugtatóan, majd puha tenyerével megérintette az arcomat.
Hirtelen csodás érzés öntött el. Hüvelykujjával óvatosan simogatni kezdett én pedig a tenyerébe hajtottam az arcomat, hogy még valóságosabb legyen az érzés. Annyira jó, hogy újra láthatom őt, érezhetem az érintését és hallhatom a hangját. Édes hangja már nagyon hiányzott, ahogy ő maga is. De ennyi nekem nem elég. Meg akarom csókolni. Újra érezni akarom az ajkát az enyémen.Félve nézek a szemébe ő pedig szélesebben mosolyog. Gondolom észrevette a szememben a vágyat és mielőtt visszatérne az a gondolatom, hogy ez az egész nem valódi gyorsan cselekszem és két tenyerem közé fogom az arcát és megcsókolom. Csókja ugyanolyan édes mint régen. Istenem mennyire vágytam már én erre. Akármilyen buliban lehettem, bármilyen csajt felszedhettem egyik sem tudott ilyen vágyat ébreszteni bennem mint Lara. Egyszerűen állandóan vágyok a csókjára az érintésére és mindenre ami csak együtt jár a jelenlétével. A csókunk után amit akár a nap 24 órájában el tudnék viselni ujjait összefontam az enyéimmel és a kanapéhoz vezettem.
-Ne gondolj semmi rosszra, de muszáj tudnom, hogy miért döntöttél úgy, hogy ide jössz?-kérdeztem tőle félénken. Nem akarom, hogy félreértse és azt gondolja, hogy nem örülök neki, hogy itt van.
-Nézd Justin.... tudom, hogy jelenleg nem a legjobb időszakodat élet, ahogy hidd el nekem sem volt túl könnyű, de nem csinálhatod azt tovább amit eddig.
-Ezt, hogy érted?-nézek rá értetlenül.
-Nem keveredhetsz egyfolytában balhékba. Ez nem te vagy. Ne tedd tönkre azt amit olyan nehezen és annyi év alatt kiépítettél magadnak. Ha tovább folytatod a hülyeségeidet először Scooter és a többiek fognak elfordulni tőled akiknek nagyon sokat köszönhetsz. Ha ők nincsenek a karriered sem lenne. És nem utolsó sorban ha ők nem lesznek akkor rajongóid sem. Nem lesz aki eltusolja a sajtóval és kimagyarázza a sok ostobaságot amit mostanában csinálsz. És ezzel a viselkedéssel és "új életmóddal" anyukádat is teljesen tönkre teszed. A rajongóidról nem is beszélve. Azt hiszed, hogy semmit nem látnak abból ami a színfalak mögött van, pedig hidd el nagyon is sokat látnak. Minden egyes apró hibádról tudnak de elfogadnak azokkal együtt is mivel szeretnek téged, de egy idő után nekik is sok lesz amit csinálsz.Ne bántsd azokat akik igazán szeretnek és törődnek velem, mert hidd el ezzel a viselkedéssel nekik ártasz a legtöbbet. És őszintén mire jó neked ez az egész?
Nem tudom, hogy ezt most egy igazi kérdésnek szánta, vagy csak költőinek de nem tudtam volna rá a választ. Teljesen lesokkolt az őszintesége. Soha nem gondoltam még bele abba, hogy mások mit érezhetnek ezzel kapcsolatban és, hogy mennyit veszíthetek, csak mentem a saját hülye fejem után és hagytam, hogy belevigyenek mindenbe amibe csak lehetséges.
-Fogalmam sincs. Abban a pillanatban minden jónak tűnt. Legalábbis arra, hogy kikapcsoljam egy időre az agyamat és ne gondoljak arra, hogy mennyi mindent elbasztam velünk kapcsolatban. És tudom mi a legirónikusabb a dologban?- egy kicsit felnevettem-Az, hogy ahogy te is mondtad ezzel elbaszhattam volna azt amim még megmaradt. Ha eddig még nem tettem meg.-és újra visszatért a lehangoltságom. Könyökömmel a térdemen támaszkodtam a kezemet pedig összekulcsoltam és neki döntöttem a homlokomnak. Ez a hirtelen szembesítés nagyon sok volt egyszerre. Végig sem gondoltam még azt, hogy mennyi mindent elveszíthetek.
-Justin, ne aggódj. Helyre tudod hozni ezt az egészet.-mondta miközben vigasztalásképp a hátamat simogatta.
-De hogyan?- kérdeztem tanácstalanul.
-Először is hagyj fel minden olyan dologgal amit az utóbbi időben csináltál. Ne igyál, ne drogozz,ne bulizz olyan sokat, és ne csajozz.-az utolsó szónál mintha kicsit lenéző lett volna a hangja.-És szerintem az sem árt ha kicsit hanyagolod az új barátaidat. Keresd fel Ryan-t, Alfredo-t és a többieket hidd el jobban fogod érezni magad.
-Igazad van. És talán a turné után elutazok egy időre Kanadába. Meglátogatom a nagyiékat és Jazzy-éket. Tőlük mindig sokkal jobb kedvem van. Mindig fel tud vidítani a két kis törpe. Talán eljöhetnél te is velem.-néztem fel rá vidáman, de amikor megláttam az arcát a fájdalom megint a mellkasomba hasított. Eszembe jutott az a nap amikor legutóbb ott voltam. A szakítás.
-Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne.-mondta végül.
-Ne haragudj.
-Ugyan te csak jót akartál azzal, hogy elviszel most magaddal.
-Nem ezért. Hanem azokért amiket mondtam. Egy gyökér voltam veled, pedig te mindenben segítettél nekem és mellettem voltál mindig ahogy most is. És ha te nem lennél, most nem lenne karrierem amit meg kellene mentenem mert már rég befuccsolt volna ha nem egyezel bele Scooter ötletébe. Bárcsak jóvá tehetném az egészet!
-Tedd amit tenned kell, hozd helyre a karrieredet, ne csinálj több hülyeséget, legyél újra a régi és meg van bocsájtva.
-Annyira szeretlek.-mondtam és újra megcsókoltam.
-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem miután elváltunk egymástól.
-Persze. Mi lenne az?
-Meg fogsz nekem valaha is bocsájtani?
-De hiszen Justin most mondtam az előbb.
-És mi van, ha nem sikerül mindent teljesítenem abból amit kérsz tőlem? Ha a karrierem mégis összeomlik, ha nem tudok felhagyni az új barátaimmal, a bulival, az ivással és a drogokkal?
-Justin erős vagy és együtt túljutunk ezen. De valószínűleg úgyis megbocsájtok mivel szeretlek.
-Szeretsz annyira, hogy újrakezd velem és visszafogadj engem és ezt az egész csomagot amit most magammal cipelek?
-Igen, és még annál is jobban.-válaszolta mosolyogva.
Annyira boldog vagyok. Újra velem van és kaptam egy új esélyt és tudom, érzem, hogy talán nem lesz több szóval ezt most nem szabad elcsesznem. Lábát az ölembe vettem ő pedig mellettem ülve a vállamra hajtotta a fejét és így ültünk tovább csendben. Rengeteg gondolat cikázott a fejembe. Próbáltam kitalálni, hogy mivel is kellene kezdeni, hogy helyre tudjam hozni ezt az egészet. Oldalra néztem és akkor vettem észre hogy Lara a nyakamhoz bújva alszik.
Nem tudom elhinni, hogy mindezt eldobtam magamtól. Ez a lány csodálatos. A lelkébe tapostam és mégis csak azzal törődik, hogy nekem jó legyen és, hogy sikerüljön mindent helyrehoznom. Sokkal jobb ember mint Selena.
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy az első szerelem az felejthetetlen. Soha nem tudod elfelejteni azt az embert aki először megtanít arra, hogy mi is az a fura érzés amit akkor érzel, ha a közelében vagy. Mindig hálás leszel annak aki megmutatja neked, hogy milyen érzésekre is vagy képes. Ez valamennyire igaz is. Soha nem fogom elfelejteni azt,amit Selena iránt érzetem akkor amikor először megláttam.Sokat köszönhetek neki is mivel tőle tanultam meg mindazt amit kicsi koromban meséltek a szerelemről és az érzéséről. Azt, hogy hogyan kell bánni egy nővel ha érzek iránta valamit. De most legbelül mégis azt kívánom, hogy bárcsak mindezt Larával élhettem volna át. Úgy érzem, hogy ő többet adhatott volna nekem és öregkorunkban talán amikor az unokáinknak meséltük volna a történetünket úgy is kezdhettük volna hogy mi elsők voltunk egymásnak minden téren. Mi tanítottuk meg egymást a szerelemre, a törődésre és mindarra ami egy kapcsolattal és egy szerelemmel jár. De egyszerre fáj és meg is nyugtat ha arra gondolok, hogy ez nem csak az én oldalamról bukott meg. Ugyanis Larának nem én voltam az első barátja és talán nem is a legjobb. De kitudja talán még így is kialakulhat valami ebből az egészből és még a végén egy tökéletes történetet mesélhetünk majd el a gyerekeinknek és az unokáinknak.
A telefonom csörgésére keltem fel és amikor a képernyőre néztem akkor láttam, hogy Scooter telefonál, de mire felvettem volna már letette. A kijelzőn akkor pillantottam meg, hogy már 7 nem fogadott hívásom volt tőle . Amikor agyam is kezdett felébredni hirtelen az órára néztem és akkor vettem észre, hogy már 10 óra van. Bassza meg elkéstem a próbáról. Gyorsan felrángattam magamra a nadrágomat és egy pólót belebújtam egy cipőbe. A szekrényről felkaptam a telefonomat és a kocsikulcsot és már szaladtam is ki a garázsba. Amikor már úton voltam furcsa érzés fogott el.Valmi nincs rendben. Megálltam egy piros lámpánál ahol volt időm egy kicsit gondolkozni. Eszembe jutott a találkozás Larával egy hatalmas üresség fogott elA akkor jöttem rá, hogy mindaz amiről azt hittem, hogy a valóság........... csak álmodtam.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen keveset jelentkezem csak mint tudjátok túl vagyok az első vizsgaidőszakomon ami rettenetesen fárasztó volt és rengeteg időmet elvette. De mivel az új órarendem elég szerencsés így kicsivel több időm lesz majd írni persze ha az ötletek is úgy jönnek ahogy kellene. Nagyon sok tervem van még a blog cselekményét illetően de hogy mit, hogy valósítsak meg és hogyan szőjem bele a sztoriba azt még sajnos nem sikerült kitalálnom, de abban biztosak lehettek, hogy nem hagyom még abba egy ideig. Köszönöm, hogy kitartotok mellettem és, hogy ennyire megértőek vagytok. Az előző résznél az értékelésnél volta akinek nem tetszett a rész és pont ezért szeretném ha leírnátok hozzászólásokban, hogy mi az ami esetleg nem tetszik benne, mert ha segítetek csak akkor tudok változtatni. Arra is kíváncsi lennék, hogy mit gondoltok a sztori folytatásáról, hogy milyen dolgok lesznek még a történetben szerintetek. Szóval a lényeg, hogy írjátok le a véleményeteket. Nagyon szépen köszönöm és remélem, hogy tetszik majd az új rész. Imádlak titeket <3
*Justin szemszöge*
Reggel ismerős hangra keltem. Először nem tudtam kihez társítani, de utána rájöttem. Az emlékétől olyan érzésem volt, mintha egy kést szúrtak volna a mellkasomba és próbatétel szerűen forgatták volna körbe-körbe, hogy megtudják mennyit bírok. Kb ugyanezt a fájdalmat éreztem pár hónappal ezelőtt is amikor szakítottunk. De az nem lehet, hogy Lara itt legyen. Mit keresne ő itt? És miért jönne egyáltalán ide? Miattam biztos nem. Még előttem van az arca amikor azt mondtam neki, hogy nem szerettem sőt, hogy soha nem is szerettem hanem csak kihasználtam, hogy helyrehozzak néhány szarságot amit elkövettem. Azóta persze már egy egész könyv betelne ha az összes hülyeséget leírnám amit elkövettem a szakítás óta.
De ez mégis az ő hangja. Hirtelen kipattantam az ágyból és már szaladtam is ki a szobámból a lépcsőhöz. Kicsit lassabb tempóban mentem le a földszintre. Mi van ha csak a képzeletem játszik velem? Mi van ha a belsőm a tegnapi hát mondjuk úgy, hogy nem igazán kevés alkohol hatására próbál velem a lehető legköcsögebb módon játszani?Félve lépek le az utolsó lépcsőfokról a padlóra. Hangosan és nehezen kapkodom a levegőt. Olyan érzés fog el mintha valaki ülne a mellkasomon és nem engedne elég levegőhöz. A szívem csak úgy kalapál és akkor meg látom Őt.
Ott áll velem szemben és mosolyog. Mozdulni és pislogni sem merek. Félek, hogy ha megteszem akkor eltűnik és nem látom többet. Látja rajtam, hogy nem teszek semmit így ő segít lekicsinyíteni a köztünk lévő távolságot. Amikor odaér elém ugyanúgy állok mozdulatlanul. Egyre több minden van ami elhiteti velem végre, hogy ez az egész valóság, de valahogy még mindig nem hiszek a belsőmnek. Érzem az illatát. Ugyanazt a finom édes gyümölcsillatot amit mindig éreztem, ha a szobájában voltam, vagy amikor egyszerűen csak ott volt mellettem.
Hirtelen elönt az összes emlék amit együtt éltünk át. Emlékszem mennyire gyűlölt a találkozásunkkor, mennyire megvetően nézett rám amikor előálltunk Scooter tervével. Amikor beleegyezett abba a hülyeségbe ami életem egyik legszebb időszakát hozta majd a legnyomorultabbat amiben benne ragadtam de talán most kimászhatok belőle így, hogy újra itt van. Mikor utánam jött a zeneszobába és hallott énekelni. És előjöttek a rossz emlékek is. Gyorsan elhessegettem őket és próbáltam a jelenre gondolni. Itt áll előttem és engem néz mosolyogva, valami reakciót vár tőlem, de egy szó sem jön ki a számon. Elég ritkán fordul elő velem az, hogy nem tudok szóhoz jutni egy csaj közelében, de ő rengeteg olyan dolgot vált ki belőlem, amin még én is meglepődök. De valamit akkor is csinálnom kell.
Lassan felemelem, és felé nyújtom a kezem. Amikor már az arca vészesen közel van az ujjaimhoz legyengülök és a félelem újra úrrá lesz rajtam és visszaejtem a kezemet magam mellé.
-Mi a baj?- kérdezi kíváncsian és mintha kicsit aggódna is.Megszólalni még mindig nem tudok ezért csak gyengén megráztam a fejemet azt jelezve, hogy semmi baj nincsen.
-Ugyan Justin látom, hogy van valami. Nekem elmondhatod.- bátorító mosolya erőt ad. Nagy levegőt veszek és belekezdek.
-Félek.
-De mégis mitől?- mosolya már nem olyan bátorító. Mintha megrémült volna.
-Attól, hogy ha megérintelek akkor kiderül, hogy ez az egész nem a valóság. Hogy te nem vagy valódi, hanem csak a kibaszott képzeletem játszik velem.
-Hidd el nagyon is valódi vagyok.-mondta megnyugtatóan, majd puha tenyerével megérintette az arcomat.
Hirtelen csodás érzés öntött el. Hüvelykujjával óvatosan simogatni kezdett én pedig a tenyerébe hajtottam az arcomat, hogy még valóságosabb legyen az érzés. Annyira jó, hogy újra láthatom őt, érezhetem az érintését és hallhatom a hangját. Édes hangja már nagyon hiányzott, ahogy ő maga is. De ennyi nekem nem elég. Meg akarom csókolni. Újra érezni akarom az ajkát az enyémen.Félve nézek a szemébe ő pedig szélesebben mosolyog. Gondolom észrevette a szememben a vágyat és mielőtt visszatérne az a gondolatom, hogy ez az egész nem valódi gyorsan cselekszem és két tenyerem közé fogom az arcát és megcsókolom. Csókja ugyanolyan édes mint régen. Istenem mennyire vágytam már én erre. Akármilyen buliban lehettem, bármilyen csajt felszedhettem egyik sem tudott ilyen vágyat ébreszteni bennem mint Lara. Egyszerűen állandóan vágyok a csókjára az érintésére és mindenre ami csak együtt jár a jelenlétével. A csókunk után amit akár a nap 24 órájában el tudnék viselni ujjait összefontam az enyéimmel és a kanapéhoz vezettem.
-Ne gondolj semmi rosszra, de muszáj tudnom, hogy miért döntöttél úgy, hogy ide jössz?-kérdeztem tőle félénken. Nem akarom, hogy félreértse és azt gondolja, hogy nem örülök neki, hogy itt van.
-Nézd Justin.... tudom, hogy jelenleg nem a legjobb időszakodat élet, ahogy hidd el nekem sem volt túl könnyű, de nem csinálhatod azt tovább amit eddig.
-Ezt, hogy érted?-nézek rá értetlenül.
-Nem keveredhetsz egyfolytában balhékba. Ez nem te vagy. Ne tedd tönkre azt amit olyan nehezen és annyi év alatt kiépítettél magadnak. Ha tovább folytatod a hülyeségeidet először Scooter és a többiek fognak elfordulni tőled akiknek nagyon sokat köszönhetsz. Ha ők nincsenek a karriered sem lenne. És nem utolsó sorban ha ők nem lesznek akkor rajongóid sem. Nem lesz aki eltusolja a sajtóval és kimagyarázza a sok ostobaságot amit mostanában csinálsz. És ezzel a viselkedéssel és "új életmóddal" anyukádat is teljesen tönkre teszed. A rajongóidról nem is beszélve. Azt hiszed, hogy semmit nem látnak abból ami a színfalak mögött van, pedig hidd el nagyon is sokat látnak. Minden egyes apró hibádról tudnak de elfogadnak azokkal együtt is mivel szeretnek téged, de egy idő után nekik is sok lesz amit csinálsz.Ne bántsd azokat akik igazán szeretnek és törődnek velem, mert hidd el ezzel a viselkedéssel nekik ártasz a legtöbbet. És őszintén mire jó neked ez az egész?
Nem tudom, hogy ezt most egy igazi kérdésnek szánta, vagy csak költőinek de nem tudtam volna rá a választ. Teljesen lesokkolt az őszintesége. Soha nem gondoltam még bele abba, hogy mások mit érezhetnek ezzel kapcsolatban és, hogy mennyit veszíthetek, csak mentem a saját hülye fejem után és hagytam, hogy belevigyenek mindenbe amibe csak lehetséges.
-Fogalmam sincs. Abban a pillanatban minden jónak tűnt. Legalábbis arra, hogy kikapcsoljam egy időre az agyamat és ne gondoljak arra, hogy mennyi mindent elbasztam velünk kapcsolatban. És tudom mi a legirónikusabb a dologban?- egy kicsit felnevettem-Az, hogy ahogy te is mondtad ezzel elbaszhattam volna azt amim még megmaradt. Ha eddig még nem tettem meg.-és újra visszatért a lehangoltságom. Könyökömmel a térdemen támaszkodtam a kezemet pedig összekulcsoltam és neki döntöttem a homlokomnak. Ez a hirtelen szembesítés nagyon sok volt egyszerre. Végig sem gondoltam még azt, hogy mennyi mindent elveszíthetek.
-Justin, ne aggódj. Helyre tudod hozni ezt az egészet.-mondta miközben vigasztalásképp a hátamat simogatta.
-De hogyan?- kérdeztem tanácstalanul.
-Először is hagyj fel minden olyan dologgal amit az utóbbi időben csináltál. Ne igyál, ne drogozz,ne bulizz olyan sokat, és ne csajozz.-az utolsó szónál mintha kicsit lenéző lett volna a hangja.-És szerintem az sem árt ha kicsit hanyagolod az új barátaidat. Keresd fel Ryan-t, Alfredo-t és a többieket hidd el jobban fogod érezni magad.
-Igazad van. És talán a turné után elutazok egy időre Kanadába. Meglátogatom a nagyiékat és Jazzy-éket. Tőlük mindig sokkal jobb kedvem van. Mindig fel tud vidítani a két kis törpe. Talán eljöhetnél te is velem.-néztem fel rá vidáman, de amikor megláttam az arcát a fájdalom megint a mellkasomba hasított. Eszembe jutott az a nap amikor legutóbb ott voltam. A szakítás.
-Nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne.-mondta végül.
-Ne haragudj.
-Ugyan te csak jót akartál azzal, hogy elviszel most magaddal.
-Nem ezért. Hanem azokért amiket mondtam. Egy gyökér voltam veled, pedig te mindenben segítettél nekem és mellettem voltál mindig ahogy most is. És ha te nem lennél, most nem lenne karrierem amit meg kellene mentenem mert már rég befuccsolt volna ha nem egyezel bele Scooter ötletébe. Bárcsak jóvá tehetném az egészet!
-Tedd amit tenned kell, hozd helyre a karrieredet, ne csinálj több hülyeséget, legyél újra a régi és meg van bocsájtva.
-Annyira szeretlek.-mondtam és újra megcsókoltam.
-Kérdezhetek valamit?-kérdeztem miután elváltunk egymástól.
-Persze. Mi lenne az?
-Meg fogsz nekem valaha is bocsájtani?
-De hiszen Justin most mondtam az előbb.
-És mi van, ha nem sikerül mindent teljesítenem abból amit kérsz tőlem? Ha a karrierem mégis összeomlik, ha nem tudok felhagyni az új barátaimmal, a bulival, az ivással és a drogokkal?
-Justin erős vagy és együtt túljutunk ezen. De valószínűleg úgyis megbocsájtok mivel szeretlek.
-Szeretsz annyira, hogy újrakezd velem és visszafogadj engem és ezt az egész csomagot amit most magammal cipelek?
-Igen, és még annál is jobban.-válaszolta mosolyogva.
Annyira boldog vagyok. Újra velem van és kaptam egy új esélyt és tudom, érzem, hogy talán nem lesz több szóval ezt most nem szabad elcsesznem. Lábát az ölembe vettem ő pedig mellettem ülve a vállamra hajtotta a fejét és így ültünk tovább csendben. Rengeteg gondolat cikázott a fejembe. Próbáltam kitalálni, hogy mivel is kellene kezdeni, hogy helyre tudjam hozni ezt az egészet. Oldalra néztem és akkor vettem észre hogy Lara a nyakamhoz bújva alszik.
Nem tudom elhinni, hogy mindezt eldobtam magamtól. Ez a lány csodálatos. A lelkébe tapostam és mégis csak azzal törődik, hogy nekem jó legyen és, hogy sikerüljön mindent helyrehoznom. Sokkal jobb ember mint Selena.
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy az első szerelem az felejthetetlen. Soha nem tudod elfelejteni azt az embert aki először megtanít arra, hogy mi is az a fura érzés amit akkor érzel, ha a közelében vagy. Mindig hálás leszel annak aki megmutatja neked, hogy milyen érzésekre is vagy képes. Ez valamennyire igaz is. Soha nem fogom elfelejteni azt,amit Selena iránt érzetem akkor amikor először megláttam.Sokat köszönhetek neki is mivel tőle tanultam meg mindazt amit kicsi koromban meséltek a szerelemről és az érzéséről. Azt, hogy hogyan kell bánni egy nővel ha érzek iránta valamit. De most legbelül mégis azt kívánom, hogy bárcsak mindezt Larával élhettem volna át. Úgy érzem, hogy ő többet adhatott volna nekem és öregkorunkban talán amikor az unokáinknak meséltük volna a történetünket úgy is kezdhettük volna hogy mi elsők voltunk egymásnak minden téren. Mi tanítottuk meg egymást a szerelemre, a törődésre és mindarra ami egy kapcsolattal és egy szerelemmel jár. De egyszerre fáj és meg is nyugtat ha arra gondolok, hogy ez nem csak az én oldalamról bukott meg. Ugyanis Larának nem én voltam az első barátja és talán nem is a legjobb. De kitudja talán még így is kialakulhat valami ebből az egészből és még a végén egy tökéletes történetet mesélhetünk majd el a gyerekeinknek és az unokáinknak.
A telefonom csörgésére keltem fel és amikor a képernyőre néztem akkor láttam, hogy Scooter telefonál, de mire felvettem volna már letette. A kijelzőn akkor pillantottam meg, hogy már 7 nem fogadott hívásom volt tőle . Amikor agyam is kezdett felébredni hirtelen az órára néztem és akkor vettem észre, hogy már 10 óra van. Bassza meg elkéstem a próbáról. Gyorsan felrángattam magamra a nadrágomat és egy pólót belebújtam egy cipőbe. A szekrényről felkaptam a telefonomat és a kocsikulcsot és már szaladtam is ki a garázsba. Amikor már úton voltam furcsa érzés fogott el.Valmi nincs rendben. Megálltam egy piros lámpánál ahol volt időm egy kicsit gondolkozni. Eszembe jutott a találkozás Larával egy hatalmas üresség fogott elA akkor jöttem rá, hogy mindaz amiről azt hittem, hogy a valóság........... csak álmodtam.
2014. december 29., hétfő
36. rész
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam mostanában részt és sajnos ez nem is nagyon fog változni mivel kezdődik a vizsgaidőszakom ami február 6-ig fog tartani. Ha az időm úgy engedi természetesen írni fogok, és köszönöm, hogy ennyire megértőek vagytok. Köszönöm mind a 66 feliratkozómnak, hogy olvassák a blogomat és hihetetlenül jó érzés, hogy tudom ennyien mellettem álltok és követitek a történetemet. Nagyon szeretlek titeket és még egyszer köszönöm a kitartásotokat. <3
*Justin szemszöge*
-Bizzle vonszold már ide a segged.-szólt Za erőteljes hangon vagy legalábbis az arckifejezése ezt árulta el, mert a zenétől semmit nem hallottam. Ezt is csak a szájáról sikerült leolvasnom mint ahogy előtte kb 10-szer amikor ugyanez a mondata hangzott el csak eddig nem nagyon érdekelt. Bizzle! Jól hangzik mi? Ez az új becenevem amit még Khalil-tól kaptam. Hogy honnan jött neki? Fogalmam sincs. Szerintem még ő sem igazán tudja. Valahogy azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az egyik jól sikerült füves partin szívott volna be annyira hogy a nevemre sem emlékezett vagy nehezére esett kimondania, hogy Bieber és Bizzle-re torzult volna az agyában a nevem. De az igazat megvallva elég jól hangzik. Lehet elszállva még kreatívabb a csávó mint általában.
A gondolatmenetem után csak legyintettem hogy várjon egy kicsit. Majd az ölemben táncoló csaj felé fordultam és belesúgtam a fülébe, hogy most mennem kell. Tudjátok az amolyan szexi módon amitől persze teljesen elolvadt a csaj, de annyira hogy majdnem lefojt az erélyről amin éppen álltunk. Bevallom nem sok kedvem volt otthagyni a csajt aki talán kicsit túl nagy lelkesedéssel csinálta a munkáját. A sztriptíztáncosok bármire képesek ha elég pénz fizetsz nekik. Mondjuk én nem táncosoknak hívom őket hanem egyszerűen csak kurváknak. Kicsit dülöngélve de odaértem a haverokhoz és Za egyből felém is fordult.
- Na végre bro azt hittem már sose jössz-próbálta túlkiabálni a zenét-Nesze szívj bele.- majd odanyújtotta felém a füves cigijét amit én óriási mosollyal az arcomon fogadtam el és persze rögtön szívni is kezdtem.
Hát igen ez vagyok én. Vagy is ha konkrét akarok lenni EZ LETTEM ÉN! Mivel régen nem ilyen voltam. Amióta eljöttem Laráék házától teljesen szétcsúsztam. Már semmit sem tudok igazán irányítani magam körül szóval hagyom, hogy sodorjon az ár. Kb. egy hétig teljesen magamba roskadva feküdtem az ágyon a plafont bámulva és közben magamat átkoztam, hogy hogy tudtam ennyire elbaszni az egészet. Az egy hét után jelentek meg újra körülöttem Za és a testvére. Persze anya és Scooter nem örültek neki, mivel mindenki tudja, hogy miért is hanyagoltam őket. De persze mindenkit azzal a dumával áltattam, hogy már megváltoztak, letették az anyagot és jó útra tértek mindezt olyan tehetséges pókerarccal, hogy még magam is elhittem volna, ha nem lettem volna a közelükben álladóan. Mióta visszakerültek a közelembe azóta szinte minden este buliban vagyok és hát nem kevés alkoholt iszom amit megspékelek egy kis füves cigivel. És persze ezek mellett elmaradhatatlanok a kurvák jelenléte. Csak, hogy teljes legyen a kép. Persze a turném még ugyanúgy megy tovább a koncerteken ott is vagyok mert igaz már mindent elveszítettem talán már a családom is elfordult valamilyen szinten tőlem mivel anya feladta, hogy naponta 5-ször hívjon mivel nem vettem fel a telefont. De a Beliebereim még mindig itt vannak. Persze ők ebből az egész új énemből semmit sem látnak mivel nem akarom, hogy még ők is csalódjanak bennem. Az interjúk során rengetegszer kérdeznek arról, hogy mit érzek most , hogy Lara elhagyott. Próbálom kikerülni a kérdést és terelem a témát, de legszívesebben ezt mondanám " Basszátok meg, én szeretem, de ő döntött és ennyi vége lépjetek túl rajta. Én is ezt teszem! Ne emlegessétek már folyton. Hagyjatok élni!! De persze ezt nem mondhatom ezért rendszerint az a válaszom, hogy: " Erre a kérdésre most nem szeretnék válaszolni! Gondolom ő sem szeretné ha kibeszélném a magánéletünket. Igen ez a szöveg mindig hatásos mivel általában áttérnek olyan témákra, hogy mikor tervezem a következő albumot, milyen zenék lesznek rajta, és a következő turné. Sokszor már az agyamra mennek ezzel. Basszus most adtam ki az egyik új lemezemet, a mostani turnémat még be sem fejeztem ( igaz már csak két koncert van hátra) de szerintük már a következőn gondolkodom. Mikor odaértem barátomhoz, közölte velem, hogy ő már unja ezt a helyet és ideje tovább menni. Fogtuk magunkat és egy szó nélkül kisétáltunk az ajtón. Majd belevetettük magunkat újra az éjszakába.
*Másnap*
Hirtelen pattantam ki az ágyból amikor meghallottam a csengő hangját. Valami baromira fontos lehet, ha az aki az ajtóban állt ennyire ráfekszik arra a nyomorult csengőre. Nagy nehezen lesétáltam a lépcsőn, mivel a fejem annyira fájt, hogy szinte minden egyes szívdobbanásomat éreztem a fejemben a lüktetés miatt. Amikor kinyitottam az ajtót egy olyan személy állt előttem akivel most legszívesebben nem találkoztam volna. Aki nem más mint Scooter. Elálltam az ajtóból ezzel utat engedve neki, majd besétáltunk a nappaliba.
-Justin merre jártál tegnap?-kérdezte nyugodt hangon.
-Fogalmam sincs, de ez most miért is számít?
-Hogy miért is? Képzeld ma este koncerted lesz, ki kellett volna pihenned magad, erre kitudja mikor jöttél haza alig aludtál és még ráadásul másnapos is vagy. Persze ha már kijózanodtál.-kezdte kicsit ingerült hangon.
-Scooter ne ordibálj már légyszíves! Így is szét megy a fejem.
-Justin ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy megvisel ez az egész ami Lara és közted történt, hiába tagadod látom. De nem teheted magad tönkre. Gondolj a rajongóidra. Azt hiszed ők ilyennek akarnak látni?
-De ők nem ilyennek látnak. Nem engedem nekik, hogy ilyennek lássanak.
-Hát, akkor nem valami jól csinálod.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-Mégis mikor voltál te utoljára twitteren? -kérdezte
-Nem tudom pár napja. Miért?-és ekkor az arcomba nyomta a telefonját. Szinte minden egyes trend arról, hogy maradjak erős, ne hagyjam el magam, ők még mindig szeretnek stb. És ahogy lentebb görgettem akkor láttam meg azokat a képeket amiket nem akartam. Mindegyik képen másik csajjal vagyok ráadásul látszik rajtam, hogy részegen. Teljesen lefagytam egy szót sem tudtam kinyögni.
-Justin ez így nem mehet tovább. Amint vége van az utolsó két koncertednek, pihenőt fogsz tartani. Addigra remélem kinövöd ezeket a hülyeségeidet és újra a régi leszel, mert ha nem akkor én ezt az egészet befejeztem.-mondta teljes komolysággal. A fejem még mindig zúgott és az előbb látottak sem tettek valami jót. Már csak egy ajtócsapódásra lettem figyelmes és újra magam voltam.
*Lara szemszöge*
Teljesen lefagyva ültem a földön kezemben a papírral amin egy idegen férfi aláírása díszelgett az anyukám aláírása mellett. Nem tudom, hogy ezzel most mit kellene kezdenem. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Ki lehet az apám? Miért hazudtak nekem a szüleim? Miért falaztak nekik a nagyszüleim? De ezekre a kérdésekre jelenleg senkitől nem kaptam választ. És egyenlőre még nem is fogok. Most ha odaállnék nagyapáék elé úgyis azt mondanák nekem, hogy nem az ő dolguk, hogy ezt elmondják nekem, anyu meg valószínűleg, biztos terelne vagy kitalálna egy új hazugságot. De kinek mondhatnám el? Magamban nem tarthatom, mert akkor biztos megőrülnék. Az új barátaimat meg nem biztos, hogy be kellene avatnom ezekbe a dolgokba. Szeretem őket, de akkor sem ismernek olyan jól mint Jenny. De rá inkább nem is gondolok. Örökre elásta magát előttem, számomra ő megszűnt létezni. Justin-nak megint nem szólhatok, mert mióta szakítottunk nem is találkoztam vele. Szóval maradt egy személy akiben teljes mértékben megbízok, és ismer is annyira, hogy tanácsot tudjon adni.
Amíg azon gondolkoztam, hogy kivel oszthatnám meg ezt az egész "az igazi apám nem az apám" dolgot hangos nevetgélésre lettem figyelmes. Először a nappaliból jött a hang de egyre csak hangosodott mivel nagyapáék a lépcsőn sétáltak felfelé. Gyorsan visszapakoltam a szekrénybe a papírköteget, és ahogy pakolgattam megtaláltam a kottákat, Elrejtettem közéjük az anyakönyvi kivonatomat, bezártam a szekrényt a kulcsot pedig visszatettem a helyére és elindultam ki a szobából amikor is nagyapáékkal találtam szembe magam.
-Szia drágám. Hát te?-nézett rám meglepődve nagyapa.
-Sziasztok én csak a régi kottákat kerestem-mutattam fel a kezemben lévő papírokat-de mivel megtaláltam így megyek is és gyakorolok egy kicsit.-majd elindultam az ajtó felé. Még magamon is meglepődtem, hogy ilyen lazán sikerült beszélnem.
-És hol találtad meg őket Lara?
-A polcon volt a nagy halom könyv alatt abban a mesekönyvben amiből a nagyi olvasott nekem mindig. -mosolyogtam.
-Óó gondolhattam volna.-nevette el magát nagyapa. És én egy mosoly kíséretében ki is fordultam a szobából és egyből a sajátomba mentem. Kottával együtt belegyűrtem a táskámba a bizonyítékot és a telefonomat vettem a kezembe. Tárcsáztam azt a számot ami ahhoz a személyhez tartozott aki az egyetlen akinek jelenleg beszámolhatok erről a dologról. Kicsöngött és én csak vártam és vártam és vártam. Életem leghosszabb pár másodperce volt. Három csörgés után, már éppen le akartam tenni amikor felvette a telefont.
-Szia remélem nem zavarlak.-kezdtem egyből
-Szia édesem. Dehogy mondd nyugodtan.-hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Bár próbálta leplezni ismertem már annyira, hogy rájöjjek már megint aggódik és nem miattam.
-Esetleg tudnánk, majd találkozni? Nem igazán telefon téma amiről beszélni szeretnék veled.
-Igen persze. De Istenem mit csinált már megint?
.Kicsoda?-kérdeztem értetlenül.
-Justin.
-Ja semmit semmit. Nem róla szeretnék beszélni. De miért megint valami baj van?-kérdeztem és most már kicsit nekem is megváltozott a hangom.
-Baj az mindig van. Főleg mostanában.-válaszolta meggyötört hangon.-De ne haragudj nekem mennem kell Scooter beszélni szeretne velem. Mikor és hol találkozzunk?
-Mondjuk 2 óra múlva a kávézóban? Ha neked is jó.
-Persze majd akkor ott folytatjuk. Szia.
-Rendben szia.
Miután letettük a telefont gyorsan elindultam készülődni. Arra gondoltam, hogy lezuhanyzok hátha sikerül egy kicsit megnyugodnom. De nem jártam túl sok sikerrel. Most már nem csak a saját gondomon agyaltam, hanem azon is, hogy Justin mit csinálhatott már megint.
*2 óra múlva a kávézóban*
Elég hamar elkészültem úgyhogy kicsit hamarabb ideértem mint Pattie. De amikor megpillantottam láttam az arcán a műmosolyt amivel az aggodalmát próbálta leplezni.
-Szia Lara. De örülök, hogy látlak.-ölelt meg mosolyogva.
-Szia én is örülök és köszönöm, hogy eljöttél. És ne haragudj, hogy iderángattalak amikor neked is van elég bajod.
-Ugyan. Rád mindig van időm és energiám. De mi a baj? Olyan fura volt a hangod a telefonban. Megijesztettél.
-Jobb ha az elején kezdem.-és elmeséltem neki, hogyan is találtam meg az anyakönyvi kivonatomat amit beszéd közben kivettem a táskámból és elé raktam.
-Jaj édesem. Ez borzasztó. És akkor ötleted sincs, hogy k lehet az apád?-nézett rám együttérző tekintettel, bár valami fura volt benne. Nagyon is.
-Nincs. De látom rajtad, hogy te sem vagy valami jól. Mi történt? Mesélj mit csinált már megint Justin??
-Ohh hol is kezdjem.-és ezután következett a hosszú mese. Beszámolt a folytonos ivásról és bulizásról, a csajozásokról, de a végén amit mondott teljesen ledöbbentett.
-És ő vagy ti döntöttetek úgy, hogy szünetet tart?
-Igazából Scooter. Azt mondta, hogy hátha a pihenés helyrehozza az eszét, mert ha nem akkor a karrierjétől még nem biztos, de Scootertől búcsút vehet. Amit valamilyen szinten meg is értek. Scooternek is elege van már abból, hogy mindig eltusolja a médiabotrányokat, hogy megpróbálja jobb színben feltüntetni. Komolyan aggódom érte.-mondta már majdnem sírva.
Teljesen ledöbbentem. Hogy mit érzek most? Haragszom. Haragszom Justin-ra, de nem csak azért amit magával csinál, hanem azért is, hogy teljesen tönkreteszi ezzel az anyukáját. Rengeteget aggódik érte és ez nincs rendben.De ugyanakkor magamra is haragszom. Ha nem szeretek bele, nem történik az ami most van. Nem kerül padlóra és nem csinál botrányokat. De nem értem, ha nem szeretett, mert abból, hogy megcsalt a legjobb barátnőmmel erre következtetek, akkor miért van ennyire padlón? Vagy lehet nem is a szakítástól? De akkor mi baja van? De félre kell tennem a gyűlöletemet. Valamit tennem kell. Ha nem is feltétlenül Justin-ért de Pattie-ért mindenféleképpen. De mit?
Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam mostanában részt és sajnos ez nem is nagyon fog változni mivel kezdődik a vizsgaidőszakom ami február 6-ig fog tartani. Ha az időm úgy engedi természetesen írni fogok, és köszönöm, hogy ennyire megértőek vagytok. Köszönöm mind a 66 feliratkozómnak, hogy olvassák a blogomat és hihetetlenül jó érzés, hogy tudom ennyien mellettem álltok és követitek a történetemet. Nagyon szeretlek titeket és még egyszer köszönöm a kitartásotokat. <3
*Justin szemszöge*
-Bizzle vonszold már ide a segged.-szólt Za erőteljes hangon vagy legalábbis az arckifejezése ezt árulta el, mert a zenétől semmit nem hallottam. Ezt is csak a szájáról sikerült leolvasnom mint ahogy előtte kb 10-szer amikor ugyanez a mondata hangzott el csak eddig nem nagyon érdekelt. Bizzle! Jól hangzik mi? Ez az új becenevem amit még Khalil-tól kaptam. Hogy honnan jött neki? Fogalmam sincs. Szerintem még ő sem igazán tudja. Valahogy azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az egyik jól sikerült füves partin szívott volna be annyira hogy a nevemre sem emlékezett vagy nehezére esett kimondania, hogy Bieber és Bizzle-re torzult volna az agyában a nevem. De az igazat megvallva elég jól hangzik. Lehet elszállva még kreatívabb a csávó mint általában.
A gondolatmenetem után csak legyintettem hogy várjon egy kicsit. Majd az ölemben táncoló csaj felé fordultam és belesúgtam a fülébe, hogy most mennem kell. Tudjátok az amolyan szexi módon amitől persze teljesen elolvadt a csaj, de annyira hogy majdnem lefojt az erélyről amin éppen álltunk. Bevallom nem sok kedvem volt otthagyni a csajt aki talán kicsit túl nagy lelkesedéssel csinálta a munkáját. A sztriptíztáncosok bármire képesek ha elég pénz fizetsz nekik. Mondjuk én nem táncosoknak hívom őket hanem egyszerűen csak kurváknak. Kicsit dülöngélve de odaértem a haverokhoz és Za egyből felém is fordult.
- Na végre bro azt hittem már sose jössz-próbálta túlkiabálni a zenét-Nesze szívj bele.- majd odanyújtotta felém a füves cigijét amit én óriási mosollyal az arcomon fogadtam el és persze rögtön szívni is kezdtem.
Hát igen ez vagyok én. Vagy is ha konkrét akarok lenni EZ LETTEM ÉN! Mivel régen nem ilyen voltam. Amióta eljöttem Laráék házától teljesen szétcsúsztam. Már semmit sem tudok igazán irányítani magam körül szóval hagyom, hogy sodorjon az ár. Kb. egy hétig teljesen magamba roskadva feküdtem az ágyon a plafont bámulva és közben magamat átkoztam, hogy hogy tudtam ennyire elbaszni az egészet. Az egy hét után jelentek meg újra körülöttem Za és a testvére. Persze anya és Scooter nem örültek neki, mivel mindenki tudja, hogy miért is hanyagoltam őket. De persze mindenkit azzal a dumával áltattam, hogy már megváltoztak, letették az anyagot és jó útra tértek mindezt olyan tehetséges pókerarccal, hogy még magam is elhittem volna, ha nem lettem volna a közelükben álladóan. Mióta visszakerültek a közelembe azóta szinte minden este buliban vagyok és hát nem kevés alkoholt iszom amit megspékelek egy kis füves cigivel. És persze ezek mellett elmaradhatatlanok a kurvák jelenléte. Csak, hogy teljes legyen a kép. Persze a turném még ugyanúgy megy tovább a koncerteken ott is vagyok mert igaz már mindent elveszítettem talán már a családom is elfordult valamilyen szinten tőlem mivel anya feladta, hogy naponta 5-ször hívjon mivel nem vettem fel a telefont. De a Beliebereim még mindig itt vannak. Persze ők ebből az egész új énemből semmit sem látnak mivel nem akarom, hogy még ők is csalódjanak bennem. Az interjúk során rengetegszer kérdeznek arról, hogy mit érzek most , hogy Lara elhagyott. Próbálom kikerülni a kérdést és terelem a témát, de legszívesebben ezt mondanám " Basszátok meg, én szeretem, de ő döntött és ennyi vége lépjetek túl rajta. Én is ezt teszem! Ne emlegessétek már folyton. Hagyjatok élni!! De persze ezt nem mondhatom ezért rendszerint az a válaszom, hogy: " Erre a kérdésre most nem szeretnék válaszolni! Gondolom ő sem szeretné ha kibeszélném a magánéletünket. Igen ez a szöveg mindig hatásos mivel általában áttérnek olyan témákra, hogy mikor tervezem a következő albumot, milyen zenék lesznek rajta, és a következő turné. Sokszor már az agyamra mennek ezzel. Basszus most adtam ki az egyik új lemezemet, a mostani turnémat még be sem fejeztem ( igaz már csak két koncert van hátra) de szerintük már a következőn gondolkodom. Mikor odaértem barátomhoz, közölte velem, hogy ő már unja ezt a helyet és ideje tovább menni. Fogtuk magunkat és egy szó nélkül kisétáltunk az ajtón. Majd belevetettük magunkat újra az éjszakába.
*Másnap*
Hirtelen pattantam ki az ágyból amikor meghallottam a csengő hangját. Valami baromira fontos lehet, ha az aki az ajtóban állt ennyire ráfekszik arra a nyomorult csengőre. Nagy nehezen lesétáltam a lépcsőn, mivel a fejem annyira fájt, hogy szinte minden egyes szívdobbanásomat éreztem a fejemben a lüktetés miatt. Amikor kinyitottam az ajtót egy olyan személy állt előttem akivel most legszívesebben nem találkoztam volna. Aki nem más mint Scooter. Elálltam az ajtóból ezzel utat engedve neki, majd besétáltunk a nappaliba.
-Justin merre jártál tegnap?-kérdezte nyugodt hangon.
-Fogalmam sincs, de ez most miért is számít?
-Hogy miért is? Képzeld ma este koncerted lesz, ki kellett volna pihenned magad, erre kitudja mikor jöttél haza alig aludtál és még ráadásul másnapos is vagy. Persze ha már kijózanodtál.-kezdte kicsit ingerült hangon.
-Scooter ne ordibálj már légyszíves! Így is szét megy a fejem.
-Justin ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy megvisel ez az egész ami Lara és közted történt, hiába tagadod látom. De nem teheted magad tönkre. Gondolj a rajongóidra. Azt hiszed ők ilyennek akarnak látni?
-De ők nem ilyennek látnak. Nem engedem nekik, hogy ilyennek lássanak.
-Hát, akkor nem valami jól csinálod.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem kikerekedett szemekkel.
-Mégis mikor voltál te utoljára twitteren? -kérdezte
-Nem tudom pár napja. Miért?-és ekkor az arcomba nyomta a telefonját. Szinte minden egyes trend arról, hogy maradjak erős, ne hagyjam el magam, ők még mindig szeretnek stb. És ahogy lentebb görgettem akkor láttam meg azokat a képeket amiket nem akartam. Mindegyik képen másik csajjal vagyok ráadásul látszik rajtam, hogy részegen. Teljesen lefagytam egy szót sem tudtam kinyögni.
-Justin ez így nem mehet tovább. Amint vége van az utolsó két koncertednek, pihenőt fogsz tartani. Addigra remélem kinövöd ezeket a hülyeségeidet és újra a régi leszel, mert ha nem akkor én ezt az egészet befejeztem.-mondta teljes komolysággal. A fejem még mindig zúgott és az előbb látottak sem tettek valami jót. Már csak egy ajtócsapódásra lettem figyelmes és újra magam voltam.
*Lara szemszöge*
Teljesen lefagyva ültem a földön kezemben a papírral amin egy idegen férfi aláírása díszelgett az anyukám aláírása mellett. Nem tudom, hogy ezzel most mit kellene kezdenem. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem. Ki lehet az apám? Miért hazudtak nekem a szüleim? Miért falaztak nekik a nagyszüleim? De ezekre a kérdésekre jelenleg senkitől nem kaptam választ. És egyenlőre még nem is fogok. Most ha odaállnék nagyapáék elé úgyis azt mondanák nekem, hogy nem az ő dolguk, hogy ezt elmondják nekem, anyu meg valószínűleg, biztos terelne vagy kitalálna egy új hazugságot. De kinek mondhatnám el? Magamban nem tarthatom, mert akkor biztos megőrülnék. Az új barátaimat meg nem biztos, hogy be kellene avatnom ezekbe a dolgokba. Szeretem őket, de akkor sem ismernek olyan jól mint Jenny. De rá inkább nem is gondolok. Örökre elásta magát előttem, számomra ő megszűnt létezni. Justin-nak megint nem szólhatok, mert mióta szakítottunk nem is találkoztam vele. Szóval maradt egy személy akiben teljes mértékben megbízok, és ismer is annyira, hogy tanácsot tudjon adni.
Amíg azon gondolkoztam, hogy kivel oszthatnám meg ezt az egész "az igazi apám nem az apám" dolgot hangos nevetgélésre lettem figyelmes. Először a nappaliból jött a hang de egyre csak hangosodott mivel nagyapáék a lépcsőn sétáltak felfelé. Gyorsan visszapakoltam a szekrénybe a papírköteget, és ahogy pakolgattam megtaláltam a kottákat, Elrejtettem közéjük az anyakönyvi kivonatomat, bezártam a szekrényt a kulcsot pedig visszatettem a helyére és elindultam ki a szobából amikor is nagyapáékkal találtam szembe magam.
-Szia drágám. Hát te?-nézett rám meglepődve nagyapa.
-Sziasztok én csak a régi kottákat kerestem-mutattam fel a kezemben lévő papírokat-de mivel megtaláltam így megyek is és gyakorolok egy kicsit.-majd elindultam az ajtó felé. Még magamon is meglepődtem, hogy ilyen lazán sikerült beszélnem.
-És hol találtad meg őket Lara?
-A polcon volt a nagy halom könyv alatt abban a mesekönyvben amiből a nagyi olvasott nekem mindig. -mosolyogtam.
-Óó gondolhattam volna.-nevette el magát nagyapa. És én egy mosoly kíséretében ki is fordultam a szobából és egyből a sajátomba mentem. Kottával együtt belegyűrtem a táskámba a bizonyítékot és a telefonomat vettem a kezembe. Tárcsáztam azt a számot ami ahhoz a személyhez tartozott aki az egyetlen akinek jelenleg beszámolhatok erről a dologról. Kicsöngött és én csak vártam és vártam és vártam. Életem leghosszabb pár másodperce volt. Három csörgés után, már éppen le akartam tenni amikor felvette a telefont.
-Szia remélem nem zavarlak.-kezdtem egyből
-Szia édesem. Dehogy mondd nyugodtan.-hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Bár próbálta leplezni ismertem már annyira, hogy rájöjjek már megint aggódik és nem miattam.
-Esetleg tudnánk, majd találkozni? Nem igazán telefon téma amiről beszélni szeretnék veled.
-Igen persze. De Istenem mit csinált már megint?
.Kicsoda?-kérdeztem értetlenül.
-Justin.
-Ja semmit semmit. Nem róla szeretnék beszélni. De miért megint valami baj van?-kérdeztem és most már kicsit nekem is megváltozott a hangom.
-Baj az mindig van. Főleg mostanában.-válaszolta meggyötört hangon.-De ne haragudj nekem mennem kell Scooter beszélni szeretne velem. Mikor és hol találkozzunk?
-Mondjuk 2 óra múlva a kávézóban? Ha neked is jó.
-Persze majd akkor ott folytatjuk. Szia.
-Rendben szia.
Miután letettük a telefont gyorsan elindultam készülődni. Arra gondoltam, hogy lezuhanyzok hátha sikerül egy kicsit megnyugodnom. De nem jártam túl sok sikerrel. Most már nem csak a saját gondomon agyaltam, hanem azon is, hogy Justin mit csinálhatott már megint.
*2 óra múlva a kávézóban*
Elég hamar elkészültem úgyhogy kicsit hamarabb ideértem mint Pattie. De amikor megpillantottam láttam az arcán a műmosolyt amivel az aggodalmát próbálta leplezni.
-Szia Lara. De örülök, hogy látlak.-ölelt meg mosolyogva.
-Szia én is örülök és köszönöm, hogy eljöttél. És ne haragudj, hogy iderángattalak amikor neked is van elég bajod.
-Ugyan. Rád mindig van időm és energiám. De mi a baj? Olyan fura volt a hangod a telefonban. Megijesztettél.
-Jobb ha az elején kezdem.-és elmeséltem neki, hogyan is találtam meg az anyakönyvi kivonatomat amit beszéd közben kivettem a táskámból és elé raktam.
-Jaj édesem. Ez borzasztó. És akkor ötleted sincs, hogy k lehet az apád?-nézett rám együttérző tekintettel, bár valami fura volt benne. Nagyon is.
-Nincs. De látom rajtad, hogy te sem vagy valami jól. Mi történt? Mesélj mit csinált már megint Justin??
-Ohh hol is kezdjem.-és ezután következett a hosszú mese. Beszámolt a folytonos ivásról és bulizásról, a csajozásokról, de a végén amit mondott teljesen ledöbbentett.
-És ő vagy ti döntöttetek úgy, hogy szünetet tart?
-Igazából Scooter. Azt mondta, hogy hátha a pihenés helyrehozza az eszét, mert ha nem akkor a karrierjétől még nem biztos, de Scootertől búcsút vehet. Amit valamilyen szinten meg is értek. Scooternek is elege van már abból, hogy mindig eltusolja a médiabotrányokat, hogy megpróbálja jobb színben feltüntetni. Komolyan aggódom érte.-mondta már majdnem sírva.
Teljesen ledöbbentem. Hogy mit érzek most? Haragszom. Haragszom Justin-ra, de nem csak azért amit magával csinál, hanem azért is, hogy teljesen tönkreteszi ezzel az anyukáját. Rengeteget aggódik érte és ez nincs rendben.De ugyanakkor magamra is haragszom. Ha nem szeretek bele, nem történik az ami most van. Nem kerül padlóra és nem csinál botrányokat. De nem értem, ha nem szeretett, mert abból, hogy megcsalt a legjobb barátnőmmel erre következtetek, akkor miért van ennyire padlón? Vagy lehet nem is a szakítástól? De akkor mi baja van? De félre kell tennem a gyűlöletemet. Valamit tennem kell. Ha nem is feltétlenül Justin-ért de Pattie-ért mindenféleképpen. De mit?
2014. október 23., csütörtök
35. rész
Sziasztok!!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok sűrűn részt hozni, de a suli jelenleg minden időmet elveszi. Most is rengeteg zh-m lesz, de úgy gondoltam ha már nektek most őszi szünet lesz (mert nekem az sincs) akkor írok nektek egy részt, hogy ha unatkoznátok legyen mit olvasnotok. És ígérem amikor csak lesz időm írni fogok. Köszönöm, hogy velem vagytok. Imádlak titeket <3
*Lara szemszöge*
Lassan 1,5 hónapja vagyok itt nagyapáéknál és úgy érzem, hogy végre teljesen jól vagyok. A beszélgetésem Marie-vel nagyon sokat segített. Jól esett végre kiadnom magamból egy olyan embernek aki még személyesen nem ismeri Justin-t mert így Marie csak hallgatott és nem próbált találgatni, hogy mit miért csinálhatott. Bár igaz, hogy azért azt, hogy most jobban legyek nem volt a legkönnyebb elérnem. Miután kibeszéltem magamból a dolgokat, szinte majdnem teljesen visszaestem abba az állapotba amibe otthon voltam. Szinte ki se jöttem a szobából,egész nap alig ettem és folyton csak sírtam. Egyik nap hallottam, hogy nagyapáék már azt tervezték, hogy felhívják anyut, hogy nem sokat segített rajtam az, hogy ide jöttem és, hogy jöjjön értem. De szerencsére nem adták fel. Amikor végre kijöttem a szobából nagyapáék mindig gondoskodtak arról, hogy egy percig se unatkozzak és, hogy eltereljék a gondolataimat. Mindig kitaláltak valamit amivel le tudtak foglalni. Kis koromban imádta velük társasjátékozni és ez az énem újra előtört. Új barátokat szereztem és nagyon jól érzem magam velük.
Ez a hely teljesen megváltoztatott. Egyik nap megláttam a nappaliban a régi zongorát amin kicsi koromban rengeteget játszottam, amikor még a nagyi élt. Gondolatomat elöntötték a régi emlékek és már csak azt vettem észre, hogy a hangszer mellett ülök és az ujjaimat a billentyűkhöz érintve gyomom le azokat és újra a régi dallamokat játszom a zongorán. Majd énekelni kezdtem. Igen énekelni. Olyan sok év után újra kieresztettem a hangomat és nagyapáék pedig a zongora köré állta és úgy hallgatták a játékomat. Csodálatos érzés volt újra játszani és énekelni. És erről eszembe jutott az az emlék amikor Justinék házában egy eldugott szobában láttam Justint zongorázni és ahogy azt a gyönyörű dalt énekelte. Akkor láttam rajta először azt, hogy kezd érezni irántam valamit. De lehet, hogy ez is csak színjáték volt. Vagy kitudja?
És, hogy mi van most Justinnal? Igazából a Kanadában történtek óta nem találkoztam vele, de mostanában feltűnően sokat szerepel a tv-ben de nem pont a jótettei miatt. Szinte teljesen megváltozott. Olyan mintha már nem is ő lenne, hanem egy teljesen más srác aki a botrányaival akarja felhívni magára a figyelmet. És hazudnék hogyha azt mondanám, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. Mert túlságosan is. De van aki még nálam is jobban aggódik érte. Aki nem más mint Pattie. Kb. 2 hete minden nap beszélünk telefonon és van amikor sírva hív fel annyira el van keseredve. Szegény annyira szeretne segíteni Justin-on, de sajnos fogalma sincs róla, hogy hogyan is tudna. Mivel nem mondja el neki, hogy mi az ami bántja, csak csinálja a sok hülyeségét. A barátai igaz, hogy ott vannak mellette, de ahelyett, hogy segítenének neki inkább követik őt és csinálják a sok hülyeséget.
*1 héttel később*
Ma találkozni fogok Pattie-val. Múlt héten amikor beszéltünk kérte, hogy találkozzak vele, mert valami nagyon fontos dologról szeretne velem beszélni. Hallani lehetett a hangján, hogy tényleg nagyon sokat számítana neki ezért belementem. Bár kicsit meglepődött amikor mondtam neki, hogy Floridában vagyok.
A kávézóban várva kissé idegesnek éreztem magam. Pattieval is Kanadában találkoztam utoljára és az valljuk be nem igazán mostanában volt. És persze nagyon kíváncsi vagyok, hogy miről is szeretne beszélni velem. Éppen a táskában kutattam a telefonom után amikor hallottam az ajtó feletti kis csengő hangját, majd cipő kopogást ami egyre hangosabb lett és egyszer csak megszűnt a hang. Felnéztem a táskából és ott állt előttem ő. Az a nő akit szinte a második anyukámnak tekintettem. Annyira jó volt őt újra látni. Bár amikor ránéztem nem azt a mosolygós Pattie-t láttam. Az arca meggyötört volt, és aggodalmat sugárzott amit próbált egy apró mosollyal elrejteni, de túl jól ismertem már ahhoz, hogy el tudja ezt velem hitetni.
-Szia Pattie.-álltam fel ő pedig egyből a nyakamba borult.
-Szia Lara. Annyira jó újra látni. Most még szebb vagy, mint eddig.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm. Kérlek ülj le.-mutattam a szemben lévő székre.
-És mesélj. Milyen itt?-kérdezte kíváncsian miközben az itallapot nézegette.
-Nagyon jó. Mindig is szerettem itt lenni.
-Ennyire sokat jártál ide?-kérdezte meglepődve.
-Igen. Itt laknak nagyszüleim és most náluk töltöm a nyarat.
-Oh már értem. Azt hittem, hogy volt valami komolyabb oka is, hogy ide jöttél.
Nem mertem neki elmondani. Nem is fogom. Nem tudhatja meg, hogy teljesen összetörtem attól amit a fia csinált és, hogy figyelem elterelés miatt és még csak nem is önszántamból küldtek ide. Így is kínosan érzi magát szerintem a legutóbbi találkozásunk miatt, nem akarom még ezzel is terheli. Elég ha azzal megbirkózik ami Justint most körül veszi nem kell, hogy még miattam is aggódjon.
-Nem dehogy semmi komoly. -hazudtam.
-És csak a nyárra maradsz?
-Igen. Szeptembertől kezdem az egyetemet. Elfogadták az utó jelentkezésemet.-mondtam boldogan.
-De jó szívem. Gratulálok.-mondta. És láttam rajta, hogy most tényleg boldog.
-De Pattie, most beszéljünk rólad. Láttom rajtad, hogy bánt valami. Meséld el.-tértem a lényegre.
-Oh szívem nincs semmi baj, csak már régen láttalak.-láttam rajta, hogy hazudik.
-Pattie.A telefonban nem így hangzott.
-De olyan jól alakul mindened és nem szeretnélek ezzel lelombozni.-mondta szomorúan.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- fogtam meg a kezét, amire ő sóhajtott egy nagyot és belekezdett.
-Nagyon aggódom Justin miatt. Egyre kevesebbet beszélünk és amikor telefonál akkor is olyan rideg velem. Nem ismerek rá. Én nem ilyennek neveltem. Nagyon félek, hogy olyan dolgot csinál ami árthat neki.-mondta sírva. Annyira megsajnáltam őt. Szegénynek nem lehet könnyű végignéznie azt ahogy a fia tönkreteszi saját magát.
-Pattie ha segíthetek valamiben akkor mond nyugodtan.
-Nagyon aranyos vagy szívem de nem kérhetlek meg ilyesmire. Tudom mennyire összetörtél a szakítás után és most, hogy minden helyrejött nem engedhetem, hogy visszaess.
-Várj! Honnan tudod?-néztem rá értetlenül.
-Anyukád mindent elmondott. És nagyon jól tudtam, hogy Floridában vagy. Anyukád jobbnak találta, ha távol vagy mindentől ami Justinra emlékeztet.
-De teljesen jól vagyok. És szeretném, ha te is jól lennél ezért mond miben segíthetek??
-Próbálj meg beszélni vele. Hátha rád hallgatni fog. Már mindannyian próbáltuk Jeremy Scooter Ryan a nagyszülei de senkire nem hallgat. Hátha te nagyobb sikerrel jársz. Holnap után indulok New Yorkba és ha átgondoltad ezt az egészet és ha úgy döntesz, hogy megpróbálod szeretném, ha velem tartanál. De most ne haragudj nekem mennem kell. Majd ha döntöttél hívj fel. Örülök, hogy újra láttalak Lara. Szia.-felállt az asztaltól és oda sietett hozzám. Gyorsan megölelt és már el is sétált.
Magamra hagyott a gondolataimmal. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom. Félek. Félek attól, hogy ha újra találkozok vele visszaesek abba az állapotból amiből szerencsére sikerült felépülnöm. De ha nem segítek akkor tönkreteheti az egész életét. És ezzel másokét is. A rengeteg rajongója a családja és az igaz barátai élete is megváltozik, ha Justin tönkreteszi saját magát és a karrierjét. Ha az meg van még neki egyáltalán. De mi van ha még nekem sem sikerül lebeszélnem őt erről az egészről? Akkor ki segíthetne rajta? Ezen gondolkoztam egész úton amíg a kávézóból hazasétáltam.
Arra gondoltam, hogy megpróbálom elterelni a gondolataimat és elkezdtem keresni a régi kottákat amiket még a nagyival tettünk el. Mindig azokat a dalokat játszottuk a zongorán és mindig segítettek túljutnom a nehéz dolgokon. Felforgattam az egész házat a kották után, de sehol nem találtam meg őket. Már csak egy hely volt ahol még nem néztem. Bementem nagyapáék szobájába és egyből a kis kulcsos szekrény felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam meglepődtem, hogy mennyi papír van abba a szekrénybe. Kivettem egy nagy kupacot és egyesével elkezdtem átnézni az összeset. Volt egy csomó minden. Régi gyerekrajzok, nagyapa katonai fényképei, esküvői képek. Szerelmes levelek amiket még a nagyapa írt a nagyinak gondolom még akkor amikor katona volt. Aztán találtam egy képet anyuról ahogy egy idegen férfi átöleli. Nem gondoltam nagyon fontosnak így félretettem. De az alatta lévő papír teljesen meglepett. A születési anyakönyvi kivonatom. De ez mit keres a nagyiéknál? Aztán jobban megnéztem és amit rajta láttam azt nem akartam elhinni. Nem az apám neve volt rajta. De az írást nem igazán tudtam kiolvasni. De biztos voltam benne, hogy nem az apám aláírása és nem az ő neve. De akkor ki lehet az apám?
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok sűrűn részt hozni, de a suli jelenleg minden időmet elveszi. Most is rengeteg zh-m lesz, de úgy gondoltam ha már nektek most őszi szünet lesz (mert nekem az sincs) akkor írok nektek egy részt, hogy ha unatkoznátok legyen mit olvasnotok. És ígérem amikor csak lesz időm írni fogok. Köszönöm, hogy velem vagytok. Imádlak titeket <3
*Lara szemszöge*
Lassan 1,5 hónapja vagyok itt nagyapáéknál és úgy érzem, hogy végre teljesen jól vagyok. A beszélgetésem Marie-vel nagyon sokat segített. Jól esett végre kiadnom magamból egy olyan embernek aki még személyesen nem ismeri Justin-t mert így Marie csak hallgatott és nem próbált találgatni, hogy mit miért csinálhatott. Bár igaz, hogy azért azt, hogy most jobban legyek nem volt a legkönnyebb elérnem. Miután kibeszéltem magamból a dolgokat, szinte majdnem teljesen visszaestem abba az állapotba amibe otthon voltam. Szinte ki se jöttem a szobából,egész nap alig ettem és folyton csak sírtam. Egyik nap hallottam, hogy nagyapáék már azt tervezték, hogy felhívják anyut, hogy nem sokat segített rajtam az, hogy ide jöttem és, hogy jöjjön értem. De szerencsére nem adták fel. Amikor végre kijöttem a szobából nagyapáék mindig gondoskodtak arról, hogy egy percig se unatkozzak és, hogy eltereljék a gondolataimat. Mindig kitaláltak valamit amivel le tudtak foglalni. Kis koromban imádta velük társasjátékozni és ez az énem újra előtört. Új barátokat szereztem és nagyon jól érzem magam velük.
Ez a hely teljesen megváltoztatott. Egyik nap megláttam a nappaliban a régi zongorát amin kicsi koromban rengeteget játszottam, amikor még a nagyi élt. Gondolatomat elöntötték a régi emlékek és már csak azt vettem észre, hogy a hangszer mellett ülök és az ujjaimat a billentyűkhöz érintve gyomom le azokat és újra a régi dallamokat játszom a zongorán. Majd énekelni kezdtem. Igen énekelni. Olyan sok év után újra kieresztettem a hangomat és nagyapáék pedig a zongora köré állta és úgy hallgatták a játékomat. Csodálatos érzés volt újra játszani és énekelni. És erről eszembe jutott az az emlék amikor Justinék házában egy eldugott szobában láttam Justint zongorázni és ahogy azt a gyönyörű dalt énekelte. Akkor láttam rajta először azt, hogy kezd érezni irántam valamit. De lehet, hogy ez is csak színjáték volt. Vagy kitudja?
És, hogy mi van most Justinnal? Igazából a Kanadában történtek óta nem találkoztam vele, de mostanában feltűnően sokat szerepel a tv-ben de nem pont a jótettei miatt. Szinte teljesen megváltozott. Olyan mintha már nem is ő lenne, hanem egy teljesen más srác aki a botrányaival akarja felhívni magára a figyelmet. És hazudnék hogyha azt mondanám, hogy ez engem egyáltalán nem zavar. Mert túlságosan is. De van aki még nálam is jobban aggódik érte. Aki nem más mint Pattie. Kb. 2 hete minden nap beszélünk telefonon és van amikor sírva hív fel annyira el van keseredve. Szegény annyira szeretne segíteni Justin-on, de sajnos fogalma sincs róla, hogy hogyan is tudna. Mivel nem mondja el neki, hogy mi az ami bántja, csak csinálja a sok hülyeségét. A barátai igaz, hogy ott vannak mellette, de ahelyett, hogy segítenének neki inkább követik őt és csinálják a sok hülyeséget.
*1 héttel később*
Ma találkozni fogok Pattie-val. Múlt héten amikor beszéltünk kérte, hogy találkozzak vele, mert valami nagyon fontos dologról szeretne velem beszélni. Hallani lehetett a hangján, hogy tényleg nagyon sokat számítana neki ezért belementem. Bár kicsit meglepődött amikor mondtam neki, hogy Floridában vagyok.
A kávézóban várva kissé idegesnek éreztem magam. Pattieval is Kanadában találkoztam utoljára és az valljuk be nem igazán mostanában volt. És persze nagyon kíváncsi vagyok, hogy miről is szeretne beszélni velem. Éppen a táskában kutattam a telefonom után amikor hallottam az ajtó feletti kis csengő hangját, majd cipő kopogást ami egyre hangosabb lett és egyszer csak megszűnt a hang. Felnéztem a táskából és ott állt előttem ő. Az a nő akit szinte a második anyukámnak tekintettem. Annyira jó volt őt újra látni. Bár amikor ránéztem nem azt a mosolygós Pattie-t láttam. Az arca meggyötört volt, és aggodalmat sugárzott amit próbált egy apró mosollyal elrejteni, de túl jól ismertem már ahhoz, hogy el tudja ezt velem hitetni.
-Szia Pattie.-álltam fel ő pedig egyből a nyakamba borult.
-Szia Lara. Annyira jó újra látni. Most még szebb vagy, mint eddig.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm. Kérlek ülj le.-mutattam a szemben lévő székre.
-És mesélj. Milyen itt?-kérdezte kíváncsian miközben az itallapot nézegette.
-Nagyon jó. Mindig is szerettem itt lenni.
-Ennyire sokat jártál ide?-kérdezte meglepődve.
-Igen. Itt laknak nagyszüleim és most náluk töltöm a nyarat.
-Oh már értem. Azt hittem, hogy volt valami komolyabb oka is, hogy ide jöttél.
Nem mertem neki elmondani. Nem is fogom. Nem tudhatja meg, hogy teljesen összetörtem attól amit a fia csinált és, hogy figyelem elterelés miatt és még csak nem is önszántamból küldtek ide. Így is kínosan érzi magát szerintem a legutóbbi találkozásunk miatt, nem akarom még ezzel is terheli. Elég ha azzal megbirkózik ami Justint most körül veszi nem kell, hogy még miattam is aggódjon.
-Nem dehogy semmi komoly. -hazudtam.
-És csak a nyárra maradsz?
-Igen. Szeptembertől kezdem az egyetemet. Elfogadták az utó jelentkezésemet.-mondtam boldogan.
-De jó szívem. Gratulálok.-mondta. És láttam rajta, hogy most tényleg boldog.
-De Pattie, most beszéljünk rólad. Láttom rajtad, hogy bánt valami. Meséld el.-tértem a lényegre.
-Oh szívem nincs semmi baj, csak már régen láttalak.-láttam rajta, hogy hazudik.
-Pattie.A telefonban nem így hangzott.
-De olyan jól alakul mindened és nem szeretnélek ezzel lelombozni.-mondta szomorúan.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- fogtam meg a kezét, amire ő sóhajtott egy nagyot és belekezdett.
-Nagyon aggódom Justin miatt. Egyre kevesebbet beszélünk és amikor telefonál akkor is olyan rideg velem. Nem ismerek rá. Én nem ilyennek neveltem. Nagyon félek, hogy olyan dolgot csinál ami árthat neki.-mondta sírva. Annyira megsajnáltam őt. Szegénynek nem lehet könnyű végignéznie azt ahogy a fia tönkreteszi saját magát.
-Pattie ha segíthetek valamiben akkor mond nyugodtan.
-Nagyon aranyos vagy szívem de nem kérhetlek meg ilyesmire. Tudom mennyire összetörtél a szakítás után és most, hogy minden helyrejött nem engedhetem, hogy visszaess.
-Várj! Honnan tudod?-néztem rá értetlenül.
-Anyukád mindent elmondott. És nagyon jól tudtam, hogy Floridában vagy. Anyukád jobbnak találta, ha távol vagy mindentől ami Justinra emlékeztet.
-De teljesen jól vagyok. És szeretném, ha te is jól lennél ezért mond miben segíthetek??
-Próbálj meg beszélni vele. Hátha rád hallgatni fog. Már mindannyian próbáltuk Jeremy Scooter Ryan a nagyszülei de senkire nem hallgat. Hátha te nagyobb sikerrel jársz. Holnap után indulok New Yorkba és ha átgondoltad ezt az egészet és ha úgy döntesz, hogy megpróbálod szeretném, ha velem tartanál. De most ne haragudj nekem mennem kell. Majd ha döntöttél hívj fel. Örülök, hogy újra láttalak Lara. Szia.-felállt az asztaltól és oda sietett hozzám. Gyorsan megölelt és már el is sétált.
Magamra hagyott a gondolataimmal. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom. Félek. Félek attól, hogy ha újra találkozok vele visszaesek abba az állapotból amiből szerencsére sikerült felépülnöm. De ha nem segítek akkor tönkreteheti az egész életét. És ezzel másokét is. A rengeteg rajongója a családja és az igaz barátai élete is megváltozik, ha Justin tönkreteszi saját magát és a karrierjét. Ha az meg van még neki egyáltalán. De mi van ha még nekem sem sikerül lebeszélnem őt erről az egészről? Akkor ki segíthetne rajta? Ezen gondolkoztam egész úton amíg a kávézóból hazasétáltam.
Arra gondoltam, hogy megpróbálom elterelni a gondolataimat és elkezdtem keresni a régi kottákat amiket még a nagyival tettünk el. Mindig azokat a dalokat játszottuk a zongorán és mindig segítettek túljutnom a nehéz dolgokon. Felforgattam az egész házat a kották után, de sehol nem találtam meg őket. Már csak egy hely volt ahol még nem néztem. Bementem nagyapáék szobájába és egyből a kis kulcsos szekrény felé vettem az irányt. Ahogy kinyitottam meglepődtem, hogy mennyi papír van abba a szekrénybe. Kivettem egy nagy kupacot és egyesével elkezdtem átnézni az összeset. Volt egy csomó minden. Régi gyerekrajzok, nagyapa katonai fényképei, esküvői képek. Szerelmes levelek amiket még a nagyapa írt a nagyinak gondolom még akkor amikor katona volt. Aztán találtam egy képet anyuról ahogy egy idegen férfi átöleli. Nem gondoltam nagyon fontosnak így félretettem. De az alatta lévő papír teljesen meglepett. A születési anyakönyvi kivonatom. De ez mit keres a nagyiéknál? Aztán jobban megnéztem és amit rajta láttam azt nem akartam elhinni. Nem az apám neve volt rajta. De az írást nem igazán tudtam kiolvasni. De biztos voltam benne, hogy nem az apám aláírása és nem az ő neve. De akkor ki lehet az apám?
2014. szeptember 13., szombat
34. rész
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy csak ritkán tudok részt hozni de nekem is elkezdődött a suli. Ráadásul már az első hét után rájöttem, hogy sajnos nem olyan lesz mint a gimi volt. Úgyhogy remélem nem fogtok haragudni ha csak hétvégenként lesz rész és sajnos az sem biztos, hogy minden héten. Megpróbálom azért nektek minél hamarabb hozni és köszönöm, hogy kitartotok mellettem és, hogy velem vagytok. Nélkületek ennek az egész blognak nem lenne semmi értelme sem. Imádlak titeket <3
*Lara szemszöge*
Valahogy olyan furcsa érzésem va. Mintha valami hiányozna. Annyira jól érzem magam nagyapáékkal. Rengeteget nevetünk és persze a régen itt töltött idők felejthetetlen emlékei is szóba kerülnek néha-néha. Az egyik este viszont megtörtént az amitől féltem. Amikor bementem a nappaliba Marie ült az egyik fotelban és egy újságot olvasott és közben kortyolgatta a másik kezében lévő bögre tartalmát. Pont készültem kimenni amikor észrevett.
-Jaj, Lara gyere ülj le nyugodtan. Kérsz forrócsokit? Mindjárt hozok neked.-majd felállt és kisietett a konyhába. Nem tartott sok ideig mire visszajött, majd leült mellém a kanapéra. Rengeteget beszélgettünk. Mesélt arról, hogy hogyan is találkoztak nagyapával. És nagyon sok mindent megtudtam a fiatal koráról. Mindezzel még nem is lenne semmi gond de felhozott egy olyan témát ami engem nagyon gyengén érintett, de mégis az eddig itt töltött idő alatt nagyon az eszembe se jutott. Mostanáig.
-És mesélj. Mi van veled és Justin-nal?-kérdezte tőlem. De valahogy megváltozott. Már nem mosolygott úgy mint addig amíg mesélt az életéről. Justin neve hallatán ugyanolyan állapotba kerültem mint amilyenben a hazautazásom után voltam. Furán éreztem magam. A gyomrom dió nagyságúra zsugorodott össze, a szemeimet szúrták a majdnem előtörő könnyek, a szívemben pedig újra erős fájdalmat éreztem. Ennek az érzésnek a hiányát éreztem ma egész nap. Próbáltam tartani magam. Ami valljuk be nem volt túl könnyű és nem is tartott valami sokáig. Teljesen elgyengülve hagytam, hogy az arcomat elárasszák a sós könnyek és a szememet törölgetve kezdtem bele a mesélésbe. Mindent kiadtam magamból. Már nem bírtam tovább bent tartani. Elmeséltem Marie-nak, hogy hogyan is találkoztam Justin-nal. Az álbarátnős történetet ami később igaz szerelemmé alakult át. Legalábbis részemről és akkor még azt hittem, hogy ő is hasonlóan érez irántam. A karkötőt, amit Jenny tett, a turnét egészen a Kanadában töltött utolsó napomig. Hisz az otthon történteket feleslegesnek tartottam mivel gondolom anyu úgyis beszámolt az ideutazásom okáról.
Nem mondom, hogy sokkal jobban éreztem magam utána, de az biztos, hogy megkönnyebbültem egy kicsit. De a könnyem még mindig nem fogyatkoztak. Egyszer csak azt vettem észre hogy Marie ölében fekszek ő pedig a hajamat simogatja és én úgy sírok tovább. Majd a légzésem lassan kezdett egyenletessé válni és a többire pedig nem emlékszem.
*Justin szemszöge*
Mióta eljöttem Laráéktól azóta szinte teljesen megváltoztam. Megfogadtam, hogy nem fogom izgatni magam azon, hogy vajon mi van vele, hogy mit csinálhat éppen vagy, hogy kivel van. Az ő neve és személye számomra már semmit nem jelent. Nem akartam szerelembe esni mert nem akartam lelkileg sérülni. Az első része ennek nem jött össze, de a másik feléről még tehetek. És most pont ezt is teszem. Utazgatok a világban koncertezek adott helyeken, követem a koncert alatti utasításokat, de pihenő napokon a magam ura vagyok. Akkor senki véleménye nem érdekel. Azt csinálok amit akarok. A haverjaim elkísérnek a turné hátralévő részében és szinte minden szabadidőmet velük töltöm és az esti bulikban felszedett csajokkal. Scooter és anyu teljesen kivannak rám akadva amiért késő éjjel érek haza és általában nem egyedül. Azaz minden nap másik csajt viszek fel magamhoz a hotel szobába és reggel pedig ugyanúgy ahogy jött el is küldöm. Többnyire az éjszakákra nem igazán emlékszem mivel vagy teljesen részeg vagyok vagy totál be vagyok állva. Mivel a haverjaim mindig gondoskodnak arról, hogy jól érezzem magam. Selenával is összefutok néha és általában azok az alkalmak mindig azzal végződnek, hogy felkerül a szobámba és arra a napra ő tölti be egy buliban felszedett csaj szerepét. De nekem ez az élet tökéletesen megfelel. Nincs fájdalom, csak a felhőtlen boldogság a bulik és a csajok. Igaz, hogy mindezt nem tudatosan érem el, de kit érdekel. Mert engem biztos nem. Egyedül akkor tudok igazán boldog lenni bármi segítség nélkül, ha a családommal vagyok. A tesóim valahogy ugyanazt el tudják érni nálam mint a drog vagy az alkohol. De egyszer valahogy minden jónak vége lett. Hazautaztam apáékhoz Kanadába és elkapott egy furcsa érzés.Beléptem a házba és ez az érzés csak erősödött és ahogy beljebb értem egyre jobban éreztem. Szinte minden újra az eszembe jutott. Utoljára akkor voltam itt amikor Lara még velem volt. De most valaki mással van, akit amikor meglátok elkap az az érzés, hogy olyan szívesen beverném a képét. Idegesít az a srác. Feltűnt, hogy nagy csend van a házban.
-Apa? Erin? Valaki?-kiáltottam el magam, de válasz nem érkezett.
Így felmentem a szobámba és lepakoltam a cuccomat. Pakolás közben a hasam hangos korgása jelzett, hogy ideje lenne enni valamit. Már délután 4 óra van de eddig a tegnap esti buli miatti másnaposság nem nagyon hagyta, hogy egy falat is lemenjen a torkomon. Letrappoltam a lépcsőn majd kénytelen voltam elmenni a nappali mellett ami újabb emlékeket idézett fel bennem. És ezután következett a konyha. Ott szinte rögtön a szemem elé tárult minden ami akkor történt. Olyan volt mintha egy filmet vetítettek volna le előttem ami a veszekedésünket mutatta volna be nekem teljes egészében. Nem bírtam tovább. Szúró érzést éreztem a szememben és a mellkasomban is. Ennyi kész vége. A szekrény felé vettem az irányt és ahogy kinyitottam örömmel láttam azt a dolgot ami az elmúlt időszakban óriási segítséget nyújtott a számomra. Egy üveg whiskey. Azonnal a kezembe kaptam az üveget, a kupakját lecsavarva húztam meg a tartalmát. Éreztem, hogy az alkohol végigmarja a torkomat és a gyomromat is. Lassan csúsztam le az üveggel a kezemben a földre és a szekrénynek nekidőlve folytattam tovább az ivást. Borzalmasan éreztem magam. A könnyeim szinte úgy folytak végig az arcomon, mint ahogy a whiskey a torkomon. Pedig megfogadtam, hogy amíg itthon vagyok a kicsik miatt nem fogok inni. Vagyis inkább nem megfogadtam, hanem apa kötelezett rá. Nem tudom mióta ülhettem a padlón, de már az üveg tartalma szinte teljesen elfogyott még az alján volt benne egy kevés éppen arra készültem, hogy még azt is eltüntetem amikor ajtócsapódást hallottam. Majd valaki a nevemet kiabálta. Kísértetiesen hasonlított Laráéra.
-La..r..a te te vaagy az?-kérdeztem kissé szaggatott hangon és próbáltam feltápászkodni a földről.
-Justin te mi a jó büdös francot csináltál?- kérdezte tőlem a személy aki közvetlen előttem állt mire sikerült felállnom.
-Én één egy egészen icipicit ittam.-mondtam mosolyogva és felmutattam a bal kezemben szorongatott üres üveget. A másik kezemmel pedig szorosan fogtam a szekrény szélét, mivel a két lábon való megállás elég nehezen ment.
-És mégis miért kellett ez?? A kicsik és Erin bármikor megjöhetnek. Ugye nem akarod, hogy Jaxon és Jazmine is lásson téged?- kérdezte tőlem apám. Igen nem Lara volt az, hanem apa. De miért gondoltam vajon arra, hogy Lara lenne az? Mit keresne ő itt? Biztos most éppen valahol az új pasijával szórakozgat. Gondolom még a szervezetemben van a tegnap este bevett drog ami miatt azt képzeltem, hogy bármi esély is lehet arra, hogy Lara itt legyen és, hogy érdekelje, hogy mi történik velem. És ahogy újra rá gondoltam megint éreztem, hogy újra sírni fogok.
-Mindent elrontottam apa. Mindent. Lara elhagyott és már mással van. És ez itt-mutattam fel újra az üveget- azt hittem segíteni fog, hogy elfelejtsem, de még rosszabb lett. Én ezt nem bírom tovább. Azt hiszem szeretem.-mondtam ki a végén már sírva és megöleltem apát.
-Nem lesz semmi baj Justin. Minden rendbe jön, de ez az élet amiben most élsz a bulizás az ivás és a csajozás nem fogja őt visszahozni. Ezzel nem segítesz magadon. Sőt még jobban eltaszítod. De most menj zuhanyozz le és aludd ki magad hátha kijózanodsz mire a többiek hazaérnek. Nem szeretném ha így látnának téged és gondolom te sem. Apának igaza van. De ő már úgysem lesz többet az enyém. Akármit csinálok ő már talált magának valaki mást akivel jól érzi magát. Akkor én miért ne tehetném ugyanezt?
Nagyon sajnálom, hogy csak ritkán tudok részt hozni de nekem is elkezdődött a suli. Ráadásul már az első hét után rájöttem, hogy sajnos nem olyan lesz mint a gimi volt. Úgyhogy remélem nem fogtok haragudni ha csak hétvégenként lesz rész és sajnos az sem biztos, hogy minden héten. Megpróbálom azért nektek minél hamarabb hozni és köszönöm, hogy kitartotok mellettem és, hogy velem vagytok. Nélkületek ennek az egész blognak nem lenne semmi értelme sem. Imádlak titeket <3
*Lara szemszöge*
Valahogy olyan furcsa érzésem va. Mintha valami hiányozna. Annyira jól érzem magam nagyapáékkal. Rengeteget nevetünk és persze a régen itt töltött idők felejthetetlen emlékei is szóba kerülnek néha-néha. Az egyik este viszont megtörtént az amitől féltem. Amikor bementem a nappaliba Marie ült az egyik fotelban és egy újságot olvasott és közben kortyolgatta a másik kezében lévő bögre tartalmát. Pont készültem kimenni amikor észrevett.
-Jaj, Lara gyere ülj le nyugodtan. Kérsz forrócsokit? Mindjárt hozok neked.-majd felállt és kisietett a konyhába. Nem tartott sok ideig mire visszajött, majd leült mellém a kanapéra. Rengeteget beszélgettünk. Mesélt arról, hogy hogyan is találkoztak nagyapával. És nagyon sok mindent megtudtam a fiatal koráról. Mindezzel még nem is lenne semmi gond de felhozott egy olyan témát ami engem nagyon gyengén érintett, de mégis az eddig itt töltött idő alatt nagyon az eszembe se jutott. Mostanáig.
-És mesélj. Mi van veled és Justin-nal?-kérdezte tőlem. De valahogy megváltozott. Már nem mosolygott úgy mint addig amíg mesélt az életéről. Justin neve hallatán ugyanolyan állapotba kerültem mint amilyenben a hazautazásom után voltam. Furán éreztem magam. A gyomrom dió nagyságúra zsugorodott össze, a szemeimet szúrták a majdnem előtörő könnyek, a szívemben pedig újra erős fájdalmat éreztem. Ennek az érzésnek a hiányát éreztem ma egész nap. Próbáltam tartani magam. Ami valljuk be nem volt túl könnyű és nem is tartott valami sokáig. Teljesen elgyengülve hagytam, hogy az arcomat elárasszák a sós könnyek és a szememet törölgetve kezdtem bele a mesélésbe. Mindent kiadtam magamból. Már nem bírtam tovább bent tartani. Elmeséltem Marie-nak, hogy hogyan is találkoztam Justin-nal. Az álbarátnős történetet ami később igaz szerelemmé alakult át. Legalábbis részemről és akkor még azt hittem, hogy ő is hasonlóan érez irántam. A karkötőt, amit Jenny tett, a turnét egészen a Kanadában töltött utolsó napomig. Hisz az otthon történteket feleslegesnek tartottam mivel gondolom anyu úgyis beszámolt az ideutazásom okáról.
Nem mondom, hogy sokkal jobban éreztem magam utána, de az biztos, hogy megkönnyebbültem egy kicsit. De a könnyem még mindig nem fogyatkoztak. Egyszer csak azt vettem észre hogy Marie ölében fekszek ő pedig a hajamat simogatja és én úgy sírok tovább. Majd a légzésem lassan kezdett egyenletessé válni és a többire pedig nem emlékszem.
*Justin szemszöge*
Mióta eljöttem Laráéktól azóta szinte teljesen megváltoztam. Megfogadtam, hogy nem fogom izgatni magam azon, hogy vajon mi van vele, hogy mit csinálhat éppen vagy, hogy kivel van. Az ő neve és személye számomra már semmit nem jelent. Nem akartam szerelembe esni mert nem akartam lelkileg sérülni. Az első része ennek nem jött össze, de a másik feléről még tehetek. És most pont ezt is teszem. Utazgatok a világban koncertezek adott helyeken, követem a koncert alatti utasításokat, de pihenő napokon a magam ura vagyok. Akkor senki véleménye nem érdekel. Azt csinálok amit akarok. A haverjaim elkísérnek a turné hátralévő részében és szinte minden szabadidőmet velük töltöm és az esti bulikban felszedett csajokkal. Scooter és anyu teljesen kivannak rám akadva amiért késő éjjel érek haza és általában nem egyedül. Azaz minden nap másik csajt viszek fel magamhoz a hotel szobába és reggel pedig ugyanúgy ahogy jött el is küldöm. Többnyire az éjszakákra nem igazán emlékszem mivel vagy teljesen részeg vagyok vagy totál be vagyok állva. Mivel a haverjaim mindig gondoskodnak arról, hogy jól érezzem magam. Selenával is összefutok néha és általában azok az alkalmak mindig azzal végződnek, hogy felkerül a szobámba és arra a napra ő tölti be egy buliban felszedett csaj szerepét. De nekem ez az élet tökéletesen megfelel. Nincs fájdalom, csak a felhőtlen boldogság a bulik és a csajok. Igaz, hogy mindezt nem tudatosan érem el, de kit érdekel. Mert engem biztos nem. Egyedül akkor tudok igazán boldog lenni bármi segítség nélkül, ha a családommal vagyok. A tesóim valahogy ugyanazt el tudják érni nálam mint a drog vagy az alkohol. De egyszer valahogy minden jónak vége lett. Hazautaztam apáékhoz Kanadába és elkapott egy furcsa érzés.Beléptem a házba és ez az érzés csak erősödött és ahogy beljebb értem egyre jobban éreztem. Szinte minden újra az eszembe jutott. Utoljára akkor voltam itt amikor Lara még velem volt. De most valaki mással van, akit amikor meglátok elkap az az érzés, hogy olyan szívesen beverném a képét. Idegesít az a srác. Feltűnt, hogy nagy csend van a házban.
-Apa? Erin? Valaki?-kiáltottam el magam, de válasz nem érkezett.
Így felmentem a szobámba és lepakoltam a cuccomat. Pakolás közben a hasam hangos korgása jelzett, hogy ideje lenne enni valamit. Már délután 4 óra van de eddig a tegnap esti buli miatti másnaposság nem nagyon hagyta, hogy egy falat is lemenjen a torkomon. Letrappoltam a lépcsőn majd kénytelen voltam elmenni a nappali mellett ami újabb emlékeket idézett fel bennem. És ezután következett a konyha. Ott szinte rögtön a szemem elé tárult minden ami akkor történt. Olyan volt mintha egy filmet vetítettek volna le előttem ami a veszekedésünket mutatta volna be nekem teljes egészében. Nem bírtam tovább. Szúró érzést éreztem a szememben és a mellkasomban is. Ennyi kész vége. A szekrény felé vettem az irányt és ahogy kinyitottam örömmel láttam azt a dolgot ami az elmúlt időszakban óriási segítséget nyújtott a számomra. Egy üveg whiskey. Azonnal a kezembe kaptam az üveget, a kupakját lecsavarva húztam meg a tartalmát. Éreztem, hogy az alkohol végigmarja a torkomat és a gyomromat is. Lassan csúsztam le az üveggel a kezemben a földre és a szekrénynek nekidőlve folytattam tovább az ivást. Borzalmasan éreztem magam. A könnyeim szinte úgy folytak végig az arcomon, mint ahogy a whiskey a torkomon. Pedig megfogadtam, hogy amíg itthon vagyok a kicsik miatt nem fogok inni. Vagyis inkább nem megfogadtam, hanem apa kötelezett rá. Nem tudom mióta ülhettem a padlón, de már az üveg tartalma szinte teljesen elfogyott még az alján volt benne egy kevés éppen arra készültem, hogy még azt is eltüntetem amikor ajtócsapódást hallottam. Majd valaki a nevemet kiabálta. Kísértetiesen hasonlított Laráéra.
-La..r..a te te vaagy az?-kérdeztem kissé szaggatott hangon és próbáltam feltápászkodni a földről.
-Justin te mi a jó büdös francot csináltál?- kérdezte tőlem a személy aki közvetlen előttem állt mire sikerült felállnom.
-Én één egy egészen icipicit ittam.-mondtam mosolyogva és felmutattam a bal kezemben szorongatott üres üveget. A másik kezemmel pedig szorosan fogtam a szekrény szélét, mivel a két lábon való megállás elég nehezen ment.
-És mégis miért kellett ez?? A kicsik és Erin bármikor megjöhetnek. Ugye nem akarod, hogy Jaxon és Jazmine is lásson téged?- kérdezte tőlem apám. Igen nem Lara volt az, hanem apa. De miért gondoltam vajon arra, hogy Lara lenne az? Mit keresne ő itt? Biztos most éppen valahol az új pasijával szórakozgat. Gondolom még a szervezetemben van a tegnap este bevett drog ami miatt azt képzeltem, hogy bármi esély is lehet arra, hogy Lara itt legyen és, hogy érdekelje, hogy mi történik velem. És ahogy újra rá gondoltam megint éreztem, hogy újra sírni fogok.
-Mindent elrontottam apa. Mindent. Lara elhagyott és már mással van. És ez itt-mutattam fel újra az üveget- azt hittem segíteni fog, hogy elfelejtsem, de még rosszabb lett. Én ezt nem bírom tovább. Azt hiszem szeretem.-mondtam ki a végén már sírva és megöleltem apát.
-Nem lesz semmi baj Justin. Minden rendbe jön, de ez az élet amiben most élsz a bulizás az ivás és a csajozás nem fogja őt visszahozni. Ezzel nem segítesz magadon. Sőt még jobban eltaszítod. De most menj zuhanyozz le és aludd ki magad hátha kijózanodsz mire a többiek hazaérnek. Nem szeretném ha így látnának téged és gondolom te sem. Apának igaza van. De ő már úgysem lesz többet az enyém. Akármit csinálok ő már talált magának valaki mást akivel jól érzi magát. Akkor én miért ne tehetném ugyanezt?
2014. szeptember 5., péntek
5. Díj!
Nagyon szépen köszönöm az 5. díjamat a http://chanelsilverman.blogspot.hu blog írójának.
-Van állatod?? Igen van egy kutyám.
-Vannak testvéreid? Van 2 bátyám.
-Jelenleg szerelmes vagy? Igazból most nem érzem azt, hogy szerelmes lennék.
-Mi a kedvenc számod? Ha itt zenére gondolt a blog írója akkor rengeteg zenét hallgatok és nagyon sok kedvencem van. De ha egy számra akkor a 4.
-Mi a kedvenc színed? Lila.
-Hány éves vagy? 18
-Mióta blogolsz? Igazából csak tavaly nyár óta.
-Hova szeretnél elutazni? Nagy álmom, hogy kijussak Amerikába és azon belül is Los Angelesbe és New Yorkba.
-Ha tehetnéd, valamit újra csinálnál ebben a nyárban? Nagyon jó nyaram volt és nagyon szeretem ezt az évszakot. Nincs suli, sokáig tudok aludni, meleg van...stb. Szóval ha tehetném az egészet újra csinálnám xD
-Hány barátod van, akire mindig számíthatsz? Rengeteg barátom van, de mégis szinte csak nagyon kevés az aki mindent tud rólam szerintem úgy kb. 3-4 ember lehet.
u.i. Az új részt is hamarosan hozom. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kések vele, de tudjátok most kezdem az egyetemet és most volt a beiratkozás, a tárgyfelvétel meg még egy csomó dolog és nem igazán volt időm írni. De nem sokára bepótolom ígérem. És köszönöm szépen a több mint 59 ezer oldalmegtekintést és a 61 feliratkozót. Fantasztikusak vagytok. Imádlak titeket <3
-Van állatod?? Igen van egy kutyám.
-Vannak testvéreid? Van 2 bátyám.
-Jelenleg szerelmes vagy? Igazból most nem érzem azt, hogy szerelmes lennék.
-Mi a kedvenc számod? Ha itt zenére gondolt a blog írója akkor rengeteg zenét hallgatok és nagyon sok kedvencem van. De ha egy számra akkor a 4.
-Mi a kedvenc színed? Lila.
-Hány éves vagy? 18
-Mióta blogolsz? Igazából csak tavaly nyár óta.
-Hova szeretnél elutazni? Nagy álmom, hogy kijussak Amerikába és azon belül is Los Angelesbe és New Yorkba.
-Ha tehetnéd, valamit újra csinálnál ebben a nyárban? Nagyon jó nyaram volt és nagyon szeretem ezt az évszakot. Nincs suli, sokáig tudok aludni, meleg van...stb. Szóval ha tehetném az egészet újra csinálnám xD
-Hány barátod van, akire mindig számíthatsz? Rengeteg barátom van, de mégis szinte csak nagyon kevés az aki mindent tud rólam szerintem úgy kb. 3-4 ember lehet.
u.i. Az új részt is hamarosan hozom. Nagyon sajnálom, hogy ennyit kések vele, de tudjátok most kezdem az egyetemet és most volt a beiratkozás, a tárgyfelvétel meg még egy csomó dolog és nem igazán volt időm írni. De nem sokára bepótolom ígérem. És köszönöm szépen a több mint 59 ezer oldalmegtekintést és a 61 feliratkozót. Fantasztikusak vagytok. Imádlak titeket <3
2014. augusztus 7., csütörtök
33. rész
Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat késtem az új
résszel, de sajnos dolgoztam úgyhogy nem sok időm volt írni. De most feltettem
az újat és remélem, hogy tetszeni fog. Majd írjatok komit. Puszi <3
Ugyanis amikor becsengettem és kinyílt az ajtó nem várt dolog történt.
Amikor becsengettem Lara anyukája nyitott ajtót.
-Jó napot! Lara itthon van??
-Szia Justin. Nem sajnos. Kb. 1 órája ment el. Adjak át neki
valami üzenetet ha hazajön?-kérdezte kedvesen, bár láttam az arcán, hogy nem
gondolja a legkomolyabban. Ekkor futott át az agyamon, hogy biztos Nickkel van
és Jenny minden egyes szava igaz volt. Lara elfelejtett és már valaki mással
van.
-Nem köszönöm. Most viszont mennem kellene-vakartam meg
zavartan a tarkómat. Szinte érezni lehetett, hogy valami nincs rendben.-Azért
köszönöm. Viszlát.
-Szia.-köszönt el ő is majd megfordultam a tengelyem körül
és elindultam vissza a kocsimhoz.
De észre vettem valamit amit nem kellett volna. A rózsacsokrot, amit én küldtem Larának és most a kukában hever. A mellkasomban egy szorító érzést éreztem, mintha a szívemet most törték volna össze. Ami vicces mert eddig arról sem tudtam, hogy szerelmes lennék, de most már szinte biztos, hogy elveszítettem az egyetlen személyt akivel jelen pillanatban lenni akarok. Az autóhoz odaérve bevágtam magam mögött az ajtaját és a kormányba vertem az öklömet. Ránéztem utoljára a házra és akkor vettem észre, hogy Lara anyukája még mindig az ajtóban áll és a kocsit nézi, de belőlem semmit nem lát szerencsére a sötétített ablakok miatt. Amit most egyáltalán nem is bántam mivel éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel, a látásom elhomályosult és lassan folytak végig a sós könnycseppek az arcomon. Mit sem törődve velük beindítottam a kocsit és elhajtottam a ház elől. Igaz, hogy nem láthatott, de ha túl sokáig állok még ott egyszerűen gyanút fog. És nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak. Pontosan emiatt határoztam el, hogy nem leszek többet szerelmes, ami valljuk be nem jött össze. De most minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb elfelejtsem Larát és hagyom, hogy boldog legyen azzal a szarházival. És, hogy ezt elérjem pont kapóra jön a turné.
*Lara szemszöge*
Anyut már nagyon aggasztja a viselkedésem. Szinte amióta
küldték neki a csokrot azóta nem is látott. Bevallom egy pillanatra amikor
megláttam reménykedtem benne, hogy nekem jött. Hogy az a személy küldte aki
miatt most ennyire padlón vagyok. De rá kellett jönnöm, hogy nem érdekli, hogy
mi van velem. Még csak meg sem próbált hívni amióta eljöttem onnan se ő se
Scooter. Én csak egy eszköz voltam nekik. Örültek, mert találtak egy balféket
aki kihúzza őket a szarból. És igen ez a balfék én voltam. Amióta apu elment
folyamatosan próbál kapcsolatba lépni apuval és ezért mondhatom biztosra, hogy
ő küldte a virágot. Próbálja visszaszerezni anyut, bár ahogy elnézem a
helyzetet ez nem fog neki sikerülni. Anyu próbál erősnek mutatkozni, de amikor
este lelopózok a konyhába, hallom, hogy sír. Olyankor annyira szívesen bemennék
hozzá megölelni és szorosan hozzábújni, és biztosítani arról, hogy minden
rendben lesz. De nem lennék a leghihetőbb. Jelen pillanatban és se gondolom
komolyan azt, hogy minden rendben lesz. Szóval talán nem nekem kellene erről
prédikálni neki. A másik ok pedig, hogy biztos kihasználná az alkalmat, hogy
kérdezősködjön. Ezt pedig nem akarom.
2 órával később
-Lara kérlek nyisd ki az ajtót. -kopogott anyu a szobám ajtaján.
-Nem fogok beszélni róla anyu. Ne haragudj- adtam tudtára.
-Most nem erről van szó. Csak engedj be és elmondom. Ígérem nem faggatlak. -leszálltam a párkányomból és odasétáltam az ajtóhoz, majd elfordítottam a kulcsot. Amint kattant a z
-Lara kérlek nyisd ki az ajtót. -kopogott anyu a szobám ajtaján.
-Nem fogok beszélni róla anyu. Ne haragudj- adtam tudtára.
-Most nem erről van szó. Csak engedj be és elmondom. Ígérem nem faggatlak. -leszálltam a párkányomból és odasétáltam az ajtóhoz, majd elfordítottam a kulcsot. Amint kattant a z
ár anyu abban a pillanatban nyitotta is az ajtót és
belépett, mintha attól félt volna, hogy rögtön vissza is zárom.
-Kicsim -simította meg az arcomat és leült az ágyamra és megütögette magam mellett jelezve, hogy üljek le mellé.- Szóval arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy kis levegőváltozás. -kezdett bele .- Mi lenne ha egy időre elutaznál a nagyiékhoz?? Úgyis olyan régen voltál náluk és hátha segítene neked. Már nagyon hiányzol nekik.
-De anyu én..
-Lara nem bírom elviselni, hogy szenvedsz, de nem tudok rajtad segíteni mert nem mondod el, hogy mi a baj. -vágott a szavamba. És igaza is volt. Neki sem a legkönnyebb most és lehet tényleg jót tenne ha elmennék a nagyiékhoz. Ebben a városban rengeteg minden Justinra emlékeztet, sőt még a házban is.
-Rendben. Mikor indulunk? -egyeztem bele.
-Mi nem mennénk, csak te. Tudod nekem itt a munka és most nem hagyhatom itt. Persze ha nem gond.
- Nem, dehogy is. Akkor én mikor indulok?
- Holnap. szóval pakolj össze. Ha szeretnéd segíthetek.
- Oké.- majd azzal a lendülettel fel is rántott a kezemnél fogva az ágyról és a szekrényemhez vezetett. Elővette az aljából a bőröndömet, amit azóta nem láttam, hogy visszajöttem Kanadából és még aznap kidobáltam mindent belőle mert minél hamarabb el akartam tenni a szemem elől. Az életem egy olyan időszakára emlékeztet amit el akarok felejteni. De most, hogy újra látom rengeteg dolog az eszembe jutott, de vissza kellett tartanom a könnyeimet különben anyu biztos kérdezősködni kezd újra és azt nem akartam. Le akartam magamban zárni a dolgokat, nem pedig újra előidézni. Szóval a könnyeimmel küszködve odaálltam anya mellé és pakolgattam az ágyamra a ruhákat amibe a kezembe adott. Mire mindennel készen lettünk este 9 óra volt.
-Kicsim -simította meg az arcomat és leült az ágyamra és megütögette magam mellett jelezve, hogy üljek le mellé.- Szóval arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy kis levegőváltozás. -kezdett bele .- Mi lenne ha egy időre elutaznál a nagyiékhoz?? Úgyis olyan régen voltál náluk és hátha segítene neked. Már nagyon hiányzol nekik.
-De anyu én..
-Lara nem bírom elviselni, hogy szenvedsz, de nem tudok rajtad segíteni mert nem mondod el, hogy mi a baj. -vágott a szavamba. És igaza is volt. Neki sem a legkönnyebb most és lehet tényleg jót tenne ha elmennék a nagyiékhoz. Ebben a városban rengeteg minden Justinra emlékeztet, sőt még a házban is.
-Rendben. Mikor indulunk? -egyeztem bele.
-Mi nem mennénk, csak te. Tudod nekem itt a munka és most nem hagyhatom itt. Persze ha nem gond.
- Nem, dehogy is. Akkor én mikor indulok?
- Holnap. szóval pakolj össze. Ha szeretnéd segíthetek.
- Oké.- majd azzal a lendülettel fel is rántott a kezemnél fogva az ágyról és a szekrényemhez vezetett. Elővette az aljából a bőröndömet, amit azóta nem láttam, hogy visszajöttem Kanadából és még aznap kidobáltam mindent belőle mert minél hamarabb el akartam tenni a szemem elől. Az életem egy olyan időszakára emlékeztet amit el akarok felejteni. De most, hogy újra látom rengeteg dolog az eszembe jutott, de vissza kellett tartanom a könnyeimet különben anyu biztos kérdezősködni kezd újra és azt nem akartam. Le akartam magamban zárni a dolgokat, nem pedig újra előidézni. Szóval a könnyeimmel küszködve odaálltam anya mellé és pakolgattam az ágyamra a ruhákat amibe a kezembe adott. Mire mindennel készen lettünk este 9 óra volt.
-Jó volt újra veled lenni Lara. Úgy érzem, mintha egy éve
nem láttalak voln . - ölelt meg anyu.
- Te is hiányoztál. - öleltem vissza, majd amikor kiment a fürdő felé vettem az irányt.
Beálltam a zuhany alá és hagyta, hogy agyam a feledésbe merüljön. Mindent kizártam és csak a holnapi útra gondoltam. Vártam már, hogy újra lássam a nagyiékat. Kicsi koromban rengeteg időt töltöttem ott. Igaz, hogy Marie nem az igazi nagymamám, mert ő még kicsi koromban meghalt azóta pedig a nagypapa újra megházasodott, de akkor is úgy tekintek rá mintha az lenne. És mivel Floridában laknak így nem is sűrűn találkozhatok velük sajnos. Nagyon imádtam ott lenni. Emlékszem mindig levittek a partra és szinte egész nap ott voltunk. Mondjuk eleinte nem örültem neki amikor nagyapa megkérte Marie kezét. Nem akartam, hogy bárki is elfoglalja az én igazi nagyim helyét, de már megbékéltem vele. Sőt Marie olyan dolgot is tud rólam amit más nem. Benne teljesen megbízok. Annyira ismer már. Ezek a gondolatok járták át az egész agyamat amíg lezuhanyoztam. Majd egy gyors törölközés után felvettem a pizsamámat és ágyba bújtam. Szinte azonnal el is aludtam.
*Másnap*
Teljesen feldobott, hogy újra elutazhatok Floridába. Elég hamar felébredtem, bár akkor is hosszú idő után most először érzem azt, hogy kipihentem magamat. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat. Fogat mostam megfésülködtem és igen egy kis alapozó is felkerült az arcomra. Kezdem azt érezni, hogy ez az "utazásos" ötlet kellett csak ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Mosolyogva pakoltam el a kimaradt dolgokat a bőröndömbe és nagy nehezen leszenvedtem a lépcsőn. Anyunak is hamar feltűnt a jó kedvem mert amint beértem a konyhába mosolyogva fogadott.
-Jól aludtál?-kérdezte.
-Igen. A legjobban.-mosolyogtam még mindig. Odahajoltam hugicám arcához és egy hatalmas puszit nyomtam rá amit mosolyogva fogadott, majd szinte egyből a karjaimba vetette magát.
-Mikor indulsz?-kérdezte tőlem édes kislányos hangján.
-Öhmm.... 2 óra múlva.-pillantottam fel a falon lévő órára.
-Ezaz akkor még van időnk játszani.-visítozott és már szaladt is a szobájába a babáiért. Én csak mosolyogva néztem utána és egy kicsit talán el is nevettem magam azon ahogy bezsongott.
-De régen hallottam már ezt.-nézett rám anyu. Arcáról szinte levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy az enyémről is.
-Azt hiszem, ez az út segíteni fog rajtam.- mondtam ki egyszerűen, és most komolyan is gondoltam.
Megöleltem anyut és amikor elváltunk egymástól egy tálat nyomott a kezembe amibe a kedvenc csokis müzlim volt. Alig volt időm megenni, mivel Hanna már nyaggatott, hogy menjek vele babázni. Olyan aranyos volt ahogy végig az asztalon könyökölt amíg az utolsó csepp el nem tűnt a tálamból. Igaz, hogy utálom ha evés közben néznek, de ez valahogy most aranyos volt tőle. Nem volt szívem rászólni. Nagy mosollyal az arcán fogta meg a kezemet és vezetett a nappali felé, még azt sem hagyta, hogy a tálat beletegyem a mosogatóba. Visszanéztem anyura majd a tálra és újra anyura aki pedig legyintett, hogy menjek csak nyugodtan majd ő elmossa. Leültünk a nappaliban a földre és játszottuk a babákkal. Hanna annyira aranyos volt megengedte nekem, hogy én játsszak a kedvenc babájával, pedig ez nála már nagy szó, mivel senkinek nem adja oda. Szóval azt hiszem megtisztelve kellene éreznem magam. De valahogy nem jött össze. Be vallom kicsit féltem vele lenni. Mindig azt vártam, hogy mikor kérdez rá, hogy mikor jön újra Justin vagy, hogy ő is jön-e velem a nagyiékhoz. Fogalmam sincs mit válaszoltam volna ezekre a kérdésekre, de úgy látszik, most valami jobban foglalkoztatta ami miatt szerencsésnek érzem magam.
Úgy elszaladt az idő amíg a tesómmal voltam és mindent kizártam magam körül csak rá koncentráltam amikor hirtelen azt vettem észre, hogy anyu a hátam mögé áll és a vállamra teszi a kezét. Felpillantottam rá és akkor jöttem rá, hogy itt az idő. Lassan feltápászkodtam és miután felvettem a cipőmet megfogtam a bőröndöm fogóját és kihúztam a kocsihoz. Amikor anyuék is elkészültek beszálltunk a kocsiba és már indultunk is a repülőtérre. Elbúcsúztam Hannától, majd anyutól is persze anyu elmondta a szokásos " vigyázz magadra és hívj ha odaértél. Nagyapáék kimennek érted a repülőtérre. Érezd jól magad" szöveget és utamra engedett. Lassan felmentem a repülőre és elfoglaltam a helyemet az egyik ülésben az ablak mellett. Nem telt 5 percbe sem amikor a hangosbemondóban egy kellemes hang szólalt meg és utasított minket, hogy kapcsoljuk be az öveinket mert hamarosan felszállunk. Megtettem amit kért és a fejemet az ablaküvegnek támasztva bámultam ki rajta. Megakadt a szemem egy kis repülőn. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Ismerem azt a repülőt. Teljesen olyan mint Justin magángépe. De az lehetetlen ő most valahol Kanada környékén ad koncertet szóval semmi esély arra, hogy ő itt legyen. Fejemet megráztam, hogy elvessem azt, hogy ő itt van és próbáltam nem rá gondolni. Fülesemet előkerestem a kis táskámból és zenét hallgattam egészen addig amíg el nem aludtam.
* Floridában*
Nem tudom mennyit aludhattam, csak arra eszméltem fel, hogy valaki megrázta a vállamat. Kikapcsoltam a zenét és oldalra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem ki is ül mellettem. Egy kb 30-as éveiben járó férfi volt az. A furcsa az, hogy ismerem. Legalábbis láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Rámosolyogtam köszönet képen amiért felébresztett ugyanis megérkeztünk. Itt vagyok Floridában. Oda ahol szinte egész gyerekkoromban minden nyári szünetemet töltöttem. Hihetetlen érzés volt újra itt lenni. Amikor leszálltam a gépről már meg is pillantottam nagyapát Marie-vel az oldalán. Mindkettőjük arcán hatalmas mosoly terült el, nagyapa pedig kitárta a karját jelezve, hogy már alig várja, hogy magához ölelhessen. Szinte szélsebesen szaladtam oda hozzájuk. Mindketten agyon ölelgettek és puszilgattak közben pedig folyton azt hajtogatták, hogy mennyire hiányoztam.
-Ohh Lara de jó téged újra látni. De mond csak kicsim eszel te rendesen. Olyan kis sovány vagy.-mondta Marie ahogy egy kicsit eltolt magától, hogy jobban szemügyre vegyen. Tipikus Marie. Szerintem amíg itt leszek folyton az asztal mellett fog tartani. Ezért is kiköpött nagymama alkat. Amikor kiölelgették magukat nagyapa kivette a kezemből a bőröndöt és elindultunk a kocsi felé. De valami furcsa volt. Nem kérdeztek semmit arról, hogy mi is történt velem pár héttel ezelőtt. És nem érdeklődtek az iránt, hogy jobban vagyok-e már. Biztos anyu beszámolt nekik mindenről. Van egy olyan érzésem, hogy nem egyedül tervelte ki ezt az egész floridai utat, hanem a nagyapáék keze is benne van a dologban.
Amint odaértünk a kis piros autóhoz újra eszembe jutottak az emlékek. Emlékszem mindig ezzel a kocsival járkáltunk a városban. Nagyapa elvitt fagyizni, a játszótérre a város legszebb parkjába, a partra és még rengeteg helyre.Csodálom, hogy még mindig működik. Nem sokkal fiatalabb nálam ez a kis kocsi, de az biztos, hogy rengeteg emlék fűződik hozzá. Talán ezért nem is volt még szíve megválni tőle. Miután beraktuk a bőröndömet a csomagtartóba beszálltunk és indultunk is a házuk felé. Egész úton úgy viselkedtem kb mint egy 5 éves. Mindenen csodálkoztam és visítottam amikor olyan helyre vagy épülethez értünk amihez valami emlék fűződik és elkezdtem mesélni a régi pillanatokat és mindig kérdeztem nagyapától, hogy emlékszik-e. Ő és Marie pedig csak mosolyogva és nevetve figyelték a viselkedésemet. Majd egy ismerős utcába fordultunk és egy ház előtt nagyapa leállította az autót.
- Te is hiányoztál. - öleltem vissza, majd amikor kiment a fürdő felé vettem az irányt.
Beálltam a zuhany alá és hagyta, hogy agyam a feledésbe merüljön. Mindent kizártam és csak a holnapi útra gondoltam. Vártam már, hogy újra lássam a nagyiékat. Kicsi koromban rengeteg időt töltöttem ott. Igaz, hogy Marie nem az igazi nagymamám, mert ő még kicsi koromban meghalt azóta pedig a nagypapa újra megházasodott, de akkor is úgy tekintek rá mintha az lenne. És mivel Floridában laknak így nem is sűrűn találkozhatok velük sajnos. Nagyon imádtam ott lenni. Emlékszem mindig levittek a partra és szinte egész nap ott voltunk. Mondjuk eleinte nem örültem neki amikor nagyapa megkérte Marie kezét. Nem akartam, hogy bárki is elfoglalja az én igazi nagyim helyét, de már megbékéltem vele. Sőt Marie olyan dolgot is tud rólam amit más nem. Benne teljesen megbízok. Annyira ismer már. Ezek a gondolatok járták át az egész agyamat amíg lezuhanyoztam. Majd egy gyors törölközés után felvettem a pizsamámat és ágyba bújtam. Szinte azonnal el is aludtam.
*Másnap*
Teljesen feldobott, hogy újra elutazhatok Floridába. Elég hamar felébredtem, bár akkor is hosszú idő után most először érzem azt, hogy kipihentem magamat. Bementem a fürdőbe és elvégeztem a szokásos reggeli dolgokat. Fogat mostam megfésülködtem és igen egy kis alapozó is felkerült az arcomra. Kezdem azt érezni, hogy ez az "utazásos" ötlet kellett csak ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Mosolyogva pakoltam el a kimaradt dolgokat a bőröndömbe és nagy nehezen leszenvedtem a lépcsőn. Anyunak is hamar feltűnt a jó kedvem mert amint beértem a konyhába mosolyogva fogadott.
-Jól aludtál?-kérdezte.
-Igen. A legjobban.-mosolyogtam még mindig. Odahajoltam hugicám arcához és egy hatalmas puszit nyomtam rá amit mosolyogva fogadott, majd szinte egyből a karjaimba vetette magát.
-Mikor indulsz?-kérdezte tőlem édes kislányos hangján.
-Öhmm.... 2 óra múlva.-pillantottam fel a falon lévő órára.
-Ezaz akkor még van időnk játszani.-visítozott és már szaladt is a szobájába a babáiért. Én csak mosolyogva néztem utána és egy kicsit talán el is nevettem magam azon ahogy bezsongott.
-De régen hallottam már ezt.-nézett rám anyu. Arcáról szinte levakarhatatlan volt a mosoly, ahogy az enyémről is.
-Azt hiszem, ez az út segíteni fog rajtam.- mondtam ki egyszerűen, és most komolyan is gondoltam.
Megöleltem anyut és amikor elváltunk egymástól egy tálat nyomott a kezembe amibe a kedvenc csokis müzlim volt. Alig volt időm megenni, mivel Hanna már nyaggatott, hogy menjek vele babázni. Olyan aranyos volt ahogy végig az asztalon könyökölt amíg az utolsó csepp el nem tűnt a tálamból. Igaz, hogy utálom ha evés közben néznek, de ez valahogy most aranyos volt tőle. Nem volt szívem rászólni. Nagy mosollyal az arcán fogta meg a kezemet és vezetett a nappali felé, még azt sem hagyta, hogy a tálat beletegyem a mosogatóba. Visszanéztem anyura majd a tálra és újra anyura aki pedig legyintett, hogy menjek csak nyugodtan majd ő elmossa. Leültünk a nappaliban a földre és játszottuk a babákkal. Hanna annyira aranyos volt megengedte nekem, hogy én játsszak a kedvenc babájával, pedig ez nála már nagy szó, mivel senkinek nem adja oda. Szóval azt hiszem megtisztelve kellene éreznem magam. De valahogy nem jött össze. Be vallom kicsit féltem vele lenni. Mindig azt vártam, hogy mikor kérdez rá, hogy mikor jön újra Justin vagy, hogy ő is jön-e velem a nagyiékhoz. Fogalmam sincs mit válaszoltam volna ezekre a kérdésekre, de úgy látszik, most valami jobban foglalkoztatta ami miatt szerencsésnek érzem magam.
Úgy elszaladt az idő amíg a tesómmal voltam és mindent kizártam magam körül csak rá koncentráltam amikor hirtelen azt vettem észre, hogy anyu a hátam mögé áll és a vállamra teszi a kezét. Felpillantottam rá és akkor jöttem rá, hogy itt az idő. Lassan feltápászkodtam és miután felvettem a cipőmet megfogtam a bőröndöm fogóját és kihúztam a kocsihoz. Amikor anyuék is elkészültek beszálltunk a kocsiba és már indultunk is a repülőtérre. Elbúcsúztam Hannától, majd anyutól is persze anyu elmondta a szokásos " vigyázz magadra és hívj ha odaértél. Nagyapáék kimennek érted a repülőtérre. Érezd jól magad" szöveget és utamra engedett. Lassan felmentem a repülőre és elfoglaltam a helyemet az egyik ülésben az ablak mellett. Nem telt 5 percbe sem amikor a hangosbemondóban egy kellemes hang szólalt meg és utasított minket, hogy kapcsoljuk be az öveinket mert hamarosan felszállunk. Megtettem amit kért és a fejemet az ablaküvegnek támasztva bámultam ki rajta. Megakadt a szemem egy kis repülőn. Hirtelen furcsa érzés fogott el. Ismerem azt a repülőt. Teljesen olyan mint Justin magángépe. De az lehetetlen ő most valahol Kanada környékén ad koncertet szóval semmi esély arra, hogy ő itt legyen. Fejemet megráztam, hogy elvessem azt, hogy ő itt van és próbáltam nem rá gondolni. Fülesemet előkerestem a kis táskámból és zenét hallgattam egészen addig amíg el nem aludtam.
* Floridában*
Nem tudom mennyit aludhattam, csak arra eszméltem fel, hogy valaki megrázta a vállamat. Kikapcsoltam a zenét és oldalra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem ki is ül mellettem. Egy kb 30-as éveiben járó férfi volt az. A furcsa az, hogy ismerem. Legalábbis láttam már valahol, de fogalmam sincs, hogy hol. Rámosolyogtam köszönet képen amiért felébresztett ugyanis megérkeztünk. Itt vagyok Floridában. Oda ahol szinte egész gyerekkoromban minden nyári szünetemet töltöttem. Hihetetlen érzés volt újra itt lenni. Amikor leszálltam a gépről már meg is pillantottam nagyapát Marie-vel az oldalán. Mindkettőjük arcán hatalmas mosoly terült el, nagyapa pedig kitárta a karját jelezve, hogy már alig várja, hogy magához ölelhessen. Szinte szélsebesen szaladtam oda hozzájuk. Mindketten agyon ölelgettek és puszilgattak közben pedig folyton azt hajtogatták, hogy mennyire hiányoztam.
-Ohh Lara de jó téged újra látni. De mond csak kicsim eszel te rendesen. Olyan kis sovány vagy.-mondta Marie ahogy egy kicsit eltolt magától, hogy jobban szemügyre vegyen. Tipikus Marie. Szerintem amíg itt leszek folyton az asztal mellett fog tartani. Ezért is kiköpött nagymama alkat. Amikor kiölelgették magukat nagyapa kivette a kezemből a bőröndöt és elindultunk a kocsi felé. De valami furcsa volt. Nem kérdeztek semmit arról, hogy mi is történt velem pár héttel ezelőtt. És nem érdeklődtek az iránt, hogy jobban vagyok-e már. Biztos anyu beszámolt nekik mindenről. Van egy olyan érzésem, hogy nem egyedül tervelte ki ezt az egész floridai utat, hanem a nagyapáék keze is benne van a dologban.
Amint odaértünk a kis piros autóhoz újra eszembe jutottak az emlékek. Emlékszem mindig ezzel a kocsival járkáltunk a városban. Nagyapa elvitt fagyizni, a játszótérre a város legszebb parkjába, a partra és még rengeteg helyre.Csodálom, hogy még mindig működik. Nem sokkal fiatalabb nálam ez a kis kocsi, de az biztos, hogy rengeteg emlék fűződik hozzá. Talán ezért nem is volt még szíve megválni tőle. Miután beraktuk a bőröndömet a csomagtartóba beszálltunk és indultunk is a házuk felé. Egész úton úgy viselkedtem kb mint egy 5 éves. Mindenen csodálkoztam és visítottam amikor olyan helyre vagy épülethez értünk amihez valami emlék fűződik és elkezdtem mesélni a régi pillanatokat és mindig kérdeztem nagyapától, hogy emlékszik-e. Ő és Marie pedig csak mosolyogva és nevetve figyelték a viselkedésemet. Majd egy ismerős utcába fordultunk és egy ház előtt nagyapa leállította az autót.
Amikor kiszálltam a kocsiból csodálkozva figyeltem azt
a házat ahol olyan sok időt töltöttem nyaranta. Szinte semmi nem változott. Ott
volt a ház előtt a kis virágos kert amit még a nagyi kezdett el gondozgatni
persze azóta már más virágokkal, de ugyanolyan szépen rendbe volt tartva mint
akkor. A kis terasz ahol ott volt a régi hintaágy amibe a nyári estéken elég
sűrűn elnyomott az álom. Amikor besétáltam szinte ugyanaz a látvány fogadott
mint régen. Kivéve azt, hogy a régi ütött-kopott kanapé helyén most egy
vadonatúj állt. A hátsó ajtón kiszaladtam a kertbe ahol csodálkozva figyeltem,
hogy még mindig ott állt az öreg fa amit még akkor ültettek amikor anyu kicsi
volt és a tetejében ott hevert a régi faházam. Igaz már elég romos állapotban,
de még akkor is egyben volt. Fantasztikus érzés volt újra itt lenni. Mosolyogva
mentem vissza a házba, majd felsétáltam az emeletre és befordultam abba a
szobába ami régen az enyém volt. Ott is minden ugyanúgy hevert mint ahogy ott
hagytam, csak az ágyat cserélték ki nagyapáék, amire, hogy mit ne mondjak rá is
fért már egy csere szegényre. Még anyué volt gyerekkorába, ahogy a szoba is.
Kipakoltam a bőröndömből és hihetetlen nagy boldogság kerített hatalmába. 1,5
óra alatt készen is lettem. Az összes ruhám a szekrényben sorakozott és minden
fontosabb dolgot kipakoltam a bőröndömből, amit be is tettem az ágy alá.
Lesétáltam a lépcsőn és kimentem a ház elé, majd leültem a hintaágyba. Újra
előtörtek bennem az emlékek és bátran kijelenthetem, hogy boldog vagyok. Ez a
hely csodát tett velem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)